MASTERPLAN / MASTERPLAN
A szerény nevű brigádot Uli Kusch dobos és Roland Grapow gitáros, a két Helloweenből – Michael Weikath "baráti ösztönzésére" – távozó muzsikus alapította nemrégiben. A hamburgi csoportosulással egy nem éppen sikertelen érát tudhattak maguk mögött, így félő volt, hogy a kényszerű válás szomorkodást fog eredményezni, de szerencsére a már 6 éve együtt játszó párosnak fontosabb volt a bizonyítás és kilépésüket követően nem sokkal egy új projektről kezdtek pletykák terjengeni kettejükkel kapcsolatban. Az új társaság énekesi posztjára eredetileg a Symphony-X torok Russell Allen-t szánták, nyilvánvalóan temporális jelleggel, de végül is a mikrofon a kurrens rock éra egyik másik óriási hangú énekesének, Jorn Landénak a kezébe került, aki már eddig is több zenekarban megvillantotta nem mindennapi hangszálait (Beyond Twilight, Ark, Millenium). A kék norvég (© Python) elég jó választásnak bizonyult, mivel az album felét az ő domináns hangja "adja el". Szerencsére nem az egyetlen pozitívum, hiszen a másik 50%-kal sem lehet kötekedni; a hangszeresek egy igen erőteljes, dallamos, enyhén progrock beütésű metál dalhalmazt hoztak össze. Ez stílusában valamennyire magában hordozza Uli és Roland korábbi tevékénységét, amit egy óriási Lande-féle zenebélyeg és Axel Mackenrott billentyűzgetése valamint Jan S. Eckert bőgőzése tesz teljessé.
Az albumot a lendületes Spirit Never Dies nyitja, amely a tradicionális kétlábgépes rohangászás mellett kellemes váltásokkal vonja magára a figyelmet. A második nóta az előzetes Enlighten Me c. EP címadó dala, melynek kiválasztottsága nem véletlen, egy hallgatás után valószínűleg az elsők között ragad meg a korong dalai közül. A Kind Hearted Light egy Stratovarius, Michael Kiske szólómunka utánérzésű darab, tipikus Grapow szólóval, ragadós refrénnel. A Crystal Night némi Manowar ízzel kezdődik, de a Dark Ride-os ween hangulatból is jött valami a hathúros kollégával. A Soulburn hatalmas, középtempós bombasztikum, egy olyan Landés, különös dallamvilágú refrénnel, ami elsőre furcsának hat, de minél többet hallgatja az ember, annál nagyobbat üt. A Heroes egy újabb hagyományosabb megmozdulás, ami akár az Avantasia albumokra is felférhetett volna, ráadásul a nótában az emlegetett Kiske is vendégszerepel :-). A Sail On egy kellemes dallamcsomag, amit a nagyívű, már-már rockoperás és lebegős részekkel felváltva operáló Step Into the Light követ. A Crawling from Hell egy újabb gyorsabb nóta hangszeres finomságok beágyazásával, a Bleeding Eyes pedig egy lassú, de súlyos, jellegzetes Jorn-os fordulatokkal teli szerzemény. Az egyetlen igazi lírai nóta az albumot záró When Love Comes Close formájában érkezik, amely finom kezdés után remek Whitesnake-es power balladává alakul.
A Masterplan bemutatkozó album igen kellemesre sikeredett, Lande korábbi munkáit kedvelőknek hatványozottan ajánlott, dallamos-power rajongóknak kötelező. A zenekar jövője nagyrészt Jorntól függ; mennyire tud egy helyben maradni, de remélhetőleg az amúgy elég pozitív fogadtatás őt is meggyőzi, hogy ezt folytatni kell.
Bard