Vedd fel a versenyt, Pöcsös!

Egy kedves barátommal tegnap éjszaka két különböző buliba indultunk el. Az ő tényállása szerint sajnálhatom, hogy nem mentem vele, mert a buliban eszméletlen sok jó nő volt. Kár, hogy eggyel sem ismerkedett meg. Én erre csak azt találtam mondani: nálunk szar volt a parti, kevés jó nővel. Még jó, hogy kaptam három telefonszámot.

Hát ez ilyen. Járhattok egyetemre, ülhettek ZH-kon, meg koptathatjátok a padot. Ettől még nem éltek igazi egyetemi életet. Megihattok egy üveg Tequilát, utána eszméletlenül heverhettek másnap délig, de ez nem jelenti azt, hogy képességeiteket teljesen kiaknáztátok.

Egyetemisták vagytok, csinálhatnátok bármit, hisz szabadságotok adott, felelősségetek igazán nincsen. És erre mi történik: nem történik semmi, csak telnek a napok, ahelyett, hogy valamit kezdenétek szabadidőtökkel.

Rengeteg lehetőségetek van – nézzetek körül. Én egyet ajánlok figyelmetekbe, mint egy feltörekvő, tökös egyetemista csapatot, akik szeretnének valamit kezdeni az életben, s nem gondolják azt, hogy ami átlagos, az előre visz.

A Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesülete (vagy csak röviden MAVE) az utóbbi évben, büszkén mondhatom, saját elvárásaihoz képest erején felül teljesített. Megszervezett egy egyhetes kongresszust hatvan külföldi résztvevővel, a Hotel Agro-ban. Szauna, parlamentlátogatás, néptáncosok, hangulatos, nemzetek közötti kocsmázás. És hogy ez miért nagy dolog? Szedj össze két és fél milliót és megtudod.

És itt egy másik eset: a 24 órás programozó verseny, mely megint csak komoly kihívásnak ígérkezett: 40 résztvevő csapat, 50 oldalas feladat és 40 darab LEGO robot. Leírni könnyű, megszervezni talán már nem is annyira: a robotokat Magyarországon nem lehet kapni, 80000Ft darabja, a LEGO Magyarország csak a robotok felét hajlandó kölcsönadni, a többit meg kell venni. Ja, kérem! És akkor még nem is beszéltünk a 800 darab Duracell elemről, a két tonnányi tégláról, melyet az I épületbe szállíttattunk. Persze a lehetőséget kaptuk: a Fornax Rt.-től, sok más szponzorunktól és a BME-től. Mégis, a szakmai dicsőség a miénk: megcsináltuk.

Vagy egy harmadik, az ACM nemzetközi programozási verseny egyetemi előválogatója. Három fős csapatok, öt óra, nyolc váltakozó nehézségű, kemény, algoritmikus feladat, 52 ember. Felkészítés, szervezés, lebonyolítás, a csapatoknak útiköltség-támogatást szerezni Lengyelországba... Csapatmunka volt ez is a javából: a BME Informatikai Központ, a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék, a Matematika Intézet és a Rektori Hivatal... csak együtt sikerülhetett.

Persze, mondhatnád, minek magunkat szopatni. Volt idő, amikor azt hittem, hogy az a romantikus, amikor a kis töltött galamb hősnő arcát a Titanic korlátján a hűvös északi szél simogatja (na meg a DiCaprio). Most azt mondom: hajnal kettőkor az I épületben a biztonsági őrökkel borozgatni megismételhetetlen. A pezsgős állófogadáson, melyet Te szerveztél, részt venni megtisztelő. Az üres tanteremben, melyhez csak Neked van kulcsod, a barátnőddel szeretkezni felbecsülhetetlen.

Hogy hol találsz meg minket? Ha az információs társadalom korában Neked ez négy klikknél többe kerül, akkor el se gyere gyűlésre.

Taca