Reggel

Megint reggel. A gramofon rég lejárt, szomorúan pihen a sarokban.

Mindig pont ugyanígy fáj. Mélyenszántó, de inkább mélyen gyökeredző.

Gyomorszorító.

Vagy hasító? A lét kérdései ezek, vagy a lassan múló delíriumé? Mi hát a lét? Fájdalom.

Hallottam olyanokról, akik elvesztették valamely végtagjukat, mégis gyakran fájt a hiányzó láb vagy kéz. Fantomfájdalom. S a mi lábunk jól van? Meg van-e?

Járunk, futunk, állunk. A lábunkon – és csak fel sem tűnik. Ha zsibbad, húzódik, akkor érezzük csak, akkor éljük meg létét. A fájdalom a lét tapasztalása. És a fantomok? A tapasztalni vágyás.

Önnön kínokozásunk útjába miért nem áll senki?

Van gyomrom. Talán még nem lyukas. Forr benne a sav – vagy csak az éhség mardos. A lejutó falatok, mint pengék, hasítják falát. Egy inverz görögdinnye.

Vágytál már legbenső zsigereid tapasztalására? Érdekelt, hogy mitől nő a fekély? Számít, hogy pár évet megint elajándékoztál a halálnak?

Súlyos szavak – borongós reggel. A gramofon húsz éve néma már.

-kenguru