Nylonzacskó-pukkasztás az Interneten

avagy hogyan terjed a hülyeség?

Ugye mindenki ismeri azt a fajta csomagolóanyagot, aminek a külsején ilyen kör alakú, levegővel teli valamik vannak. Nevezzük őket az egyszerűség kedvéért nylonpukkancsoknak, ha már úgyis a csomagoláson kívül a leghasznosabb funkciójuk az, hogy az emberek többsége ellenállhatatlan vágyait kielégítve kipukkassza ezeket a kis buborékokat. Nos, pár hónapja megtaláltam gyerekkorunk kedvenc játékának Flash változtát is.

Az egész még tavaly ősszel kezdődött úgy, hogy szobatársam mutatta ezt az .swf file-t; hogy ő honnan kapta, legyen mellékes. Hogy könnyebb legyen elképzelni, hogy miről is van szó, megpróbálom szemléletesen körülírni, hogy néz ki (bár egyszerűbb lenne ide egy URL-t írni, de ezt a később olvasható okok miatt inkább nem teszem). Tehát képzeljünk el egy 10*15-ös, buborékokból álló mátrixot, amelyben a viszonylag élethűen megrajzolt kis köröcskékre rákattintva, azok egy durranó hang kiséretében kipukkant állapotba kerülnek. Ezenkívül van még egy "fresh sheet" feliratú gomb, és egy "manic mode" opció, az első funkciója gondolom egyértelmű, a második pedig arra szolgál, hogy ezt bekapcsolva még klikkelni sem kell, elég a kurzort a kis légbuborék fölé vinni, és az magától kidurran.

Aki kicsit is ért a Flash-hez, tudja, hogy egy ilyen játékot összerakni maximum félnapi munka, egy kis animáció meg néhány hang, hogy azért kicsit változatos legyen, plusz minimális programozás ActionScript-ben. A rajzolással meg az eredeti hangok beszerzésével együtt legyen mondjuk összesen egy nap egy ilyen elkészítése.

Ezzel szemben, nekem sikerült mondjuk egy perc alatt kimeríteni a játék számomra felkínált lehetőségeit, de azért gondoltam, boldogítok másokat is, felraktam a szerkesztőség szerverén lévő tárhelyemre, és a linket elküldtem kettő (igen, kettő, nem több) levelezőlistára. Többet egy szót nem szóltam róla senkinek, nem adtam tovább sehova.

Aztán pár napon belül feltűnt valami. A webszerver access.log-jának mérete meglepő módon kezdett nőni, napról napra rengetegen töltötték le ezt a pop.swf nevű file-t, először csak Magyarországról, nemsokára külföldi domainekről is (a legnépszerűbbnek a belgák körében bizonyult, fogalmam sincs, miért). Iszonyatosan sokan, de tényleg. Átlagot nem számoltam, de most, visszanézve a logfile-t, októberben naponta száz-kétszáz között volt a letöltések száma, a cikk keletkezésétől számított utóbbi tíz napban háromszáz körül van naponta. Tudom, nem egetrengetően sok, de engem azért – egy számomra jelentéktelen kis játéknál – meglepett, hogy ennyien kíváncsiak rá. Főleg azért, mert mint írtam, két schönherzes listára küldtem csak el a címet; az egyik 74 tagot számlál, és a másikon sincs ennél több ember (csak oda most nem enged be valamiért a mailman, de az amúgy is egy rakás sz@r, ugye, Tom? J).

Ezek után még mindig nem igazán keltette fel az érdeklődésemet a dolog, gondoltam, néhányan továbbküldték a listákról egy-két ismerősnek, aztán azért ez a nagy népszerűség, de mint később kiderült, sokkal többről van szó. Durván négy hónapja élt a link, mikor kaptam egy igencsak hideg hangvételű levelet egy bizonyos Opalcat-től, hogy vegyem le, mert a játék az ő tulajdona.

