OFÉSZ-PM-MKM tárgyalás a tandíjról
A rendkívüli közgyűlés megbízása alapján az OFÉSZ elnöksége írt levelet Kupa Mihálynak, aki – titkárságán keresztül – rögtön és pozitívan válaszolt.
Délelőtt tízkor, amikor elkezdtük, jelen volt Kupa és Andrásfalvy miniszter úr, Nagy Zoltán a PM közigazgatási államtitkára, Aradi Zsolt, a PM költségvetési intézményekkel foglalkozó főosztályának vezetője, Bakos István, az MKM felsőoktatási és kutatási főosztályának vezetője, Szabó Tamás, a PM munkatársa, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés egy-egy képviselője, a mi oldalunkról pedig a teljes OFÉSZ elnökség, vagyis Gilly Gyula elnök, Gál András Levente, Kiss Paszkál, Révai Mariann, Várnagy József és én elnökségi tagok, valamint Rózsás Péter, az OFÉSZ szakértője. Először a két kormánytag illetve Gyula tartott egyenként néhány perces bevezetőt, ismertetve a kiindulási álláspontokat, némi pozíciószerző szurkálódással megtűzdelve. Ezután ismertettem, hogy mi nem tetszik nekünk a kormány elképzelte tandíjrendszerben, majd átadtuk Kupa Mihálynak a szerintünk aláirandó megállapodás tervezetét, amely jelenleg még nem publikus, hiszen ez képezi a későbbi szöveg alapját (amelynek aláírására feltehetően lapzártánk után, de megjelenésünk előtt, hétfőn kerül sor – szerk.), de lényegében az itt keretben közölt kívánságainkat tartalmazza ["Igen, de..." c. cikk].
Igen, az MKM-esek sokszor elbeszéltek a dolgok mellett, a vidékiek támogatásával próbáltak érvelni, magasztos eszméket hangoztattak, Andrásfalvy miniszter úrról pedig kifejezetten az volt az érzésem, hogy nincs igazán képben tandíjügyben. 11 óra után el is távozott, talán azért is, mert látta, hogy föl kell adniuk elképzeléseiket. Ezek után Bakos István vívta az utóvédharcokat az egyre inkább kibontakozó OFÉSZ-PM megegyezés ellen. Persze eleinte a pénzügyiek is a kormány eredeti elképzelését védték, de őket azért sokszor sikerült meggyőzni, odafigyeltek érveinkre. Úgyhogy végül szinte mindenben elfogadták álláspontunkat, és amikor Kupa Mihály 11:30 körül elsietett a vasutasokkal tárgyalni, úgy hagyhatta ott a tárgyalóasztalt, hogy ha a szakértők megegyeznek a részletekben, ő kész hétfőn aláírni a megállapodást.
Talán a tandíjbevételek ellenőrzésénél a hallgatói önkormányzatoknak követelt meghatározó szerepet, de végül a mi álláspontunk győzedelmeskedett. Különben az elvi megállapodás után jött az aprómunka, először pontonként vitattuk meg a tervezetet, majd – miután délután egykor elmondtuk a sajtó képviselőinek, hogy közel a megegyezés – még hárman maradtunk (Aradi Zsolt, Szabó Tamás és én), hogy most már szavanként végigrágjuk a megállapodástervezetet, amely végül is igen közel áll az OFÉSZ eredeti elképzeléseihez. A kormány elé pedig minden valószínűség szerint olyan javaslat fog kerülni, hogy '93-ban se tandíj, se lakhatási támogatás, se koleszdíj-emelés ne következzen be, '94-ben pedig az általunk szorgalmazott feltételekkel fog sor kerülni a tandíj bevezetésére. A tárgyalásoknak még olyan hozadéka is lett, hogy az OFÉSZ részt vehet az úgynevezett Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács (FÉT) munkájában december 17-én, (és reményeink szerint később is), ahol a két minisztérium, a Rektori- és a Főigazgatói Konferencia, valamint a szakszervezetek képviselőivel a tandíj bevezetéséről folyó további tárgyalásokról fogunk megállapodni.
Véleményem szerint nem, éppen a tárgyalási pozíciónk megerősítésére volt jó a keddi nap, hogy lássák: igenis a hallgatók érdekeit képviseljük. Azt hiszem, tárgyalópartnereinkre nagy hatással volt a demonstráció, hiszen gyakran emlegették.
Annak, hogy a tandíj alapvetően jó, helyénvaló intézmény, de legalábbis elfogadható a hallgatók számára, csak nem abban az ügyetlen és elrontott formában, ahogy az MKM ránk akarta erőszakolni. Egyébként az események kísértetiesen emlékeztetnek a két évvel ezelőttiekre, amikor a minisztérium fafejű képviselői a hallgatók normatív támogatását (ami szintén pozitív elképzelés) akarták rosszul bevezetni. Akkor is és most is elmulasztották a hallgatók szervezeteivel való egyeztetést, politikai heccelést emlegettek, titkolóztak, hazudtak. Kár, hogy nem tanultak a saját hibájukból, annak viszont örülök, hogy végül sikerült a tárgyalóasztal mellett egyeszségre jutni.
Tevan Imre