Nyomdatörténeti barangolások – második rész

A számítógépek forradalma

A talán kissé hosszúra nyúlt történelmi és technikai áttekintés után elérkeztünk végre a XX. század közepéhez, mikor is elkezdődik a számítógépes forradalom, és lassanként a számítástechnika része lesz napjaink nyomdászatának.

Napjaink nyomdái

A technika fejlődése lehetővé tette, hogy a nyomdai munka ma már szinte teljesen automatizált és komputerek által vezérelt, ám a számítógépes forradalom ezen a területen a csak egy bizonyos fázisaiban hozott hatalmas változást. Ez pedig nem volt más, mint a szedés és a tördelés.

Az első komolyabb szövegszerkesztő programok megjelenése után az ipar törekedni kezdett, hogy áthidalja az akkor még tátongó szakadékot a nyomólemez és a képernyő között. A megoldás kiforrott változatát napjainkban levilágításnak nevezzük. Arról, hogy a számítógépen mi történik, majd egy kicsit később.

A levilágítás során a nyomtatandó dokumentumot raszteres formában fóliára készítik el lézernyomtatókkal. A levilágított fóliát filmnek hívják. Színes kép esetén négy, szürkeárnyalatos kép esetén egy filmet készítenek. A raszteres kép azt jelenti, hogy a négy nyomdai főszínre bontják a képet, és minden egyéb színt ezek különböző méretű, szabályos elrendezésű pontjaiból kevernek ki. A négy fő szín a Cián, vagy Kék (Cyan), a Bíbor, vagy Ciklámen (Magenta), a Sárga (Yellow) és a Fekete (blacK), azaz CMYK. A fekete azért kell a hármashoz, mert a három alapszínből ugyan kikeverhető, ám a kikevert fekete nem teljesen sötét. Ennek megfelelően tehát elkészül a kép négy raszteres filmje, amin a raszterpontok feketék illetve színesek, a fennmaradó terület pedig átlátszó.

A filmeket az égetőben egy speciális eljárással égetik a nyomólemezekre, melyeket oldalszám szerint a gépmester helyez a nyomdagépbe. Ezek a nyomólemezek a már említett autotípiás eljárással készült mélynyomó lemezek rokonai. Minden színhez tartozik egy nyomóegység, ahova az oldalszámnak megfelelően behelyezhető az egy ívre nyomtatható négy oldal képe. Innentől pedig a nyomtatás már úgy zajlik, ahogy a körforgógépnél.

Attól függően, hogy újságot vagy könyvet nyomtatnak, papírszalagot fűznek a gépbe, vagy íveket tesznek az adagolóba. Színes oldalak esetén a papír sorban végighalad az egyes színekhez tartozó nyomókon, és a gép a megfelelő oldalt az adott színnel, a papír megfelelő területére nyomja. Mígnem végül az utolsó nyomás után a lap a szalagon már a szivárvány színeiben pompázva siklik tovább a hajtogatógéphez.

Szürkeárnyalatos kiadvány estén persze csupán egy fekete raszterfilm és oldalanként egy nyomólemez készül, valamint csak a fekete színnel nyom a gép. Ebben az esetben a szürke különböző árnyalatai a fekete raszterpontok sűrűségétől és méretétől függenek csupán, míg egy színes kép esetén a szürke is a három alapszín egy bizonyos keverékeként jelenik meg.

A fent említett eljárás a szedést és a nyomólap készítését leszámítva nagyjából csak a gépek felépítésében és a felhasznált anyagokban különbözik a XX. század eleji autotípiától és az akkori gyorsnyomóktól. Természetesen az akkori és a mai nyomda ég és föld egymáshoz képest, mégis, ha jól belegondolunk, az alapelv nem változott. Szedés, tördelés, nyomólap, sajtó...

Számítógépes tördelés, azaz a DTP

A DTP jelentése Desktop Publishing, azaz (Asztali) Kiadványszerkesztés. Ez a professzionális szövegszerkesztés. A manapság kapható kiadványszerkesztők már minden képességgel fel vannak ruházva, hogy felhasználójuk, a tördelő fantáziája se szabhasson határt egy dokumentum elkészítésénél.

