Unalom

Judith-nak a jövőért, Veronikának a múltért.

Bárkinek, aki ezt a papírt olvassa!

Csak azért írom le, hogy nyoma legyen annak, ami történt, és hogy egyértelmű legyen, mi miért volt...

Észrevetted, hogy mindig többen jönnek fel a metróból, mint ahányan lemennek? Nem tűnt fel, hogy a villamos sosem érkezik üresen? Elgondolkoztál már azon, hogy a leszálló repülő honnét jön? Nem volt furcsa néhány ember, amikor kijött az orvosi rendelőből? A börtönökből vajon ugyanolyan emberek szabadultak ki?

Átprogramoznak bennünket. Övék a fent és a lent, a kezdet és a vég. Nem emberek. Én tudom. Orvos vagyok, genetikus. Talán az utolsó ember. Mi halhatatlanok voltunk. Ők tettek minket halandóvá. Fehérjéket termelnek a halandó testekben. Úgy hívják: rák. És AIDS. Régen más volt: pestis és kolera. Én egészséges vagyok és halhatatlan. Ismerem az ellenszert. Szabadjára engedem. Ők, és minden fertőzött meg fog halni. Talán felelőtlenség ennyi élőlényt halálra ítélni, de a csótányokat nem irtjuk? Nem tudom, lesznek-e túlélők, nem tudom, ember fogja-e elolvasni ezt a lapot. Ha nem, tudjátok meg; én nem a fajtátokat gyűlöltem. Egyszerűen aljasságnak éreztem, ahogy elbántatok velünk, amit tettetek egy virágzó életformával. Bosszúm nem lehet teljes, de legalább a bolygót felszabadítom. Döntetlen lesz.

talán alá kellett volna írnom,
de a nevem nem számít semmit

Nincs remény a gyógymódra

Prof. Herman, Nobel-díjas virológus közleménye

Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy egy merőben új betegséggel állunk szemben, amelynek eredetét és pontos hatását mindezidáig nem tudtuk meghatározni. Egy nagyon egyszerű fehérjemolekuláról van szó, ami levegő útján is terjed. A szindróma rendkívül akut, a sejtes anyagcsere-folyamatok rendjét borítja fel. Pillanatnyilag a tüneti kezelésre sincs mód, így ki kell jelenteni, 100%-os halálozású, kezelhetetlen dologgal állunk szemben. A közeljövőben lehetetlennek tűnik egy hatásos ellenszer kifejlesztése.

Nyomatékosan kérek mindenkit, az se utazzon külföldre, aki halaszthatatlannak érzi saját dolgait. Már Ausztráliából is jelentettek megbetegedéseket, tehát a földrajzi korlátok megszűntek létezni.

A legfrissebb adatok szerint a halottak száma meghaladja a tizenkétmilliót, tehát nyíltan kell beszélni a világméretű járványról. Ezúton megkérek minden kormányt, és multinacionális vállalatot, hogy az emberiség fennmaradásának érdekében hozzanak létre legalább országnyi méretű karanténokat, és ezek határát semmilyen módon ne lépjék át. Javaslom továbbá az Európai Unió régi belső határainak azonnali visszaállítását, és minden szabadkereskedelmi megállapodás azonnali hatályon kívül helyezését.

Megjelent: 2019. május 19-20. között,
minden beszélt nyelven.

Halvány reménysugár az apokalipszis egén

Egy kelet-európai orvoscsoport kivédhetőnek tartja a Herman-szindróma hatásait

Az egy hónapja elhunyt Herman professzorasszony kutatásait folytatva, egyértelműnek tűnik, hogy a betegség csak különféle kórképekkel már rendelkező személyeket támad meg. Eddig azonban még nem ismeretes olyan ember, aki fertőzésmentes lenne. Néhány hónap leforgása után a kétszázmillió még élő ember is el fog pusztulni. A túl későn bevezetett karantén-intézkedések nem hoztak eredményt. Kérdéses, hogy lehetett volna-e elég gyorsan reagálni. Kutatócsoportunk egyértelműen gyógyíthatatlannak tartja a Herman-szindrómát. A halált okozó fehérje nem tekinthető önálló létformának, és mint ilyen, halhatatlannak tekinthető. Minden módszer, ami megsemmisíti a kórokozót, a gazdasejt pusztulásához vezet. Isten óvjon minket! Más már nem tehet semmit.

Megjelent: 2019. október 13-án, harminchárom nyelven

Azt hiszem, ez a két cikk híven illusztrálja munkám teljességét és tökéletességét. Közben észrevettem valamit. Nem volt valódi öntudatuk a fertőzötteknek. Ösztönösen hittek benne, hogy van, de tévedtek. Ösztönösen cselekedtek, éreztek és szerettek... Ő vajon szeretett? Mindegy, halálra ítéltem. Kicsit talán hiányzik is. A tőle kapott nyaklánc még most is rajtam van. Hülye giccs! Én vagyok az utolsó ember. Az egyetlen, és nincs szükségem társakra.

Karácsony van. Nem kell ajándékot vennem.

Rájöttem, mégis fontos a nevem. Én voltam a második, a magam nemében az első. Most én vagyok az utolsó.

Éva

***

Százötven éve egyedül vagyok. Remélem, megtudják a társaik, mi történt, és eljönnek értem. Unalmas a halhatatlanság.

Kokas Zsolt,
2001. szeptember 27.