Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Kék Osztriga

Életem története

A Duna jobb meg bal partja

"A vadabb variáció szerint a lámpákat kövekkel dobálták ki."

Egy doktorandusz órarendje

Kamelot

A lemezen 12 hibátlan track kapott helyet, amiből egy bevezető, az utolsó három pedig egy egységet alkot.

Siemens támogatás

Számítógépek, kártyaleolvasók, operátorok

"Egy-másfél órára nem ül le az ember programozni"

Piszkos anyagiak

A Villanykar új virágai

Balatoni Emese és a többiek.

Záróvizsgán voltam

"A diák dirigál, az előadók koncentrálnak."

Z'Minga

Na akkor grüaß Gott. Ilyen, hogy München. Erről lesz itt most szó. Egyrészt mert másfél évig ott evett a fene, másrészt meg kell cikk az újságba. Sok kiló. Írni pedig van miről.

De miről is? Ugye lehetne arról, hogy szep-tem-ber
(© Crom-well) végén van az Oktoberfest, amikor ozapft ist és egy apokaliptikus méretű vurstliban mindenki megmutathatja, mekkorát tud kultúrálni, de ez nekem nem májer; júzer boltba be, difólt útikalauz polcról le, RTFM. Vagy ha már ilyen bajorokról van szó, akkor írhatnék a jófej királyukról, aki profi módon megrendezte magának, hogy egyedül legyen a szobában, ugyanúgy, mint régen. Valamint talán nem annyira lett öngyilkos, amennyire a hivatalos álláspont mondja. Juteszembe, http://www.guglmann.de/. De erről amúgy sem beszélünk, akárcsak Kennedyről, vagy a zavargásokról, ráadásul ezeket minden gyerek tudja. Na, van ám Münchenben villamos is (nägschdr Hoit Hackrbrick). Régóta. És szereti elcsapni a híres embereket (kapásból kettőről is tudok), ha nem is olyan tökéletesen, mint ott a spanyoloknál azt a nem-euklideszi építészt. De erről is minek írjak. Mint ahogy arról sem írok, hogy az első – boszorkányszoba-jellegű – albérletemben azelőtt egy őrült faszi lakott, aki havi kétezres szociális segélyből megoldotta, hogy menetrend szerint repüljenek sörösüvegek a második emeletről az utcára. Meg arról sem, hogy a második, gombapince-szerű albérletben a szomszédom egy idétlen francia volt, aki folyton rádiót hallgatott a retyón. Na, szóval ezekről nem, a végén még olyan lennék, mint valami p|c$@, amelyik folyton arról lotyog, hogy kinek a kije mit mondott a kinek a kijének a mijéről, és erről kinek a kicsodájának a kicsodájának (...) mi a véleménye. Errrhhhh, deszar.

<reklam> Igyatok chilis kakaót, egyébként.
Király anyag. </reklam>

Na, eddig megtárgyaltuk, hogy miről nem írok. Most pedig megmondom, hogy miről írok. Arról, ami épeszű embert garantáltan nem érdekel, úgyhogy aki ilyennek tartja magát, az most lapozzon. Helyekről lesz szó. Nem, nem olyanokról. Nem Vogelbräu, meg Kübler (ezek úgyis Karlsruhe-ban vannak), hanem ilyen topológiai egységekről. Olyanokról, amikbe több lélek szorult, mint úgy általában az emberekbe. Erről bárkit meg lehet kérdezni, aki számít. Mondjuk a macskákat, ha elég sok érdemet halmozott fel az ember, hogy ne nézzenek át rajta. Na, lapozzá má vaze. [Kettőt. – dr. S. K.]

Szóval helyek. Sokan vannak, úgyhogy mintavételezek ezt-azt, a többit meg majd élőben meg lehet nézni. Viszont egyvalami biztosan lényeges, mondhatni az egész környék erre támaszkodik; ez pedig egy folyó jellegű entitás. Az a neve, hogy Isar, nagyjából mindent hozzá érdemes viszonyítani és ezer arca van, mint a halálnak. Valahol elindul a hegyekbű, aztán jön le, közben szétágazza a mindent, megin egybetalálkozik, összehányt hordalékot kerülget, aztán újra szíjjel stb. Nem ám olyan putter monolit, mint a Duna. Na, ha ezt az entitást követjük, akkor sok lényegest lehet látni, úgyhogy akkor legyen ez.

