Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Műegyetemi Ajándékbolt

Kórus Est

Mint kertben a virágok...

A Villanykar új virágai

Budavári Schönherz Stúdió

A BSS ma az ország talán legjobban felszerelt, hallgatók által működtetett egyetemi stúdiója.

Fejes Róbert (Sziffrid)

Levelezzünk!

„Szia Kedves Idegen!"

Orvos-biológus mérnökképzés

HK news

Örökzöld rántotthús

Hallgatói Képviselet 1999/2000

"Az elmúlt egy év különös erőpróba volt a Hallgatói Képviselet életében. Elődeink egy nagyon magas mércét állítottak be, amit nemhogy magasabbra tornászni, de megtartani is komoly munkánkba, erőfeszítésünkbe került. Nagyon sok területen eddig viszonylag tapasztalatlan, vagy kevesebb gyakorlattal rendelkező társunk került vezető szerepbe, és bizony a mély víz néha mélyebbnek bizonyult annál, mint amire számítottunk. A kezdeti (és valljuk be, lehet, hogy nem csak kezdeti) nehézségek ellenére, én azt hiszem, hogy becsülettel és legjobb tudásunk szerint elláttuk a legfontosabb feladatainkat, sőt néhány, a jövő szempontjából lényeges előrelépést is sikerült megvalósítanunk." – írja Csilla a Hallgatói Gyűlésre készített beszámolójában. Az idei választásoknál szintén legalább a fél csapat lecserélődik, és bár a távozók a háttérből továbbra is segíteni fogják az új HK-t, biztosan nem lesz könnyű a folytatás.

A HK-s alapfeladatok az alábbiakból tevődnek össze:

– személyes érdekképviselet (tanulmányi és egyéb problémák);

– a hallgatói normatíva elosztása (szociális támogatás, tanulmányi ösztöndíj, Kari BME ösztöndíj stb.);

– Kari Tanácson és bizottsági munkákban való részvétel;

– heti rendszerességű HK-ülések.

A most leköszönő HK-nak is sikerült az alapfeladatok ellátásán kívül néhány említésre méltó dolgot letenni az asztalra.

A választások után sok időt fordítottunk egy "küldetésnyilatkozat" létrehozására. Ebben leírtuk, hogy a hangzatos "hallgatói érdekek képviselete" frázis milyen konkrét tevékenységet takar – mik az elvárások egy HK-ssal szemben, mik egy csoportvezetővel vagy felelős poszttal rendelkező taggal szemben. Az ebben a dokumentumban foglaltakat tartottuk szem előtt működésünk során, és az anyag nagy segítséggel lehet a jövő HK-inak is.

A Dékáni Hivatallal való együttműködés konkretizálására egy olyan dokumentum született, melyben sikerült – közös megállapodással – rögzíteni a közös tevékenységek részleteit (határidők, az adatbázis pontos formátuma, felelősök stb.).

A lehető leghamarabb igyekeztünk felvenni a kapcsolatot hallgató társainkkal. Ott voltunk a pályaválasztóknak rendezett Nyílt Napon és az Egyetembörzén, előadásokat tartottunk a Gólyatáborokban és az Évnyitón. A Kart bemutató kiadványunk és az Impulzus gólyaszáma igyekezett megkönnyíteni az elsősök beilleszkedését, majd beszélgetéseket szerveztünk az elsősökkel, melyeken a felmerülő problémák megoldásáról hallhattak, és közelebbről megismerkedhettek a HK-val.

Az építész HK-val közelebbi kapcsolatba kerültünk, és a tőlük ellesett minta alapján beindítottuk a GólyaTanácsot, amely nagyon sikeresnek bizonyult. Az új emberek színt vittek a HK életébe: érdeklődtek az új dolgok iránt, mi pedig szívesen foglalkoztunk velük. Sok mostani jelölt került ki közülük.

Aktívan részt vettünk a kari TVSz módosításában, a kari Tanulmányi Ügyrend, az előtanulmányi rend és az új tantervek előkészítésében.