Jól van, gondoltam, úgysem olyan nagy szám a dolog, leszedtem a file-t, de azért kíváncsiságból rákerestem erre az Opalcat-re, hátha többet megtudok róla. Hát, én igencsak nagyot néztem, tessék megnézni: már a http://www.opalcat.com/ sem semmi, de a http://virtual-bubblewrap.com/, na az aztán...! J Úgy néz ki, hogy a hölgy (igen, nőnemű az illető) ebből akar megélni. Az szinte csak mellékes, hogy az adott site-on lehet "pukkasztani", illetve elolvashatjuk az ide vonatkozó etikettet és a pukkasztás különböző metódusait, de amin igazán megdöbbentem, az a "nifty store" menüpont volt: nylonpukkancsos felsőrész, baseball-sapka, uzsonnásdoboz, ha valami gyenge reklámszöveggel élnék, azt mondanám, hogy minden, amire egy igazi nylonzacskó-pukkasztónak szüksége van.

De ki veszi ezt meg? És egyáltalán, miért örvendene akkora népszerűségnek ez az egész pukkasztósdi, mikor egy teljesen egyszerű Flash program az egész, ami maximum egy óvodás figyelmét köti le öt percnél tovább? Ilyen kérdések jutottak eszembe a honlap láttán, magyarán még mindig nem igazán fogtam fel, hogy egyesek miért imádják a virtuális pukkasztgatást. Letöröltem a file-t, mondván, senkit nem fog zavarni, ha nincs ott, majd mindenki keres magának egy igazi nylon-csomagolózacskót, ha pukkasztgatni támad kedve.

De nem lett igazam, sőt ami ezután történt, minden képzeletemet felülmúlta: egymás után kaptam a leveleket itthonról és külföldről, hogy hol a pop.swf, miért tűnt el, mikor kerül vissza stb. Gondoltam, van egy-két fanatikus, bár, hogy nem csak egy-kettő, azt az mutatta, hogy most meg az error.log mérete kezdett el rohamos tempóban nőni.

Aztán egyszer csak kaptam egy ilyen levelet: "a tévében láttam, a Ponthu című műsorban, hogy van egy nagyon jó pukkasztós játék az oldaladon, de nem találom". Atyaúristen! Bekerültem a tévébe! És tényleg, a http://www.ponthu.hu oldalon a linkajánlóban, illetve ezek szerint a műsorban is ott volt a hivatkozás az oldalamra. UTFG, gondoltam, az eredmény: 34 találat, rengeteg fórum, külföldi, itthoni, a lehető legkülönbözőbb topic-okban, én meg csak néztem, és továbbra is próbáltam rájönni, hogy mi az, ami az embereket ráveszi, hogy játsszanak ezzel a játékkal újra és újra, illetve mi olyan jó benne, hogy bekerül egy kereskedelmi televízió – ha nem is főműsoridőben, de hetente jelentkező – internetes műsorába. (Jó, én is vagyok olyan hülye, hogy továbbküldtem, de azon kívül nem foglalkoztam volna vele összesen öt percnél többet, ha nem történik ez az egész.)

A következőt találtam ki, annak céljából, hogy megtudjam, miért imádják annyian a nylonpukkasztást: ha már úgysem tehetem ki a file-t, csinálok a helyére egy kérdőívet, amiben néhány kérdés megválaszolásával a pukkasztani vágyó megtudhatja az URL-t, ahol az eredeti bubblewrap-ot találja. Ominózus szobatársam szerint kegyetlenség így bánni a "rajongóimmal", de engem akkor ez már nem érdekelt, csak az, hogy ne kapjak több reklamáló levelet, illetve végre megtudjam, hogy miért olyan nagy szám ez a pukkasztásos dolog. Tehát megcsináltam a kérdőívet (vizsgaidőszakban, mert ráértem J).

Az angol és magyar nyelvű kérdőíven az opcionálisan kitöltendő név és e-mail cím pároson kívül a következő kérdések szerepeltek: életkor, foglalkozás, illetve honnan kapta a látogató a linket, és ha már játszott a játékkal, mi vitte rá, hogy ismét visszatérjen az oldalra. A kérdőív feltöltésével egy időben egy számlálót is indítottam, hogy megtudjam, hányan nézik meg összesen az oldalt.

