Az sok piros csőrű madár által lakott tábor
1999. augusztus 14. Nyár, szikrázó napsütés, forróság. A tatai vasútállomás egén gigászi gólyaraj jelenik meg. Zajosan, zsibongva, a fegyelem minden jele nélkül landolnak a tatai vasútállomás macskakövén, azzal a szilárd elhatározással - csőrüknek alig töredékét kiadó - pici fejükben, hogy beköltöznek a nagy és hírneves Szent Schönherz Senior Lovagrend Orvosszakértői és Állatorvostudományi Intézet Orvosi Bizottságának Rehabilitációs Gyógyintézetébe. Lelkes, jóindulattól sugárzó, gyógyítani vágyó ápolóik, orvosaik, főorvosaik már a peronon várják őket, a rövidlátó gólyácskák kedvéért tetőtől talpig fehér ruházatban.
A gyógyintézet teljes személyzetének egységes és mindenekfeletti célja az, hogy e szedett-vedett gólyatársulatból egy kemény, ellenálló, az egyetem nehézségeire felkészült, acélcsőrű gólyaalakulatot neveljen ki. A szent cél érdekében mindenre elszánt ápolók és doktorok időt s fáradtságot nem kímélve küzdöttek. Akár órákon keresztül hallgatva a lelkes kis gólya által előadott, kötelezően választott "Pál, Kata, Péter jó reggelt" c. melódiának csengő-bongó dallamait. Netalántán torkot és hangszálakat nem kímélő módon lelkesítve a gólyácskákat a "fussatok föl a domb tetejére 3.5 mp alatt" c. játék 33. körére. Sőt akár a tűző napon fáradhatatlanul, folyamatosan, "egy-kettő, egy-kettő" ütemet diktálva, csupán azért, hogy a kis piroscsőrű el ne tévessze azon rehabilitációs gyógygyakorlat ütemét, melyet a köznyelv csak fekvőtámaszként ismer.
A terápia részét képezte az egészséges táplálkozás is, melynek tárgyát, a megfelelő ételt, a doktor urak legjobb képességeik szerint igyekeztek összeállítani hőn szeretett pácienseik számára, a legfinomabb falatokat sem tartva vissza tőlük. Így az éhes gólyák akár babapiskótát rágcsálhattak leöblítve pár pohár mustárral, vagy banánt ehettek fél liter tejjel kísérve. (A banán legvitamindúsabb része a héja, így annak elfogyasztása elengedhetetlen.) Ropit is rágcsálhattak "Nagymama" lekvárja körítéssel. Sőt, akik nagyon résen voltak még akár egy citromot is elfogyaszthattak szőröstül-bőröstül, hogy utána egy nyers hagymával tegyék teljessé étküket. Ha valakit mindez idegileg vagy fizikailag megviselt volna, hát kikapcsolódásképpen elmondhatott egy verset, a gyógyprogramnak a logopédiára is kiterjesztett hatásköre végett egy tojással a szájában.
A gyógyintézet programja nem nélkülözhette a statikus erőt és állóképességet fejlesztő reggeli tornát és az ugyancsak emberpróbáló, éjszakai "dagaszdasaratesőtúrát". A fizikai megpróbáltatások mellett, komoly szellemi és kulturális programokat is kínált az intézet, mely általában különbnél különb előadások formájában nyilvánult meg, mely nemcsak a kisgólyák türelmét, de még az e téren nem eléggé képzett ülő csontozatuk statikus ellenállóképességét is próbára tette.
Mindezek után, már csak egy dolog maradt, mely a legesszenciálisabb és a legnagyobb gyakorlati értékkel bíró utolsó tréning volt: a még nem megfelelő mértékben ellenállóképes gólyamájak megedzése. Ez utóbbira egy kulturális rendezvény adott módot, ahol színdarabok előadása mellett a legjobb gólya ZH-k díjazására is sor került, és végül előadtak egy viccet egy bizonyos indiánról és annak a válláról.
Egyes gólyák esküdni mernek rá, hogy a gyógyintézet különböző pontjain látni véltek egy gyanús személyt, aki egész bizonyosan nem lehetett más, mint Ödön. Ezt azonban semmilyen tárgyi bizonyíték (még egy gabonakör) sem támasztja alá, így megmarad puszta szóbeszédnek, tovább bővítve az Ödön személyét körüllengő legendát.
Nos, ez volt az a zajos, népes, gigászi megmozdulás, melyet akár hívhatunk gólyatábornak is. Én ott voltam, túléltem, és bár meleg szívvel ajánlom minden kedves ismerősömnek ["Ajánlaná a tárgyat ismerőseinek?" (c) OHV], még-sem vágyom arra, hogy jövőre hasonló státuszban újra részt vehessek benne.
RAGI