Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja

Ultimate levlista-guide

Egyetemista lettél, ráadásul a sors a Villanykarra vetett, így számítanod kell a sok-sok más újdonság mellett arra, hogy bármekkora is volt korábbi e-mail forgalmad, ez jelentősen meg fog nőni. Ne csodálkozz, ha naponta száz levelet kapsz vizsgaidőszakban, ezek egy újfajta levélolvasási technika kifejlesztésével elég gyorsan feldolgozhatók.

Olvasásnál sokat segít, ha külön mappákba (folderekbe) szortírozod a leveleket, így egyszerre látod, hogy melyik levél melyik listára jött. Így, ha kevés időd van, rögtön tudod, hol kell kezdeni, melyik leveleket kell elolvasni. A megvalósításra kiválóan alkalmas a procmail, ami Unix alatt szépen rendezi a leveleket feladó, címzett, tárgy stb. szerint, vagy bármelyik grafikus levelezőprogram is többé-kevésbé meg tudja oldani ezt a feladatot.

Évfolyamlistáknál néhány éve megkülönböztetünk egy tanulmányi és egy nem-tanulmányi témájú listát. Az első külön van infósoknak és villanyosoknak (nektek info2003@sch.bme.hu és vill2003@sch.bme.hu), míg a másik közös mindenkinek az évfolyamon (duma2003@sch.bme.hu). Tanulmányi jellegű kérdés lehet például vizsgabeosztás, tételbizonyítás, meddig kell vizsgára jelentkezni, hol találom meg a példafeladatokat. A másikra minden más kerülhet: megvan-e valakinek a legújabb South Park, tud-e valaki jó elektronikai üzletet, melyik a legjobb webszerver, ilyesmi.

A tapasztalatok alapján minél előbb érdemes feliratkozni az évfolyamlistákra, sok tanár ide ír meg mindent a ZH-beosztástól a vizsgaeredményeken át a tételsorig, ráadásul az sem elhanyagolható, ha kap az ember egy-két tippet a házi (ZH) megírásához. Az évfolyamlistákon általában rajta van az évfolyamelőadó, seniorok, HK-sok, és persze – jó esetben – mindenki az évfolyamról. A chat-lista opcionális, ha időnként te is teszel fel érdeklődő kérdéseket, akkor megéri feliratkozni.

Mikor levelet írsz a listára, gondolj arra, hogy a levelet két-három-négy-ötszáz ember is olvasni fogja. Ne kerüljön olyan a levélbe, ami bárkit megbánthat, ami bárkinek kínos, ami titok, amit nem szeretne az illető, ha kiderülne. Ha személyes gondod van valakivel, inkább beszéljétek meg személyesen vagy játszátok le CounterStrike-ban. Olyat se írj, amiről már volt szó korábban a listán, az "Emlékszem, írta már valaki..." kezdetű levelek nem túl népszerűek. Ilyenkor inkább nézz utána az archívumban.

Figyeljetek a válaszolással is: alapbeállításként a listán mindenkinek elmegy a válaszod, így ha egy személyes jellegű választ akarsz írni valakinek, akkor át kell állítani a címzettet. Az is fontos, hogy először olvasd végig a teljes "termést", mert könnyen lehet, hogy valaki már válaszolt a feltett kérdésre, és ha négy egymás utáni levélben van benne, hogy 14 óra, I.B.028, akkor az megint idegesítő. Kerüld a "nem tudom" és a "vagy valami ilyesmi" jellegű válaszokat, ezeket és a részvétnyilvánításokat ("nekem is ez a bajom, ha van megoldásod, mondd el nekem is") inkább magánlevélként küldd el!