Az eredmények: tizenöt nap alatt durván 2800-an keresték a nylonzacskó-pukkasztós játékot, ebből nagyjából ötszázan válaszoltak is a kérdésekre (18%), a többi internetező visszarettent, és inkább úgy döntött, hogy nem játszik, ha már írni is kell érte néhány sort. Akik válaszoltak, azoknak a 90%-a értelmes adatokkal töltötte ki a kérdőívet, a többieknek a legjobban kézre eső billentyűk az "s", a "d", az "f", és a "g" voltak.

A válaszadók, azaz a potenciális pukkasztók életkora 11-75 év között mozgott, a legidősebb játékos egy nagypapa, aki az unokájától kapta a linket. A 18 év alattiak, vagyis a 11-17 évesek aránya 18%, a 18-25 évesek voltak a legtöbben, 56%, a 26-35 évesek aránya 23%, a 45 évesekkel záruló korosztály 2%-át tette ki a válaszadóknak, az e felettiek pedig nagyjából az 1%-át.

A kérdőívet kitöltők között volt tanár, grafikus, óvónő, telefonos operátor; az ehhez hasonló, főleg szellemi tevékenységet végzők közt a válasz arra a kérdésre, hogy mégis miért szeretnek pukkasztgatni, a válasz többnyire a stresszoldás, illetve relaxáció és szellemi felfrissülés volt, az idősebb korosztálynál még gyakran szerepelt a nosztalgia is. Hogy az egyik reklamáló levélírót idézzem: "virtuálisan megtaláltam a gyerekkori pukkasztós csomagolópapír-játékunkat". A tizenéveseknél és a húszas éveik elején járó fiataloknál – akik többségében tanulók voltak – pedig a leggyakoribb válasz a "just for fun" illetve "király!" típusú volt. Ebből látszik, hogy ezeknek a mai fiataloknak fogalmuk sincs, hogy mit akarnak, csak klikkelnek összevissza minden hülyeségre, ami eléjük kerül. Na jó, talán nem, és ezt a "just for fun"-t felfoghatjuk a szellemi felfrissüléssel megegyezőnek. Kedvenceim: "Mert anyukám soha nem engedte!" (gondolom az igazit, nem a virtuálisat), és "mert kiskoromban is nagyon szerettem a pukipapírt, és tudok bele szívecskét pukkantani a kedvesemnek".

A magyar nyelvű válaszadók nagyjából fele ismerőstől kapta a linket, a többiek a Ponthu-ban látták, vagy valamelyik viccoldalról (szanalmas.hu, kreten.hu) keveredtek ide, esetleg egyéb fórumokban találkoztak a linkkel. A legjobban tetsző válasz ez volt: "infó tanár mutatta az osztálynak, és az egész sulinak." A külföldiek ismerősöktől, illetve fórumokból tudtak róla.

A linket azóta is rengetegen nézik, ha levenném, valószínűleg megint tele lenne az inboxom panaszlevelekkel. Úgy látszik, ez már menthetetlen, elárasztottam a világot nylonpukkancsokkal, hamarosan az emberiség nagy része függővé válik, Opalcat milliárdos lesz a merchandisingból, én meg abból, hogy spammer cégeknek fogom eladni azoknak az e-mail címeit, akik voltak olyan naivak, és kitöltötték a kérdőívet a honlapomon.

Hát, ennyi. Kellene a végére valami tanulság? Nincs, legfeljebb annyi, hogy úgy látszik, az embereknek igazából mindegy, mire kattintanak, a többséget nem igazán érdekli, hogy valami olyan dologra használja a Netet, ami a legtöbb szempontból egyáltalán nem értelmes, sőt szórakozásnak sem épp a legmagasabb színvonalú, de hát ezt tudtuk eddig is. Na, elmentem nylonzacskót pukkasztani.

balazs@impulzus.com