Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Varga István

Pályázati felhívás

Schönherz 40 éves öregtalálkozó

A hagyományokat felelevenítendő, lehetőség lesz megint "fényesíteni a szoborot".

Kismadárdal

Vörös Kakas

TTNY

Maga az épületkomplexum kettő 10 emeletes szárnyból áll. Ez egy teljesen koedukált kollégium.

Egy felmérés tanulságai

Milyen állást szeretne egy infós?

Tudjátok meg

Vers

Világvége

A német nyelvű képzés

Villanykari Szakestélyek

Mi is az a Szakestély?

Kézenfekvő a kérdés, mégis kissé bajban vagyunk, ha röviden szeretnénk válaszolni rá. Biztos vannak közöttetek néhányan, akik már hallottak róla, nekik nem is kell tovább magyarázni. A többiek számára pedig az a legegyszerűbb válasz: gyertek el, tapasztaljátok meg Ti magatok, hogy pontosan milyen is ez a méltán közkedvelt rendezvény!

Ha mégis pár mondatban össze kellene foglalni, hogy miről van szó, talán akkor járunk a legközelebb a valósághoz, ha azt mondjuk: a szakestély nem más, mint egy kellemes este, ahol a vidámságé, a jókedvé a főszerep. Tulajdonképpen egy nótázással, beszélgetéssel egybekötött sörözésről van szó, de mindez meghatározott rendben, meghatározott forgatókönyv szerint zajlik. Ez teszi lehetővé, hogy a szakest sokkal több legyen, mint egy "kocsma", és a "részegeskedés" helyett kulturált mulatozást, kikapcsolódást biztosítson a résztvevők számára. Ez tehát egy olyan alkalom, amikor a Kar diákjai és tanárai a megszokottól eltérő környezetben, eltérő módon találkoznak, és egy pár órára felül tudnak emelkedni a hétköznapok kötöttségein, az őket elválasztó "szakadékon". A humoros felszólalások, történetek, a vidám nóták, a kiapadhatatlan mennyiségű sör és a különleges nedű, a krampampuli a biztosítéka annak, hogy minden egyes szakestély kiváló hangulatban teljen, feledhetetlen élményt nyújtva a jelenlévőknek.

Honnan ered ez a hagyomány?

Az első szakestélyeket több mint kétszáz évvel ezelőtt, Selmecbányán tartották. Az ottani bányászati és erdészeti akadémia utódintézményei, valamint azok később alakított testvérkarai továbbvitték a patinás szokásokat, így számos vidéki egyetemi városban (Sopronban, Miskolcon, Székesfehérvárott, Dunaújvárosban) azóta is él ez hagyomány. Sőt, az igazság az, hogy ott a szakestélyek nem különálló rendezvényként léteznek, hanem szerves részét ké-pezik az egyetemen eltöltött éveket végigkísérő hagyományoknak, a rendkívül gazdag diákéletnek. Hogy példaként csak egyetlen dolgot emeljünk ki: a (manapság) közismert Ballag már a vén diák... című dal, sőt maga a ballagás szokása is Selmecbányáról ered, onnan terjedt el, ma már nemcsak a középiskolákban, ha-nem az általános iskolákban is.

A Műegyetemen pár évvel ezelőtt kezdtek szakesteket tartani. A Közlekedésmérnöki Kar hallgatóinak egy lelkes csapata vállalta fel az úttörő szerepet, de hamarosan a többi karon is kezdett meghonosodni a diákéletnek ez az üde színfoltja.

Nálunk, a Villanykaron két évre nyúlik vissza a szakestek története. Az első, a Hagyományalapító Szakestély, valamint az azt követő többi szakestély is nagy sikert aratott a diákok és a tanárok körében egyaránt. Ez is jelzi azt, hogy ennek az országszerte méltán népszerű szokásnak nálunk is van létjogosultsága. A villanykari szakesteket rendező lelkes gárda tagjaiként azon fáradozunk, hogy ez a régi, több száz éves hagyomány új életre keljen a mi Karunkon is, és kiegészítve a már meglévő, saját hagyományainkat, hozzájáruljon egyetemi éveink tartalmasabbá, emlékezetesebbé tételéhez. Az első év után Téged is várunk a sorainkba, ha szeretnél a részese lenni ennek a nemes feladatnak!

Mi vár rátok ebben az évben?

Idén az elmúlt években kialakított hagyományt szeretnénk folytatni. Ennek jegyében ősszel Korsóavató Szakestélyt rendezünk, amely elsősorban Nektek, gólyáknak szól. Azok, akik sikeresen átverekszik magukat a januárban rájuk váró akadályokon, a februárban tartandó Vizsgabúcsúztató Szakestélyen pihenhetik ki a fáradalmakat. A tavalyi évben sikerült valóra váltani egy régóta dédelgetett álmunkat, és a tanév végén megrendezhettük a ballagáshoz kapcsolódó Gyűrűavató Szakestélyt is. Ez egy különleges szakestély, amit kivételesen a régi, vári kollégiumban rendeztünk meg, egy vacsorával egybekötve, szintén kedvenc tanáraink társaságában. Különlegességét adja még az is, hogy ezt az alkalmat értékes pecsétgyűrűvel és speciális korsóval tesszük a ballagók számára örök emlékké. Reméljük, idén ismét meg tudjuk ezt valósítani, és bár ez a rendezvény a ballagóknak szól, korlátozott számban várunk alsóbb évfolyamosokat is.

Az ősszel tartandó Korsóavató Szakestély elsődleges célja az, hogy az elsőévesek megkapják az egyetemi éveik (és a későbbi szakestélyek) során nélkülözhetetlen korsójukat. Ezt a tanári kar és a dékán úr jelenlétében megtartott avatási szertartás teszi különlegessé, emeli ki a "mezei" korsók sorából. A Korsóavató Szakestélyen tehát a részvétel minden valamirevaló gólya számára kötelező! Szeretettel várunk Titeket, és végül szeretnénk még egy jó tanáccsal szolgálni: ha itt lesz az ideje, siessetek a jelentkezéssel, mert a helyek bizony elég gyorsan el szoktak fogyni!