A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
KeresőRandom cikkajánló"...sokáig küzdöttek a szokatlan körülmények nyújtotta nehézségekkel." Szerkezetként egy olyan, a korábbi reszort működéséhez képest szorosabban csatolt struktúrát lehet vázolni, ahol a körvezetőkből alkotott testület munkáját, a közös stratégia kidolgozását egy menedzsment – "elnökség" – segíti, ám a döntések meghozatala és a szakmai tartalom biztosítása továbbra is a körök, körvezetők feladata. Budapesti Pszichológiai Napok laikusoknak is az ELTE pszichológus-hallgatóinak szervezésében. A Schönherz Kollégium tavaszi féléves rendezvénynaptára Főszerkesztőként gyakran hallok olyanokat, hogy "ez biztos tetszene az olvasóknak", "mondták ismerőseim, hogy jó lett az újság", na meg olyannal is, hogy "ezt inkább ne írjuk meg". A mostani számot 15-20 ember készítette, s közel 100 ember (ismerősök, ismerősök ismerőse) véleményét vettük figyelembe – az újság pedig 5000 embernek jelenik meg. |