Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Tóth András (Tata), III. Info.

Utcanevek nyomában

Stoczek József papnak készült, azonban a természettudományok erősebben vonzották.

Sztriptíz (test)közelből

Rövid hírek Házunk tájáról

Füstfoci – Grafikus csoport – KIR – Béla – KSZK stuff

Kereskényi Balázs

Sporthírek

"A legutóbbi Impulzus megjelenése óta megint számos sportrendezvényre került sor, melyek eredményeit az alábbiakban olvashatjátok."

Nyugalmat keresve

Cím nélkül

Medveczki Gábor (Medu), II. Info.

Sporthírek

Impressziók – I.

Egy kicsit mindig rosszul kell lennem ahhoz, hogy írjak. Nietzsche azt mondta: az tudja igazán élvezni az egészséget, aki gyakran beteg, a beteg legjobb gyógyszere pedig egy kis egészség hébe-hóba. Én túl gyakran vagyok rendben: ezért írok akkor, mikor nem vagyok jól. Így vagy úgy. Az esszé kontakthibás billentyűzeten születik, még a számítógépnek is megvan rólam a véleménye.

Én hiszek abban, amit írok. A hit igazából bizakodás, de nem abban bízunk, amiben hiszünk, hanem a hitben magában. Hogy működik. Hogy megéri. Hogy létezik. Minél jobban hiszünk, annál kevésbé fontos, hogy miben.

Agyunk csupán egy pont az általunk elképzelt létben. A hit pont a pontban. Aztán... kiterjed. Tintapaca módjára szétfolyik... vagy mint hipermangán a vízben, befesti a világot, amibe zárták. Ahogy kiterjed, felhígul. Egyre színtelenebb. Lecsorog a székről a padlóra, ki az erkélyen át végig a ház falán a járdára, majd az úttestre. A hit végigtekint az Üllői-úton: a Nap, a pesti éjszaka vérben forgó szeme rákacsint a hannoveri villamosokra. A hit szentimentális.

Utazom. Az utazás egy állapot, nem haladás, csak létezés az úton – végtelen hosszú az ösvény, mindegy, meny-
nyivel kerülök előbbre – ha egyáltalán a jó irányba tartok.

Követem a hitet, ő az én hitem. Együtt megyünk, szótlanul. Felpattan mellém. Tavaszi illatok, fülledt meleg nap – por kavarodik, szél suttog a fülembe. Itt vagyok... de nem itt vagyok. Budapest Napja simogatja az arcom, de a másik város Napja melegít. Másik Nap? Nem nem, ugyanez a Nap – ő a kapocs, süt ott is és itt is... Amikor ott felnéztem, akkor is őt láttam. Most is őt látom. Ő velem volt, mindig... majdnem mindig.

A Határ-út elmosódik, elcsúszik az idő. Szétkenődik a tér, mint egy LSD-álomban, vagy a gyorsan mozgó kamera előtt. Már csak egy fekete lyuk vagyok, eseményhorizontom az élet, egy koszos, kavargó, értelmetlen massza. Hitem mostanra gondolattá sorvadt –gondolattá ért. Vérezni szeretnék. Fájni, meghalni. Feloldódni a mindenben.

Félek. Örülök. A város hív, érzelem-hullámai átszelik az óceánt, elmossák ezt a koszt, kiürítik, majd újra megtöltik a szívem. Átlátok a falakon, átlépek a fákon.

A város szólít.

- Inyl