"Ez csak úgy valósulhatott meg, hogy a Kar vezetésével igyekszünk fenntartani egy jó, munkaszintű kapcsolatot. Azt hiszem, az ilyen jellegű együttműködés mindkét félnek az előnyére válik, hiszen – azt szokták mondani – a hallgatók ösztönösen tudják, hogy mi a jó nekik. Bennünk megvan a dinamizmus, az újítani akarás és a pontos (pillanatnyi) helyzetkép ismerete, mely oktatóink sokéves tapasztalatával, szakmai hozzáértésével, bölcsességével párosulva biztosíték lehet arra, hogy a lehetőségekhez képest megtaláljuk a legjobb megoldásokat. Persze a szárnyaló fantáziának és remek ötleteknek sokszor gátakat szabnak a valóságban rendelkezésünkre álló eszközök, erőforrások korlátossága, vagy a mások (felsőbb tényezők) által meghatározott feltételek (úgy mint: Kormányrendelet, Neptun, költségvetés...)."

(Endrődi Csilla)

Megpróbáltunk minden információs csatornát kihasználni, hogy elérjünk titeket. A faliújságokon és a Weben minden aktuális információt kihirdettünk, az Impulzusba HK news-t és néhány témában részletes cikkeket írtunk, igénybe vettük a kolesz fényújságját, a BSTV teletextjét és szerkesztett adásait, és – nem utolsó sorban – egy olyan levelező listát működtetünk, amelyre minden fontos információ kikerül, ezért minden villanykarosnak érdemes feliratkozni rá: ez a hknews. A HK nyílt levelező listáján, a hk@hk.sch.bme.hu-n keresztül betekinthettetek a mindennapi teendőinkbe, és szükség esetén gyorsan elérhettetek minket.

"Pénzügyek, támogatások

A HK gazdálkodik a hallgatói normatívával. Természetesen a szervezet működési költségeinek fedezésére (iroda fenntartása, fénymásoló, plakátok, kiadványok) egy ettől független keret áll a rendelkezésünkre, egyéb saját bevételünk nincsen (ellentétben a KKB-val). Működési keretünkből az elmúlt évben több mint félmillió forintot szántunk különböző, általunk fontosnak tartott események támogatására: a Gólyarendezvényekre, a kari TDK-ra valamint a kari tanulmányi versenyek helyezettjeinek jutalmazására. A Kar lapjára, az Impulzusra is minden évben jelentős összeget szán a HK, valamint egy most útjára indult rendezvény, a 24 órás programozói verseny megrendezéséhez is segítséget nyújtottunk."

(Endrődi Csilla)

Érdekesség a HK totó, amelyből eddig kettőt készítettünk, de lesz még...

A munka és a pihenés sokszor összekapcsolódik (sajnos, sokszor össze is keveredik) egy lelkiismeretes HK-s életében. Nyáron, a lellei táborban azért sikerült kikapcsolódnunk is, itt meglátogatott minket Pap László dékán úr, Zoltai József és Kollár István dékánhelyettes urak. Ősz elején egy hétvége erejéig egy saját vezetőképző táborban építettünk csapatot, és részt vettünk a "nagy", HÖOK-os vezetőképzőn is.

"Kapcsolat az oktatóinkkal

A már említett munkakapcsolaton, bizottsági munkákon kívül törekedtünk arra, hogy informálisan is erősítsük a kapcsolatot oktatóinkkal. Mindig nagy élmény a HK-soknak, amikor egy-egy kari vezető oktatót hívunk meg egy közvetlenebb, informális beszélgetésre. Ennek köszönhetően egyrészt jobban belelátunk a »másik fél« álláspontjába, eddig nem látott szempontok világosodnak meg, de ennek során – én úgy érzem – egy bizalmasabb viszony is kialakul köztünk.

Azt hiszem, itt feltétlenül ki kell emelnem Zoltai József oktatási dékánhelyettes úrral való kapcsolatunkat, mely az egymást segítő együttműködésnek egy igen jó példája.

Idén az első Kari Tanácson megint átadásra került a Köcsög-díj, mely nevének furcsa hangzása ellenére nem negatívumot jelent, sőt! A Köcsög-díj igazi elismerés, amit szubjektív hallgatói vélemények és az OHV eredményei alapján legjobbnak ítélt oktatóknak szoktunk adományozni, melyet idén Rózsa Pál és Gyimóthy Szabolcs vehették át."

