Zarathustra* margójára

(részlet)

A cinizmus és a pesszimizmus

Updike azt írja, a cinizmus nem más, mint megfáradt pragmatizmus**. A kép pontos, mint Updike-nál szinte mindig, de nem biztos, hogy száz százalékig igaz: a valódi cinizmus tulajdonképpen gyakorlati pesszimizmus. A pesszimizmus jó: sok vérbeli pesszimista éli boldogabban életét, mint optimista, hiszen a jövőt nem ismerjük, jobb hát, ha nem is várunk tőle semmit – márpedig az optimizmus: várakozás. Amiért sokan negatív fogalomnak érzik a pesszimizmust, az egy félreértésen alapul: a kerülendő pesszimizmus egy lelkiállapot, ennek neve azonban az, hogy depresszió. A depresszió a jelennel foglalkozik, és a jelent meg lehet keseríteni, mivel benne élünk, a jelen mi magunk vagyunk: a múlt csalódásai talán segítenek a jövőt elviselni, de megkeseríthetik a jelent.

Mikor kell élni?

Vannak, akik múltjukban élnek, jelenüket pedig arra használják, hogy jövőjüket tervezgessék. Ne tervezd a jövőt: a jelenben élni kell! Aki ezt elfelejti, nem lesz mire emlékezzen múltjából.

A tervezgetők

Nem szeretem azokat, akik minden percüket megtervezik: őket csak csalódás érheti. Ha tervük beválik, nincs kellemes, melengető meglepetés, míg ha nem, marad a csalódás. Azokat sem szeretem azonban, akik sohasem gondolkodnak előre: az ilyen ember felelőtlen, magának való.

Előre gondolkodni: felkészülni minden lehetőségre. Tervezgetni: feltételezéssel élni a jövővel kapcsolatban. A felelőtlen ember szerencsés, hiszen felelőtlennek lenni: boldognak lenni. A tervezgető előbb-utóbb savanyúvá válik, mint az ecet.

A párhuzamos igazságokról

A bölcsebbek már régen rájöttek arra, hogy nincs egyetlen, kizárólagos igazság, sőt, végtelen sok van. Igaz minden dolog, és igaz ezek ellenkezője is. Ez a felismerés kiváltképpen akkor válik érdekessé, ha önmagára vonatkoztatjuk: azokat az embereket pedig, akik ilyen mihaszna dolgokon gondolkoznak, filozófusoknak hívjuk.

A filozófia feleslegessége

Az abszolút tudást elérni éppen annyira lehetetlen, mint az abszolút semmit felfogni. A gondolkodás, ahogyan mi ismerjük, így eredendően korlátos. A tudás egyetlen igazi eredménye önmaga korlátosságának felismerése, emiatt az összes elfogadható filozófia valahol magában rejti az agnoszticizmust.

Az ateisták Istene

Nagyon kevés az olyan ateista, akinek ateizmusa bölcsességből, és nem tudatlanságból vagy dacból fakad, de mégsem hisz az isteni létezésben. Az ateisták a vallás istenképét, a nagybetűs Istent, az Istenhitet utasítják el. Bizony kevés ember hisz jobban istenben, mint egy igazi ateista.

A szükségszerűség látszata

Sok mindenre mondják: ennek így kellett történnie, erre szükség volt. Valójában a szükségszerűség látszat: utólagosan minden igazolást nyer, hiszen ami elmúlt, az már történelem. Semmi sem szükségszerű, semmi sem megváltoztathatatlan, ami még nem történt meg. A szükségszerűség négy arca: kishitűség, ostobaság, lustaság és félelem.

Az egyetlen félelem

Egyetlen igazi büntetés van, ami az ember sújtja: élete végessége. Minden más fájdalom csupán ennek a következménye, és minden félelem innen származik, ide vezethető vissza, vagy ide vezet.

– Inyl

* Friedrich Nietzsche: Im-ígyen szóla Zarathustra

** John Updike: Nyúlketrec