A program használata során elsősorban az tűnhet fel, hogy az oldalakat páronként szerkesztjük. Minden új oldal, ami megjelenik, későbbi pozíciójának megfelelően van feltüntetve, egyszerűen szemléltetve a kész sajtótermék kinézetét. Az irodai szövegszerkesztőkkel ellentétben, itt minden dobozokban helyezkedik el. Ha szöveget szeretnénk bevinni, akkor szövegdobozt helyezünk a lapra, ha képet, akkor képdobozt. Hasábok készítésénél a két hasáb doboza összekapcsolható, így a beillesztett szöveg egyszerűen a második dobozban folytatódik, ha az első betelt.

Fontos megemlítenünk, hogy a tördelő rendszerint már nem gépel be szöveget. A korrektúra elvégzésén túl nem módosítja a szöveg tartalmát. Annál inkább a kinézetét. A cikkírók, könyvszerzők mind egyszerű szöveges állományokat juttatnak el a tördelőhöz, aki csupán beilleszti azokat. Szöveg esetén nincsenek megszabott követelmények, hisz bármely szövegre ráhúzható egy betűtípus, ami megfelelő a nyomdatechnika részére. Képek beillesztésénél is ügyelnünk kell a felbontásra, hacsak nem vektorgrafikus képpel van szerencsénk dolgozni. Ezek elkészítése viszont egy teljesen más oldala a DTP-nek.

A nyomdatechnika számára minden adat – legyen az kép vagy szöveg – csupán egy kép. Az előzőekben ismertetett raszter technológia viszont csak abban az esetben ad szép eredményt, ha a képek felbontása megfelelően nagy. Ellenkező esetben a képen szemmel is láthatóak a képpontok. A felbontás "mértékegysége" a DPI (képpont per hüvelyk), mely meghatározza, hogy az egységnyi hosszúságú nyomtatott vonal hány pontból áll. Állhat ugyan egy kép sokmillió képpontból, ám ha a felbontása alacsony, nagy nyomatot kapunk ugyan, de a képpontok láthatóak lesznek. Ebből a célból a képpont-grafikus anyagokat nagy felbontású változatokban készítik, hogy nyomtatáskor az szép legyen. A nagyságrendek érzékeltetése miatt, pl.: a 600 DPI már kellően nagy felbontás ahhoz, hogy a gyakorlatlan szem szépnek találja, ám napjaink nyomdagépei közel 2500 DPI-s felbontással dolgoznak.

Megmutatkozott az igény az olyan grafikák készítésére is, melyeket nem csupán egyszer használnak fel egy dokumentum hasábjain, sőt, azokat helyüktől függően többféle méretben is meg kell jeleníteni. A matematika sietett a számítógépes grafika és a kiadványszerkesztés segítségére, megalkotva a vektorgrafika fogalmát. A vektorgrafika bonyolult matematikai számítások alapján történő képalkotást takar, ahol csupán megadott horgonypontok határolnak egy objektumot. E pontok közt feszülnek az alakzat vonalai, a szakaszok. Egy horgonypont tulajdonságai közt megadható, hogy a szakasz milyen ívben hagyja el azt, és milyen ívben érkezzen oda. Ezt az irányító vonalak mozgatásával érjük el. Az így készült kép, mint látjuk, nem függ a felbontástól, hiszen a vonalak és lefedett területek matematikai számítások útján kerülnek kirajzolásra, nem pedig pontonként kódolva. Az így elkészült vonalat path-nak, nyomvonalnak nevezzük.

Ilyen módon készülnek a betűtípusok is (TrueType). Az egyes betűket, a betűrajzolás szabályait figyelembe véve, vektorosan elkészítik, ezeket pedig már nagyíthatják akár a végtelenségig is, mivel ezen formák is csupán egy bonyolult számítás eredményei.

