Utcanevek nyomában

Én körte, te körte, ő körtér.

Kiskorában már írónak készült, meg akarta írni a nép, a parasztság életét. Iskolái után jogot és teológiát hallgatott, de az igazi egyeteme mégis az országjáró népi gyűjtés lett. A Nyugat szerkesztői korán felfedezték, s ő lett "Nyugat csapatának keleti zászlója", Adyval szoros barátság kötötte össze. Rengeteg regény, elbeszélés és több színdarab született a tollából, a magyar novella megújítója, a népi írók példaképe volt. Móricz Zsigmond szinte minden ismerősét megformálta regényeiben, magáról azonban csak öregkorában írt regényt.

Móricz Zsigmond neve nem cseng ismeretlenül. Nem kezdjük azon törni a fejünket, hogy hol is hallhattuk már ennek az embernek a nevét, nem próbáljuk a körtér elhelyezkedése alapján kitalálni, miért is nevezték el pont róla. Móricz Zsigmond érettségi tétel volt. Persze, ahhoz hogy érettségi tétel legyen előbb írónak is kellett lennie. Így tehát valószínűnek tartom, hogy legtöbbünk legalább egy-két novellát, akiknek megtetszett a stílusa talán egypár regényt is olvasott tőle. Választék van bőven, hiszen Móricz, aki először Jókai műveiben ismerte meg a magyar irodalmat, ha stílusában más utat is járt, mennyiségben igyekezett behozni a mestert. Több mint ötven könyv, regények, novellák elbeszélések kerültek ki a keze alól, több regényét átírta színpadi változatra is, bár ezek nem hoztak akkora sikert, mint eredetileg is színpadra írt művei. Azonban ehhez az életműhöz hosszú és kacskaringós út vezetett.

Édesapja, Móricz Bálint földműves családban nevelkedett vállalkozó volt, aki ki akart törni a paraszti korlátok közül. Családi gazdasága irányításának átvétele után folyamatos sikerek kísérték, Tiszacsécse híres vállalkozó szellemévé vált, így érthető, hogy jó partit jelentett a faluban élő papcsalád, Pallagiék számára is. Pallagi Erzsébettel boldog házasságban és praktikus munkamegosztással kezdték új életüket. Móricz Bálint sokat kockáztatott, és mindentől azonnali sikert várt. Ha megtetszett neki egy gondolat, belevágott. Felesége viszont a megfontoltság és a takarékosság mintaképe volt, ez a kettősség biztosította a gyarapodó család felemelkedését. Móricz Bálint kitanítatta a Pallagi fiúkat, Erzsébet testvéreit, ezzel a Pallagi család fényét is emelve. A leendő író ezekre az évekre, kisgyermekkorának idejére emlékezett vissza legszívesebben, ez volt számára a tökéletesség. Azonban ha valaki sokat kockáztat, sokat is veszthet. A Móricz család mindent elveszített egyetlen tél alatt, és még Csécsét is el kellett hagyniuk. Nélkülözésben, szétszórva egy-egy rokonnál vészelték át a következő éveket. Móricz Zsigmond is elszakadt szüleitől, azonban ez az önállóság volt az első ösztönző erő, amely felébresztette benne az írás utáni vágyat. Hamar éretté vált lelkileg, és az emberek között járva megértette a vidék tragédiáját, elmaradottságát, szegénységét és kiszolgáltatottságát. Elhatározta, író lesz, és megírja a magyar parasztság történetét, életét, hogy mindenki átélhesse, megismerhesse, és megváltozzanak végre a körülmények.

Két év múlva, 1887-ben szüleihez költözhetett Prügyre, de ezzel csak még rosszabb körülmények közé került. Prügyön nagy rokonsága élt édesanyjának, akik sokáig hívták az ifjú vállalkozót, hogy költözzön hozzájuk, de a szegény rokont senki sem látta szívesen. Móricz Bálint és családja nyűg volt a falunak, és ezt sosem feledkeztek el éreztetni velük. A családfő a szomszéd falvakba járt ácsmunkát keresni, a ház asszonya pedig az anyaságba, hat gyermekébe kapaszkodva őrizte meg méltóságát. A prügyi rokonság nyomorban hagyta volna őket, azonban ekkor bizonyult jó befektetésnek Mária testvéreinek iskoláztatása. A Pallagi fiúk támogatták, segítették a családot, különösen Pallagi Gyula, aki fizikatanár lett, Eötvös Lóránd mellett asszisztált a pesti egyetemen, és kieszközölte Zsigmondnak a debreceni kollégiumba való felvételt.

