Sztriptíz (test)közelből
Az alábbi rész egy interjú Kovács Zoltánnal, aki a sztriptíztáncosnő kiválasztottja – vagy áldozata. De erről inkább beszéljen ő maga!
–Mi volt az első gondolatod, amikor a táncosnő kiválasztott?
–Huh, az első gondolatom az volt, hogy kiállok az évfolyam elé és talán nem kellene leégni. Persze ez nem rajtam múlott.
–Úgy érzed, volt bármi választásod az után, hogy a táncosnő kirángatott? Lehetett volna nemet mondani?
–Azok, akik ismernek, azt mondták volna, hogy lehetett volna, de azok, akik csak néha látják azt a "copfost" az előadóban – hát azok előtt gáz lett volna.
–Tehát úgy érzed, hogy nem volt visszalépési lehetőséged?
–Valószínűleg nem volt.
–Mi a véleményed a történtekről? Megbántad, vagy nem bántad meg, hogy kimentél?
–Megbánni nem bántam meg, de csalódtam az egészben. Mást várok el – természetesen nem egy táncosnőtől, hanem egy partnertől. Egy táncosnőről pedig tudjuk, hogy ez a legtöbb, amit adhat az embernek.
–Van barátnőd?
–Van.
–És mit szólt a dologhoz, elmondtad neki?
–Másnap elmondtam neki, és megértette azonnal, jól fogadta. Nem akarta letépnia fejemet, otthagyni, meg ilyesmi – amit meg lehetne érteni –, hanem tényleg felfogta, hogy ez most miről szólt. Nem azért választott ki engem az a nő, mert olyan különleges kisugárzásom volt felé, hanem mert – mit tudom én – csak úgy. Valakire rá kellett böknie. Azon gondolkoztam még, hogy a szervezők esetleg lerendezték-e előre, hogy "azt a fehér nadrágost". Megkérdeztem egyébként, de nem.
–Mennyire tarod így utólag durvának, túlzásnak a dolgot?
–Az volt. Szerintem még úgy másfél kancsó bor után is durva volt.
–Mennyire tudtad irányítani a dolgokat, megálljt parancsolni?
–Egyáltalán nem. Mondta, hogy mit csináljak, amikor hátraborult, megkérdezte, meg tudom-e tartani, szólt, hogy fogjam meg, el ne essen, meg ilyesmi. Megkérdezte közben, hogy van-e rajtam alsónadrág. Rácsapott a mellemre az övvel, ezt poénként fogtam fel, csak így utólag azért végiggondolva durva, és nem lehetett irányítani. Közben lehetett volna szólni, hogy most innentől semmit, mondhattam volna, hogy nincs rajtam gatya, és akkor nem rántja le a nadrágom, de nem tudom, szerintem nehéz lett volna beleszólni bármibe is.
–Így utólag visszanézve, ha megint ott lennél, és keres valakit, hogy kiválassza, kimennél, vagy inkább egy lépést hátralépnél?
–Ha lehetne, nem az első sorban állnék, hanem a másodikban. Esetleg így mutogatnék [mutatott oldalra] a mellettem ülő csávóra.
–A rengeteg ember jelenléte mennyire zavart a műsor közben? A vége felé már megfeledkeztél róluk?
–Teljesen józanul esélytelen lett volna kiállni, még az is lehet, hogy bepánikolok. Mondjuk a jófajta bor megtette hatását, de azért néztem körbe, gondolatban fogtam a fejemet, meg az járt a fejemben, hogy én most műsorban vagyok, és ha abbahagyom, beégek. Ha egy kis szobaajtó mögött lettünk volna, nem kezdtem volna bele, vagy ha tök ismeretlenek lettek volna körülöttem, akkor is lehet, hogy elhúzom az orromat.
–Van valami hozzáfűznivalód a történtekhez?
–Kis hülyegyerekként sokat gondoltam arra, hogy menjünk peep-showba. Na, eddig gondolkoztam rajta, most már nem.
–Még egy utolsó kérdés: neked melyik tetszett jobban, a hastáncos előadás, vagy pedig a sztriptíztánc?
–Nekem a hastáncos jobban tetszett, az volt benne a szebb, hogy az a lány nem mutatott meg mindent, csak sejtette. Táncolt, szépen táncolt, igazából még mosolygott is hozzá.
–A sztriptíztáncosnő nem?
–Ő tette a dolgát. A hastáncosnő szerintem élvezte is a közönséget, meg lehetett nézni, az egy olyan kategória, amit szinte bárhol, bármikor be lehet mutatni, és mindenkiben osztatlan elismerést kelt, és mondjuk ugyanezt a sztriptíztáncosnőre már nem mondanám.
Ez úton is megköszönöm Kovács Zoltánnak, hogy rendelkezésemre állt, és őszintén beszélt a történtekről, érzéseiről. Tényleg élmény volt elbeszélgetni, észrevétlenül egy riportot készíteni, látni, és bemutatni egy nézőpontot a legérintettebb részről, amely élő cáfolata a sajnálatosan igen sok helyről hallható vélekedésnek, miszerint minden BME VIK-es egy "érzéketlen, primitív tuskó".
hajdupet