Ezek után a tördelőnek már minden eszköze rendelkezésre áll, hogy megvalósítsa a megrendelő igényeit, és ezzel el is értünk napjaink ipari nyomdászatának csúcsáig. Azonban meg kell még említenünk az írógép utódait is, többek közt azért, mert ez a téma is szervesen kapcsolódik a nyomdatechnikához, csak sokkal szerteágazóbb.

A számítógépes szedés, szövegszerkesztés

Szándékosan kerültem eddig el a szövegszerkesztés témáját, mivel a múlttal való összehasonlítás miatt egy egész fejezetet szántam neki. Folyamatosan ismertetem majd az egyes fogalmakat, és láthatjuk majd, mennyi mindent hívunk úgy, mint régen, és közben talán fogalmunk sincs miért.

A számítástechnika kezdetein a szövegszerkesztés csupán a karakterek egymás utáni bevitele volt, itt sem voltak kis és nagy betűk, ahogy az írógépek hőskorában. Később aztán a számítógépek fejlődése nyomán egyre jobb szövegszerkesztők készültek, és előkerült néhány régi fogalom a múltból.

Mindenek előtt az összes mai szövegszerkesztő képes az alapvető írógép funkciókra, melyek a szöveg folyamatos bevitele a billentyűzetről, a soremelés, és a kocsi vissza (return). A szövegek kezdetben nem voltak sorkizártak. Minden karakter azonos szélességű volt, mint az írógépen, a ritkítást szóközzel oldották meg. Később az újabb betűtípusok megjelenése után már voltak jobbra zárt, majd a későbbiekben balra zárt és középre zárt sorok, és végül a megjelent sorkizárt szedés is. Emlékezhetünk, a zárás szó itt a szedéstechnika kizáró elemeire utal, amikkel egy soron belül a betűket igazították, így téve a sort kizárttá. Ezek után, ha tovább akarjuk a szöveget ritkítani, változtathatunk a sorközökön, melyek egy csakugyan szedéstechnikai eszköz, a térző elvén alapulnak. Végül meg kell még említenünk a tabulátort is, mely az írógépek funkciója volt. Használatával napjainkban lehetőség van szövegünket oszlopokba tagolni, megadhatjuk azt is, hogy a tabulátor pontban a szöveg jobbra, balra, illetve középre legyen zárva. Ez a funkció képezte továbbá a táblázatkezelők alapját is, ahol az egyes oszlopok azonos sorban található értékeit is tabulátorok választják el egymástól.

Ezeken túl a számítógép igazi előnye abban áll, hogy a beírt karaktereket ki lehet törölni, és a szöveget bármikor és bárhol szerkeszthetjük, betoldhatunk teljes oldalnyi szövegrészleteket egy bizonyos helyen, de ki is emelhetjük azt a szövegből.

A TrueType betűtípusok megjelenésével lehetővé vált egyéb formai eszközök használata is, mint a félkövér és dőlt betűk, valamint állítható a betűköz, és a betűk szélessége magassága is.

A számítástechnika lehetővé tette, hogy olyan nyomtatványok, könyvek és egyéb nyomdai termékek jöjjenek létre, melyekről 100 éve még nem is álmodhattunk.

Nyomda otthon

Tennünk kell még egy apró kitérőt a nyomtatók és fénymásolók világába is, a teljesség igénye nélkül, hisz enélkül mégsem lenne teljes a nyomdatechnika fejlődéséről alkotott kép.

Több ágát is megkülönböztethetjük ennek a témának, ám ezek közül csak néhányat taglalunk, mégpedig a fénymásolást (xerográfia), a mátrix-, a tintasugaras- és a lézernyomtatást. Röviden ismertetném a technológiákat.

A xerográfia lényege, melyet Chester F. Carlson fejlesztett ki a harmincas és negyvenes évek fordulóján, hogy ha egy meglévő dokumentum képét rávetítjük egy fényérzékeny felületre, annak csupán a fényes részeibe áramlik töltés, ahova a minta vetül oda nem. Az így töltötté vált papírról pedig eltávolítják a fotóvezető anyagot. A fénymásolókban található egy toner nevű egység, melyben a festék apró szemcsék formájában van tárolva. A másolás során a szemcséket azonos töltés éri, mint a papírt, így a nem vezetővé vált részéhez tapadnak, a töltött részek viszont taszítják a tonerszemcséket. A folyamat végén a papír két henger között halad át, ahol a festéket megolvasztják, és papírba préselik. Az ötvenes évek végén kialakult az eljárás neve is a "xeros" (száraz) és a "graphos" (írás) szavakból. Az első fénymásoló a XeroX Model A néven került forgalomba, majd 1961-ben megalakult a Xerox. A technológiát a mai napig tökéletesítik, és léteznek már színes fénymásolók, azokban színenként egy toner működik.

A mátrixnyomtatóknál jelent meg a nyomtatófej, mely a papíron oda-vissza járva kis tűivel a betűknek megfelelő pontokat nyomott a lapra. A mátrixnyomtatókban a leporelló lapokat a szélükön lévő lyukacsos rész mentén húzta be a gép.

A tintasugaras nyomtatók nyomtatófejében már nem tűk vannak, hanem egy mikroszkopikus lyukakkal ellátott lemez, melyen a különböző színű festék (CMYK) a nyomtatni kívánt színnek megfelelően a papírra lövell, miközben a fej a lapon jár fel-alá.

Végül napjaink otthoni nyomdatechnikájának csúcsa a lézernyomtató, melyben egy lézernyaláb égeti a tonerből a megfelelő pontokban a papírra tapadt festékszemcséket. Manapság ezek a nyomatok és a fénymásolatok a legtartósabbak, mert a tintasugaras nyomat (a vízben oldódó festék miatt) víz hatására elmosódik, a papírba égetett festék nem. A színes lézernyomtató hasonló elven működik, mint a fekete-fehér, csak ahogy a színes fénymásolónál, itt is színenként egy-egy toner van a gépben.

A jövő

A jövőben a digitális papír elképzelhető, hogy át fogja venni a papír szerepét. Jelenleg is folynak a kutatások, és a sikeresebbnél sikeresebb kísérletek a hajlékony, nagy felületű, kis fogyasztású, vékony, folyadékkristályos kijelzők készítésére. Talán egy napon az újságunk csupán egy nagy lap lesz, mely minden reggel az adott nap híreit letölti az internetről, és kezünkbe véve mindig a friss információkat olvashatjuk. Napjainkban egyre terjednek az eBook-ok, azaz az elektronikus könyvnek, melyeket a számítógépen olvashatunk. Mindezek ellenére szerintem mindig is meg fog maradni a könyv, vagy egy magazin varázsa, ha a kezünkbe vesszük és lapozgathatjuk, és örökké emlékeztetni fog minket arra, hogy könyvek nélkül nem tartanánk ott, ahol vagyunk.

Inti

Helyreigazítás

A cikk első részével kapcsolatban megkeresett minket Dr. Csurgayné Ildikó tanárnő:

"Megörültem az Impulzusban Nyomdatörténeti barangolások címmel megjelent kultúrtörténeti cikknek. Én (mint utolsó húsz évében egyetlen munkatársa) a néhai Simonyi Károly professzor nagyszerű könyve, A Fizika Kultúrtörténete alapján kultúrtörténetet tanítok a Műegyetemen. Érthető, hogy örülök ilyen cikkeknek.

Szeretném megjegyezni, hogy Gutenberg leghíresebb munkája (szemben a cikkében említettel) a 42 soros Biblia. A 26-os szám úgy keveredhetett bele a leírásba, hogy az első változatban 26 karakter volt egy sorban. Magát a Gutenberg Bibliát világszerte úgy említik, mint a »42-soros«-t.

A cikkben közölt nyomógép, amely Gutenberg gépének a rajza, Thomas Carlyle viktoriánus kori esszéista könyvéből (1833) való. Helyénvaló az internetről leszedett szövegeket, ábrákat hivatkozással együtt közölni. Az internet-etika még gyerekcipőben jár."

Az észrevételt köszönjük, a tévedésért és az elmaradt hivatkozásért elnézést kérünk.