Zsigmond kiváló tanuló volt, hat év alatt elvégezte a nyolc éves kollégiumot, mindig színjeles eredménnyel. Debrecenben kapta első pénzkereseti lehetőségét is, egy idős bácsinak olvasott fel. Már ebből a pénzből is hazaküldött, amennyit tudott. Később, Sárospatakon megütközött a tantestülettel, akik nem értékelték szárnyát bontogató egyéniségét, ezért el is hagyta Patakot, és Kisújszálláson folytatta tanulmányait, ahol Pallagi Gyula, későbbi mentora volt a főigazgató. Itt már egész évben dolgozott ötfelvonásos színdarabján. Egy-egy novelláját, versét ekkor már leközölték helyi lapok, de a felfedezettség még váratott magára.

1900-ban Budapestre költözött, jogot és teológiát tanult, tanárgyakornokként egy évet Kisújszálláson is tanított, régi iskolájában. Emellett napidíjas segédhivatalnok volt egy minisztériumi kishivatalban. Álmáról, hogy író lesz sosem tett le, de kacskaringós út vezetett az álmok eléréséhez. Családját rendszeresen támogatta anyagilag, és ehhez stabil keresetet kellett találnia. A hivatalnokság mellett azonban az Újság című napilap munkatársa lett 1903-ban. Megtalálta élete párját is Holics Janka személyében, akiről sok regényében mintázta a hősnők alakját. 1908-ban elindult a Nyugat, és Osvát Ernő, aki már olvasta egy novelláját, felkérte Móriczot, hogy írjon a folyóiratba. Így született meg a Hét krajcár című novella, melynek hatására az író egyből hírnévre és elismertségre tett szert.

Móricz és Janka házassága néhány vonásában kísértetiesen hasonlított Móricz Bálint és Pallagi Erzsébet házasságára. Az író örökölte édesapja lángolását egy-egy gondolatért, álmodozását, nagyvonalúságát, Janka pedig a földön járt, vezette a családi pénztárt és egyben ő volt az első olvasója és kritikusa is az új műveknek. Móricz igazán jól az életben megismert alakokat tudta megírni regényei, elbeszélései szereplőinek. Janka alakja szinte minden művében szerepelt, melyet házasságuk alatt írt, és a feleség elfogadta azokat a jellemvonásokat dominánsnak, amelyeket férje kihangsúlyozott írásaiban. Nem csak Janka volt a szereplők modellje, hanem a könyvek magát Jankát is formálták. Sosem volt elégedett igazán, félt tőle, hogy Móricznak fejébe szállna a dicsőség, és elfelejtené, miért is kezdett írni. Móriczra kezdetben jó hatással volt Janka kritikussága, és várta is az asszony segítségét, szempontjait a művek értékelésében és vezető szerepét a háztartásban, azonban idővel felesége beosztó takarékossága zsugorisággá, elégedetlensége pedig rögeszmés rigorózussággá vált. Húsz év házasság után, mikor Janka már értette, hogy férje miatta tölt egyre több időt távol otthonától, és mikor megjelent az első regénye, melyben a női főszereplőt másról mintázta, megértette, hogy már csak visszafogja Móriczot, és egy üveg altató segítségével eltávozott az élők sorából. Az író nem tudta elfogadni, hogy Janka nincs többé. Tárcájában hordott egy képet róla, melynek hátuljára ráírta: "Janka vár", újranősült, de második feleségében is Jankát kereste, és mivel nem találta, nem is élt sokáig együtt új társával.

A Nyugat munkatársaként ismerte meg Ady Endrét. Kezdetben írásokban, versekben méltatták egymás munkásságát, ismeretlenül dicsérték a másik világnézetét és céljait. Mikor pedig megismerték egymást, elválaszthatatlan jóbarátokká váltak. Mindketten álmodoztak, de mégis kiegészítették egymást, mert másféle volt a két álmodozás. Ady lángolt, ifjúi hévvel, benne mindig a forradalmár dolgozott, hatalmas szemén keresztül a világra szabadította lázongó lelkét. Móricz ezzel szemben inkább megfontoltan gondolkozott. Álmokkal ő is tele volt, de sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a lassú, analitikus megismerésre, és a részletező, alapos megismertetésre. Rengeteget beszélgettek irodalomról, a parasztok helyzetéről, a világ dolgairól. Az első világháború küszöbén mindketten felszólaltak a békéért, Babitscsal, és a többi nyugatossal együtt. Mindkettejüknek valami újat adott a másik, ami lelkesítette őket, és így szárnyaltak mindketten a másik vállán állva.

