Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Schönherz Kollégium 2001. őszi rendezvénynaptár

Egy kis irodalom

Cím nélkül, Acélemlék, Bolond vagyok, Balaton, Cím nélkül 2., Különleges vagy...

Kórus Est

Interjú Füstöss Lászlóval

– A Borpatikában gyakran lehet Önnel találkozni? – A kötetlen diskurzus érdekében egy héten egyszer elő szoktam fordulni, de különösebb illúziói ne legyenek, mert általában egy hosszúlépéssel beérem.

Tűnő gondolatok

"csak ülök a söröző padján, és nézek."

Új Vári Jazzklub

EHK-tükör

Privát szféra

Előfeladatok

HK news

Az ősmágusok elfeledett titka
(részlet)

[...]

A társaság felkészült az óriásokkal való összecsapásra. A varázstudók övükön függő bőrszütyőikben matattak a különböző komponenseket keresve, majd varázskönyvüket lapozgatva felelevenítették a varázsigék legfontosabb szavait. Reggad kicsit arrébb húzódva imádkozott istenéhez, hogy segítse meg az elkövetkezendő harcban, mely valószínűleg az utolsó lesz. Minden reménye meglehetett erre, hiszen nemrégiben hatalmas áldozatot mutatott be.

Az elmúlt napokban, amíg sikerült ide felérniük, a hegy kopár bérceit megmászva számtalan megpróbáltatás tette próbára elszántságukat és erejüket. Mégsem a sziklák megmászása okozott gondot a kis csapatnak, hiszen Zentax Nichil, a vezető egy varázslattal lehetővé tette mindannyiuknak a repülést, hanem az a tény, hogy mélyen bennjártak az óriások földjén, és időről időre kisebb őrcsapatokkal kellett megütközniük. A folytonos harc nemcsak a harcosokat csigázta el, hanem már a mágusokon is kezdtek a szellemi kimerültség jelei mutatkozni; egyre gyakrabban fordult elő, hogy néhány varázslat használata után kénytelenek voltak láthatatlanná válva félrehúzódni a harc forgatagából. Megbízójuk, Shamutanti mágustanácsának helyettes titkára, az elemi specialisták vezére, aki számára megpróbálják felkutatni a rég elveszett mágikus gyűrűt, csupán jótanácsokkal szerelte fel őket, de még ezeket sem mérte túl bőségesen.

Nichil táskája valamelyik zacskójából gránitot és egy csipet gyémántport vett elő, lassan elkezdte vele bekenni testét, majd sorban a többiekét is. Roga, a gnóm vadmágusnő a szerencse istenéhez fohászkodott, hogy sikerüljön varázslata. Mindig elromlott szája íze arra a bizonyos tavaszelői napra gondolva, amikor egy sikertelen varázslata folyamán nővé vált. Ezúttal azonban minden úgy ment, ahogy szerette volna, és a harcos pap, aki amúgy egy fejjel alacsonyabb volt az embereknél, most toronyként magasodott fölébük. Nichil szokása szerint lehülyézte a gnómot, mert az varázslatával tönkretette egész nagyszerű tervét. Ő ugyanis azt fontolgatta, hogy láthatatlanul közelítik meg a barlangot, és csak kellő felderítés után hatolnak be, de egy nyolcméteres orkot nem lehetett nem észrevenni, így a mágusnak már csak annyi ideje maradt, hogy gyorsító varázslatát a társaságra olvassa.

A barlang sötéten tátongó nyílásában strázsáló óriást, aki meglepődve vette észre a semmiből előrontó, még nála is nagyobb húshegyet, újabb meglepetés szögezte földhöz, amint két, emberfejnyi sziklalövedéke csattanva hullott le az ork testéről, aztán kötelességtudata győzedelmeskedett, és sziszegő hangot hallatva visszahúzódott. A harcos pap kénytelen megtorpant, mielőtt bemászhatott volna a most már számára kicsi nyílásba. Kicsivel később a többiek is odaértek és tanácstalanul pillantgattak a járat sötétjébe, nem tudván, mi tévők legyenek. A helyzetet Sir Medien, a Kard Lovagja oldotta meg azzal, hogy megindult befelé.

A többiek tisztes távolból, lemaradozva követték a kihalt járat félhomályába, mikor egy, a fejük fölött függő, szekérnyi kőtömb lezuhant. Sir Medien megpróbálta kiszabadítani társait, vagy azok maradványát, de ereje kevésnek bizonyult ehhez a feladathoz. Az óriássá vált ork segítségével azonban, aki bedugta karját a nyílásba, hogy segítsen szerencsétlenül járt társain, sikerült felemelni a sziklát. Megrökönyödésükre társaik sértetlenül másztak elő – Nichil oltalmazó varázslata működött. Elfogódottan borultak Medien nyakába, és ráztak kezet egymással, mikor három kőtömb süvített ki a járat mélyéről és ugyanakkor szapora kántálás hallatszott. A harcos pap hátán felborzolódott a sörte, mert ő is gyakorta használta ezt a varázslatot: ezek szerint bent van valaki, aki nem is teljesen kezdő módjára képes varázsolni. Miután az utolsó mennydörgő szavak is elhangzottak, az a kellemetlen érzés vett erőt a csapaton, hogy újra lelassultak, az ork újra kisebb volt náluk, egyszóval minden varázslatuk hatása megszűnt. Ennek ellenére Medien és Reggad előretört, hogy felvegye a harcot a láthatatlan ellenféllel, mikor a barlangjárat oldalfülkéiből három fehérhajú óriás lépett ki, újabb kőtömböket hajítva feléjük, majd hátat fordított és elmenekült. A sötétben annyit sikerült kivenni, hogy mindenféle réz ékszereket viselnek, testüket állatok prémje borítja, és oldalukon elnagyolt bőrtáska lóg, melyben valószínűleg újabb kövek lapulnak.

Mikor a járatban elhalt a futó léptek zaja, a két harcos ráért sebeivel foglalkozni. Az ork jobban járt, neki csak mellkasát zúzta be a súlyos szikladarab, Medient azonban szinte földbe döngölte az őt ért két lövedék. A harcos pap magába fordulva koncentrálni kezdett, istenéhez fohászkodott, majd kezét végighúzta fájó testrészek felett, s a sebek azon nyomban gyógyulásnak indutak. Ezúttal kicsit szétszóródva folytatták útjukat, és minden lépés előtt gondosan körülnéztek. Sikerült is észrevenniük, hogy a barlang falát szbályos közönként bemélyedések szabdalják, melyekben könnyűszerrel megbújhat egy-egy óriás, azaz útjuk során bizonyára újabb orvtámadásokra számíthatnak.

– De jó, igazunk lett! – kiáltott fel affektálva a mágushoz képest gyermeteg tekintetű Roga, és örvendezve nézte, amint előlépnek az óriások és újabb kövek zúgnak el. Nagyobb gond volt azonban, hogy a csapat főmágusát, Nichilt találat érte és megzavarta a mágikus energiák összegyűjtéséhez szükséges koncentrálásában. Az dühöngve vonult vissza, de akkor kezdett el csak igazán káromkodni, amikor a barlang sötétjéből ismét felhangzott a monoton kántálás. Kicsivel később bénulás kötözte meg tagjaikat, és bár mindent érzékeltek a körülöttük zajló eseményekből, semmit sem tehettek az ellen, hogy az óriások hónuk alá csapják őket.

folyt. köv.

Döme