Utazás másokkal...
...egy fülkében. Ezek a mások tényleg mások, szikra hasonlóság sem tűnik fel közöttünk két órai út után. Még ugyanennyi elé nézünk, s gyengülő napvilágnál irkálom egy, a tárcámban már régóta sínylődő, céltalanul hányódó cetlire, ami eszembe jut.
Hatan vagyunk a fülke megszokott, nem túl tágas, még kevésbé kényelmes utasterében.
Egy ősz hajú, hajlott hátú, 70 évesnél idősebb hölgy, utastársával való beszélgetését csak néha szakítja meg orrváladékának hangos krákogtatásával. Partnere kb. 45-50-es hosszú, szőke hajú nő; valaha csinos lehetett. Most olyan, mint a ruhája, kicsit viseltes. Közös ismerőseikről, viselt dolgaikról folytatnak magasröptű eszmecserét, ahogyan az egy ilyen helyzetben elvárható: beszélgetnek. Időnként Becherovkás üvegből töltött itallal nedvesítik a száraz levegőtől, és a kommunikáció hatása képpen kiszáradó torkukat. Tea lehet. Az üveg tán a nő akcentusával együtt került a képbe. Ezen személyekről tán ennyit említnék. Áááhh. Semleges aktív környezet, két véletlenszerűen kiválasztódott élőlény, mintegy paralell szelekció útján. Hm. Kényszerhatárolt együttlét... ahogy tetszik.
A tőlem jobboldalt helyet foglaló páros fiatal. Viszonylag szolid szinten képviselik azt, amit utálok. Magukat nem, szimplán nem kedvelem őket. Az ablaknál ülnek. Következésképp én középütt foglalok helyet, balról a még mindig beszélő nőcik. Már alig van természetes fény. Fiú és lány, ismerős, barát csupán. Mit mondjak, eddig kedvező leírás, nem? A fickó ÁF-es. Ő "elkeseredetten", nem túl lelkesen merül a testi sértések jogi meghatározásaiba. Láthatóan jobban érdekli a csajnak kölcsönadott walkman-jének állítgatása, a táj bámulása vagy csak dumálás a nővel. Szakmabeli, ez természetes. Ám a fazon modellkedni fog, arany gyűrű, karkötő, lánc, legalább fülbevalója nincs. Ruházata nem túl hivalkodó house viselet (akkor miért nem maradt benne otthon, hm...?). Kazettái is erről szólnak. A lánynak túl kemény. Na nee. Ő egyébként angolt tanulna. Tök primkó, de ügyesen leplezi. Az Ő nacija is testhezálló, tudod azokkal a cuki oldalzsebekkel. Nem hiszem, hogy ez a legkényelmesebb viselet. (bár engem is vág az alsógatya). Van beszédtémájuk is rendesen: kinek mennyibe került a mije, s mennyivel dögösebb cucc menő szerkó.
Ötödik utastársam a csákó kis hátizsákja. Kedvelem. Szótlan, bőven hagy a lábamnak helyet. A hatodik helyet én foglalom el. Mind közül ezt a legnehezebb elviselnem. Kedvelem a társaságot, de ez nem az. Egyedül utaznék.
Nem fordult meg a fejemben, hogy akármelyik utastársammal beszélgessek, ne adj Isten kártyázzak, mint időnként szoktam volt. Nem hoztam semmi olvasnivalót. Tollam azért akad, no meg van itt menetjegy, automata bizonylat, egyéb fecni. Bár inkább aludnék. Akkor merev nyakkal szállhatnék le a paripáról. Lehet, hogy álmodnék valami szépet.
Én különb vagyok? Na ja, de... Mindegy, ezek fakák. Azért lehettem volna olyan jó, hogy szólok annak, aki nemrég szállt fel egy megállónál: Figyelj, ide leülhetsz, ha akarsz! Inkább befogtam az arcom. Kár...
Szerintem kiül a képemre, mennyire nem kedvelem őket. Minek pofázzak? Ebből a két suttyóból is normális felnőtt ember lesz, nem? Tod neked a divat mondja meg, hogy ki vagy! Valaki mondja majd meg nekik, hogy mik legyenek, egyszer...
Valószínűleg ők be nem tennék a holdjárós lábukat az én kedvenc szórakozóhelyemre. Ez ziccer kölcsönös. Anyway, az én lábam is büdös, laposat szellentek, és csúnyán nézek rájuk. Lehet, hogy csak nekem van rossz napom?
Mó