A háború utáni zavaros időkben nehéz volt embernek maradni és az eszmékhez is hűnek lenni. Móricz üdvözölte a földosztást, és támogatta az egyenlőséget, ezért a kommün bukása után elővették a megtorlók, a számonkérő ítélőszék előtt az volt ellene az egyetlen vád, hogy írt a kommunizmus mellett. Az ekkor szerzett keserű tapasztalatok, a régi írótársak köpönyegfordítása volt az igazi minta a Légy jó mindhalálig tanári karának megformálásához, melynek keretét adta csupán a gyermekkori emlék, a debreceni kollégium Móricz számára mindig is rideg, szögletes épülete.

A forradalmak és a háború szele azonban átsöpört az országon, és visszafordíthatatlan nyomokat hagyott maga után. A parasztság már nem volt ugyanaz, akit megismert népi gyűjtőkörútjain, már nem tudta a régi tapasztalatai alapján leírni a helyzetet, utazni viszont nem engedte beteg lába. Ekkor a nép kereste meg őt. Egy régi ismerőse, Papp József egy este bekopogott hozzá, és elmesélte az életét. Egy másik alkalommal a Ferenc József hídon sétálva talált egy munkás leányra, aki leugrani készült, felkarolta, többször találkoztak ettől kezdve, és Csibe néven a lány megismertette vele a városi munkásság helyzetét. Móricz mindig modell, minta után dolgozott. Regényeit vidéki történetek, szereplőit élő emberek mintájára formázta. Amíg egészsége engedte, rengeteget utazott, mindenkivel beszélgetett, gyűjtötte a történeteket, a mindennapok krónikáit. Mikor Erdély című trilógiáját írta, beutazta Erdélyt, ott akart lenni mindenhol, ahol Báthory, regényének hőse megfordult, be akarta szívni ugyanazt a levegőt, mert úgy érezte csak ekkor tud hiteles képet festeni a fejedelemről. A hitelesség nála szinte dokumentálást jelentett. Nagy álma volt egy több kötetből álló regény, mellyel bemutatja az egész ország életét a palotáktól a kunyhókig.

Nyomot akart a világra hagyni, és utódokat, akik továbbviszik a szellemiséget, melynek ő lefektette az alapjait. Egy darabig a Nyugat szerkesztője volt Babits Mihállyal, de nem tudtak hatékonyan együtt dolgozni. A népi írók, a vidéki fiatal írók az ő mintájára akartak bekerülni a köztudatba, példaképüknek tekintették, hiszen ő is vidékről indult, ahol az íróknak nem volt igazi jövőjük, és feljutott Budapestre, majd országos hírnévre tett szert. Üdvözölte és támogatta a népi írókat, majd mikor elvállalta a Kelet Népe szerkesztését, kereste is az ifjú ismeretlen tehetségeket, és kifejezetten azoknak adott lehetőséget a publikálásra, akiket már mindenhonnan elküldtek. Veszélyes játékot játszott ezzel a daccal, hiszen ekkor már a második világháború szele szülte a cenzúrát, de ő a végsőkig azt vallotta, hogy az íróknak nem politizálni kell, az egyetlen feladatuk az építkezés, a szellem és a magyar irodalom építése.

Utolsó éveiben sorra látogatta életének színhelyeit, érezte, hogy már nincs sok hátra földi útjából, és még találkozni akart életben lévő szeretteivel. "Ennek a háborúnak a végét én már nem érem meg" mondta, mikor kezdetét vették a harcok, de amíg csak tudott, alkotott. Rózsa Sándor trilógiája volt életének utolsó műve, de ebből is csak két kötet elkészítését adta meg neki a sors.

"Én nem egy életet éltem át, hanem mindig azt éreztem, hogy ezer és ezer formájú az élet." – mondta egyik vallomásában az író. Valóban ezer formájú volt számára az élet, és minden forma, minden percét megpróbálta kihasználni. Minél többet akart mutatni, és sosem fogta meg a dolgok könnyebbik végét, úgy érezte neki semmit nem adott olcsón az élet. Életének minden színéről azonban nem tudtam ezen a néhány hasábon teljes képet adni, de nem is ez volt a célom. Azt akartam megmutatni, hogy milyen sok arca is volt Móricz Zsigmondnak. És azt, hogy ha az egyik arca nem tetszik, érdemes megnézni egy másikat. És érdemes elolvasni irodalmának más munkáit, illetve életének más színtereit, hiszen "az írónál az élet az írásban van."

BaGe

Felhasznált irodalom:

Kiss Tamás: Így élt Móricz Zsigmond

Dr. Gremsperger László – Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban?