Ivan Bush & Tibor Clinton

Politikai kommentár

Amint a 10. oldalon már hírként beszámoltunk róla, a Schönherz Kollégium lakói megválasztották a Központi Kollégiumi Bizottság új titkárát. A régen nem látott többes jelölés érdekes kampányt ígért, s talán kevesen számítottak az előző önkormányzati vezető ilyen földcsuszamlásszerű vereségére is.

A három jelöltről első pillanatban az 1992-es amerikai elnökválasztás jutott az eszembe, persze a hasonlat meglehetősen felszínes, politikailag csekélyek az analógiák, de ha a – választók ítéletét markánsan befolyásoló – régi rend-változások szele skálán vizsgálódunk, mégis tettenérhetőek. Vetési-Bush hivatalban lévőként az előző ciklus eredményeire kénytelen hivatkozni (és Ivánéknak még akad is mire), konzervatív-republikánusként pedig saját, a hazáért/házért való elhivatottságát ("Van még bennem egy év.") hangsúlyozza. Az ellentétes pólus, a teljesen kívülről jövő, avantgárd stílusú, "népből vétetett" Siku-Ross Perot, eliten kívüliségéből, a régi rend erős kritikájából igyekszik megélni, (túlságosan is) gyakran utal politikai szűzességére. Radnóti-Clinton – mint jeleztem, eme skálán – kettőjük között van, első számú kollégiumi vezetőként új lenne (lett), de KKB-tag volt (és koordinátor), vagyis tagja az establishmentnek, van vezetői tapasztalata; demokrataként pedig azt állítja, hogy az egyszerű kollégisták érdekeit szeretné érvényre juttatni, nem pedig uralkodni rajtuk; ha nem is szaxofonozott a kampány alatt, de igyekezett sok vidámságot belevinni.

Azt hiszem, ez a "középen állás" is – egyebek mellett – hozzájárult Tibor győzelméhez, sok választó (akár tudat alatt is) ódzkodik a "szélsőségektől", nem akarja a régit, de a teljesen amatőrt sem. (Emlékezzünk, hogy a parlamenti választások előtt – és azóta is –, hogyan igyekeznek egymáson átgázolva a pártok a centrumba.)

Siku Albert volt az, aki stílusában talán a legkevésbé állt közel az általám ráerőltetett előképhez, kicsit megijedve saját nonkomformizmusától annyira visszafogta magát, hogy szinte elvesztette az egyéniségét azok számára, akik nem ismerték személyesen. Sajnos az Egyetemi Tanács egy határozata alapján átlag nélküli – azaz félévet ismétlő – hallgató egyáltalán nem lehet kollégiumi önkormányzat tagja, így Albertnek vissza kellett lépni. Érdekes feltenni magunknak azt a történelmietlen kérdést, hogy mi lett volna, ha indulhat. Szerintem inkább Tibortól vett volna el szavazatokat (aki valószínűleg még így is nyert volna), mint Ivántól (akinek esetleg ennek ellenére kettős vereséggel kellett volna szembenéznie).

Tanulságos volt a hétfői BSTV vita is (a keddit nem láttam). Nem értem, hogy a studio miért nem tudott két profi műsorvezetőt beültetni. A telefonok tanúsága szerint a nézőket is zavarta a két kollégiumi vezető, mint riporter (Slezsák István igazgatóhelyettes és Nagy Lajos tanár) elfogultsága, Alberttel szembeni rosszindulata. Tulajdonképpen mindegy, hogy eleve nem tetszett nekik ez a kívülről jövő, megválasztása esetén szívós munkával a hatalom alá még betörendő figura, vagy gyengécske szereplése váltott ki antipátiát bennük. Mert bizony erősen "tartalékosan" szerepelt Albi, nemigen lehetett belőle érdemi válaszokat kiprovokálni. Először az "agytröszt", Jeges hiányára hivatkozva elhárítani a választ még szellemes szerénység, másodszor értelmetlenség, harmadszor szellemi szegénységi bizonyítvány. A konkrétumokkal mindhárman adósak maradtak, talán nem készültek föl eléggé, talán nem akartak később számonkérhető dolgokat felelőtlenül ígérni, mint Iván egy évvel ezelőtt a pénteki bulik visszaállításáról. Összességében Tibor szerepelt a legjobban és a legtermészetesebben a kamerák előtt.

Végül tehát ketten indultak. A választók egyértelmű ítéletet mondtak: több mint háromszor annyian voksoltak Radnóti titkárságára, mint Vetésiére. Mivel az előző KKB-t nem lehet tehetetlenséggel vádolni, és Iván is feltétlenül tehetséges vezetőnek bizonyult, azt hiszem, a szavazatok ilyen eloszlását nem lehet egyszerűen az "ancien régime" elleni lázadás számlájára írni. Sokakkal beszélve, azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha arra gondolok, hogy a KKB vezetési stílusát ítélték el ennyire a kollégisták. Iván úgy gondolta, hogy neki (nekik) kell döntenie (dönteniük) szinte minden kérdésben, és azután a jó döntéseket végrehajta(t)ni (ezzel a politikával az egy év alatt nyilván konfliktusba keveredett egy csomó kollégiumi érdekcsoporttal és személlyel). Ma már egy korszerű vezető (pl. dékán) inkább érdekek integrátorának, finom egyensúlyozójának érzi magát, nem kényúrnak. Ez a módszer fárasztóbb, de egyrészt eredményesebb, másrészt – ezek szerint – tovább lehet gyakorolni.

T. I.