(Endrődi Csilla)

Úgy érzem, a HK, mint testület, megállta a helyét. A felhalmozott tapasztalatok pedig nem vesznek el, mi is sokszor kértük nagy elődeink, Rejtő Barna, Sági Péter, Mátéfi Gergely vagy Juhász Gyuri segítségét, tanácsát. Akiket most választotok, szintén számíthatnak az öregebbek segítségére, hiszen ha valaki egy ideig lelkesen HK-zik, akkor később is szívén viseli a képviselet sorsát.

Lássuk, hogy a HK egyes csoportjai mivel foglalkoztak az elmúlt évben:

Tanulmányi csoport

"Egyik legfontosabb feladatunknak tekintettük a hallgatók napi problémáinak kezelését. Azonban ahelyett, hogy minden apró ügyet elintézünk magunk, inkább azt próbáltuk megmutatni, hogy az adott probléma esetén kihez és hogyan érdemes fordulni. Természetesen ha arra volt szükség, akkor elláttuk a közvetítő vagy a »tűzfal« szerepét is. Például ha valamelyik oktatóval vagy a tárgyával általánosabb problémák jelentkeztek, akkor megpróbáltuk azt személyes beszélgetés keretében rendezni. Ezekben az esetekben – egy kivételével – mindig sikerrel jártunk. Ebben nagy segítségünkre volt Zoltai József oktatási dékánhelyettes úr, akivel gyakorlatilag napi kapcsolatban állunk.

Lebonyolítottuk a szakirányválasztást mindkét szakon. Idén először az informatika szakon is volt keresztbecsatlakozás (villanyon ez már régen így van). Mivel a régi szakirányok idén indultak utoljára, ezért most kivételesen kedvezményes feltételekkel mehettek szakirányra az informatikusok, ennek a kezelése nem volt triviális. Sajnos továbbra is problémát jelent, hogy a villanyosok főszakirány beosztására az egyetemi időbeosztás miatt csak egy hétvége áll a HK rendelkezésére.

Rendszeresen ellenőriztük a választható tárgyak követelményrendszerét, valamint segédkeztünk a tantárgyi adatlapok webes publikálásában is.

Részt vettünk a Tanulmányi Bizottság munkájában is, ahol többek között a speciális kezelést igénylő hallgatói kéréseket bírálják el. Itt az oktatók és a hallgatók 50-50% arányban vannak jelen, így szükség esetén jelentős súllyal tudnánk az érdekeinket védeni. Erre szerencsére még soha nem került sor, ugyanis mindig sikerült egyetértésre jutni.

A németesek ügyében is sikerült tisztázni néhány régóta húzódó kérdést, de még akad egyeztetnivaló.

Részt vettünk a Villamosmérnöki és Informatika Szakbizottságok munkájában. Mindkét szak tantervében történtek változások az elmúlt időszakban, ezek kidolgozását a mi véleményünk is befolyásolta. A Villamosmérnöki szakon például minden egyes főszakirányhoz létrehoztak egy, a szakirányt felülvizsgáló 4-5 fős bizottságot, melyek mindegyikében volt hallgató.

Megszületett az Egyetemi Tanulmányi Ügyrend kari kiegészítése, valamint a tavaly életbe lépett Kari Tanulmányi és Vizsgaszabályzat első javított változata. Mindkettő előkészítésében komoly részünk volt."

(Varga István)

Kari Diákjóléti Bizottság

Számukra az elmúlt egy évet leginkább a kétszeri vezetőváltás nehezítette. Ők készítették az ösztöndíjtáblát az eddigi elvek szerint, ők bonyolították le a lakhatási támogatást az Érdekvédelmi Reszorttal együttműködve.

"Nagy erőforrásokat igényelt a szociális támogatás átvétele és elbírálása. Összesen 911 pályázat érkezett, amiből 145-öt voltunk kénytelenek elutasítani. A pályázatok nagy száma és az emberi erőforrások szűkössége arra kényszerített minket, hogy egy hatékonyabb adminisztratív rendszert próbáljunk megalkotni. Az őszi félévben alkalmunk volt kipróbálni az új rendszert, ami kitűnőre vizsgázott. Több mint 1000 kérelmet vettünk át, az átvétel gördülékenyen haladt."

