Reggel
Megint reggel. A gramofon rég lejárt, szomorúan pihen a sarokban.
Mindig pont ugyanígy fáj. Mélyenszántó, de inkább mélyen gyökeredző.
Gyomorszorító.
Vagy hasító? A lét kérdései ezek, vagy a lassan múló delíriumé? Mi hát a lét? Fájdalom.
Hallottam olyanokról, akik elvesztették valamely végtagjukat, mégis gyakran fájt a hiányzó láb vagy kéz. Fantomfájdalom. S a mi lábunk jól van? Meg van-e?
Járunk, futunk, állunk. A lábunkon – és csak fel sem tűnik. Ha zsibbad, húzódik, akkor érezzük csak, akkor éljük meg létét. A fájdalom a lét tapasztalása. És a fantomok? A tapasztalni vágyás.
Önnön kínokozásunk útjába miért nem áll senki?
Van gyomrom. Talán még nem lyukas. Forr benne a sav – vagy csak az éhség mardos. A lejutó falatok, mint pengék, hasítják falát. Egy inverz görögdinnye.
Vágytál már legbenső zsigereid tapasztalására? Érdekelt, hogy mitől nő a fekély? Számít, hogy pár évet megint elajándékoztál a halálnak?
Súlyos szavak – borongós reggel. A gramofon húsz éve néma már.
-kenguru