Semmiképp se írj HTML-es levelet a listára! Sajnos néhány – főleg Windows-os – levelezőprogramnál ez az alapbeállítás, de az ilyen leveleket nem szeretjük. Háromszor akkora levélben érkezik meg ugyanaz a tartalom, ami abszolút fölösleges (ez már magában is elég indok, elvégre mérnökök leszünk, vagy mi), ráadásul ez a formátum néhány e-mail kliensnél zavaró a mellékletek és a HTML-kódok kezelése miatt. Fontos! Az ilyen jellegű problémára nem az a válasz, hogy cserélje le a Pine-t/Eudorát/akármit másik szoftverre, hiszen biztos megvan az oka rá, ha más programot használ, mint pl. te – vedd figyelembe mások kérését, hiszen neked csak beállítás kérdése, sokaknak viszont esetleg ettől lesz olvasható a leveled.

Sokáig nagy probléma volt az ékezetes karakterek kezelése. Most már szinte az összes e-mail kliens jól kezeli a levél törzsében használt ékezeteket, azonban továbbra is problémát jelent a levelek fejlécében használt krixkraxok miatt. Ezért kérlek Benneteket, hogy leveletek feladójaként és a levél tárgyában ne legyen semmilyen ékezetes karakter.

Ha olyan rendszert használsz, ami digitálisan aláírja a levelet (jellemzően Drótposta), akkor azt kapcsold ki; nem valószínű, hogy olyan levelet írna bárki is a listára, ahol 100%-osan biztosnak kell lennünk a személyazonosságában. PGP és más szoftverek használata digitális aláírásra szintén nem jó gondolat, teljesen fö-lösleges egy ilyen listán.

Listára semmiképp se küldj csatolt fájlokat (attachmentet), mert jelentősen megterheli a modemes felhasználókat, sokkal tovább tart nekik a letöltés. Ezenkívül így terjed a legtöbb vírus is, amit jó lenne elkerülni. Ha valami olyan képet, dokumentumot, feladatsort találtál, csináltál, amit érdemesnek tartasz arra, hogy a többieknek megmutasd, akkor azt töltsd fel az InfoSite-ra (Upload), vagy ha nem túl tanulmányi jellegű a dokumentum, tedd fel valamilyen szerverre, ahol a többiek a Webről elérhetik (legegyszerűbb az ural2-re a public_html könyvtárba feltenni), és csak a címét küldd el (http://www.hszk.bme.hu/~felhasznalonev/).

Az is fontos, hogy ne keverd össze a két listát, vizsgaidőszakban hülyén néz ki két integrálás között egy kiadó albérlet, ráadásul a többiek is morcosak lesznek érte. A cross-posting (több listára egyidejű küldés) se túl népszerű, ezt próbáld meg elkerülni.

Van néhány olyan téma, ami egy lista életét nagyon felbolydíthatja, így érdemes ezeket elkerülni. Ne kezdjünk bele egy Intel-AMD vitába (vagyis, hogy melyik a jobb), mert fölösleges: aki az egyiket használja, nem meggyőzhető, hogy a másik a jobb és fordítva. Hasonlóképp elkerülendőek a különböző politikai témák is, ezekre külön lista is létre lett hozva. Fontos, hogy mindig őrizzétek meg higgadtságotok, ne írjatok indulatból (vagy részegen, ugye? :-)) levelet, nagyon bántó lehet egy-egy eltúlzott szó is. Évről-évre egyre több flame és hülyeség van az elsősök levlistáján, ami egyre elszomorítóbb.

Ennyi bevezető után vágj bele a listaolvasásba. Feliratkozni a három listára a

https://lists.sch.bme.hu/wws/info/info2003

https://lists.sch.bme.hu/wws/info/vill2003

https://lists.sch.bme.hu/wws/info/duma2003

címeken lehet, bal oldalon a Feliratkozás gombra kell kattintani és e-mail címet beírni. Ezután kapsz egy e-mailt, amiben egy jelszó található, ezt kell beírni a megfelelő helyre és már fenn is vagy a listán. Mindenképpen töltsd ki a Beállítások oldalon a nevedet és változtasd meg jelszavadat is, úgy egyszerűbben érheted el a későbbiekben az archívumot.