(Somogyi Erzsébet)

Újdonság volt az is, hogy – a munkát megkönnyítendő – a kollégiumi felvételihez leadott szociális igazolásokat nem kellett újra leadni a szociális és a lakhatási támogatás kérelemhez.

Kari BME ösztöndíjat és Kari Jutalmat nyerhettek el Karunk kiemelkedő szakmai és/vagy közéleti munkát végző hallgatói. A Kari Jutalom újdonság: ezen a pályázaton projekt jellegű munkát is értékelünk és nincs tanulmányi kritérium – ennek megfelelően az elnyerhető összeg is lényegesen alacsonyabb.

"Az összes általunk kiírt pályázatnak illeszkednie kell a felsőbb szabályzatokhoz (egyetemi TérJut, kormányrendeletek). Ezen szabályok változása idézi elő, hogy gyakran egyik félévről a másikra megváltozik az egyes pályázatok kiírási rendje és a konkrét feltételek. Ezért javasoljuk, hogy rendszeresen figyeljétek a hirdetőtáblákat, ill. a HK Web-et, valamint figyelmesen olvassátok végig a pályázati kiírásokat."

(Somogyi Erzsébet)

A legutóbbi ösztöndíjtábla után sok bírálatot kaptunk. Az összegek valóban magyarázatra szorulnak, ezt a következő Impulzusban találhatjátok majd, egy részletes cikk formájában.

Külügyes csoport

A csoport egyetemen belüli tevékenységének eredménye volt a találkozó az építész HK-val, a jó kapcsolat Csopaki tanár úrral (ő a nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettese). Ők szervezték a HK tavaszi kirándulását és az őszi csapatépítő képzést.

"Legfontosabb egyetemen belüli tevékenységünk a Hallgatói Külügyes Bizottság megalakítása, melyben Karunk oroszlánrészt vállalt. Ez a szervezet a külföldi diákok felkarolását, illetve az egyetemünkről az ERASMUS és más programok keretein belül külföldön tanuló diákok segítését tűzte ki célul maga elé.

Az év folyamán számos külföldi csoport látogatott egyetemünkre, több körülvezetésében segítettünk (lengyel, szlovén, német, svájci, finn, francia csoportok). Nem elhanyagolható az EESTEC-kel (Electrical Engineering STudents European assoCiation) való együttműködésünk sem, ez évben 15 diák jutott ki különböző szakmai programokra."

(Molnár Ágnes)

Az egyetemen kívüli kapcsolatoknál a HÖOK-ban (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) felvállalt szerepen van a hangsúly: Nagy Péter (Lehel) 1999. januárjától elnökségi tag, Huber Krisztián ugyanezen időponttól választmányi tag-helyettes, majd 2000. januárjától választmányi tag, Tasi Csongor 1999-től a HÖOK Külügyi Bizottságának informatikai referense, Golden Dávid (Alek) 2000. tavaszától szintén referens.

A harmadik terület a külföldi egyetemekkel, pályáztató szervezetekkel való kapcsolattartás. Ennek keretében külügyeseink a CSN (Central European Network) rendezvényein vettek részt: tavasszal a szlovákiai éves közgyűlésen, nyáron pedig a Magyarországon tartott nyári egyetemen, utóbbin már szervezőként.

Képviselték Karunkat Pécsen egy EU szemináriumon is, melyen megalakult az INFORMA nevű szervezet (ennek célja az európai hallgatói szervezetek közti információáramlás elősegítése), és egy EuroWeek nevű, Varsóban rendezett konferencián is, ahol az Európai Uniós pályázatokról, nemzetközi ifjúsági programok szervezéséről volt szó.

A pécsi külügyesekkel való együttműködésünk eredményeként besegítettek egy lengyel-litván magyar csere fogadó részében.

Tom

Hallgatói Képviselet

Endrődi Csilla
Farkas Károly
Golden Dávid Alko
Gyenes Tamás
Huber Krisztián
Juhász László
Koncz Gábor
Majoros Péter
Majoros Zoltán
Molnár Ágnes
Nagy Péter
Rajzer Attila
Somogyi Erzsébet
Tasi Csongor
Teleki Réka
Varga István

GólyaTanács

Antal Csaba
Hende Szabolcs
Krausz Tamás
Medveczki Gábor
Molnárka Éva
Süveges Péter
Tóth András
Tóth László