Van ilyen ott délen, hogy Wolfratshausen. Ott már elég használható alakot vesznek fel a vizek, ráadásul a 7-es
S-Bahnnak (ez ilyen AC villám TC parasztvakító eszköz) ott a végállomása, ezér bárki el tud oda menni. Na, ott két víz is van, mer bent a városban a Loisach, kintebb meg az Isar. Ez a kettő északabbra találkozik valahol, de már előtte is mintavételezgetik egymást ilyen kis csatornákon keresztül. Akkor először a város, meg a Loisach. Az előbbiről azt érdemes tudni, hogy az öregebb részei és igényessége alapján Arkham testvérvárosa lehetne. Nem, nem azért, mert ott figyeli a domboldalnak nyomuló házakat egy templom alakú teljesrangú megfigyelő, nem is azért, mert itt az a difólt, ha egy házon 18. századi dátum van. Nem. A részletek miatt. A nem-derékszögek, a szigorú tetők, a váratlanul kinyúló kampók, a suttogva csoportosuló kémények, meg ilyenek miatt. És van még valami lényeges. A begyógyult illatok, amikben érezni lehet, hogy itt ezt-azt nemigen zavartak meg évszázadokig. Na, ez. Ez az, ami hiányzik az elújított hodályokból. Ahol nálunk elkezdenek építkezni, ott csak feltépnek egy sebet, aztán az utólag úgy-ahogy begyógyul; egy idő után már nem lesz építkezés-szaga, újra visszamerészkednek a hely szellemei. Miután betelt a hányózacskó. Na, ez ott nem mindig van így. Wolfratshausenban történetesen szoktak körültekintően is újítani. Ott nem akarják mindenáron meggyalázni a helyet, hogy megmutassák, most ki a jani. Ott talán még egynéhány Nagy Öreg is jól érezné magát. De nem tudom, miért akarok ezzel pont ebben a tapló országban példálózni. Előre az emberarcú Magyarországért, ha diktátor leszek, lágerbe küldöm azt, aki ocsmányat épít. Aki Szegedet elcs#$%te az idióta küblis pálmáival, az lesz az első.

Na. Inkább megint a vízről pampogok. Szóval ilyen Loisach, az ott van bent a városban. Ezt is vazzeg, milyen igényesen átvezették a mindenen! Egy darabig csak úgy folyik, utána jön egy gátplexum, és ott lehet pszichedelizálni. Mert ha ejteni kell a vízszintet, akkor annak is meg lehet adni a módját. Nem ám csak letesznek keresztbe egy deszkát, hanem csomó lépcső, bypass, miegyéb ízlésesen elrendezve. Az utóbbi évtizedekben kevés lett az olyan emberi alkotás, ami annyira szép, hogy már fáj. Na, ez mégis egy ilyen. Rendesen leragad az ember és órákig nézi. Itt egy zsilip, ott egy zsilip, különféle szögekben csomó kisebb szintkülönbség. A víz meg mintha élne. Nekitolul így laminárisan, hoppádobjukmegavizet, aztán lejjebb zúg, szétterül és letinglitanglizik egy ferde felületen, de olyan mintákban, hogy abból screensavert lehetne írni. Leírhatatlan vazzeg, az ilyet látni kell.

Na, ezek után, ha el tudunk szakadni a screensavertől, akkor megindulhatunk az Isar felé, útba ejtve még teszemazt egy temetőt, ahol különféle keresztek kollinearitásával szórakozhatunk egy fatemplom (goooorrrrnnnn) tövében. Itt egy darabig erdő van, bár inkább azt mondanám, hogy végig, csak mindenütt másfajta. Néhol felfelé véges, mintha valami japán ismeretterjesztő filmhez renderelték volna, néhol eltévedős, máshol meg kitették nyíltan, hogy védd az erdőt, mer az meg téged véd. Na, ilyet én is mondtam huszonvalahány éve. Persze kiröhögtek. Rossz helyre születtem?

Na nemtom. Viszont egy biztos; előbb-utóbb jön ilyen, hogy Icking. Ott jön össze az Isar, meg a Loisach, és mindjárt van egy zsilipplexum is. Egyébként egy fedett beton-objektum vezet át felette; az egyik oldalán masszív ipar, a másik oldalán meg a gringó túristák mászkálnak. Odakint is van ám érdekes. Például egy küklopszi lépcső, ahol a víz émelyítő háromszögekbe szorul bele, ahogy kiinterpolálja; itt-ott néhány buborék szerencsétlenkedik, de sokáig nemmety. Meg a taoista bypass, ilyen kis lapos, békés, köves, már csak egy fuzzy infelence engine-san hiányzik, hogy modellezze a fodros habokat; vagy éppen egy kvázicédrus. Viszont jó íze van a víznek. Mer tiszta. Itt még. Itt még ember az ember, az Eryx-i ösvényeken túl zöldek a mezők, rajtuk kecskék és tehenek üzemelnek, a szerencsésekben precízen dolgozik a prion, az ősi templomok nyeregtetővel, a kevésbé ősiek kilülledő hagymaszerűséggel figyelnek, az emberek meg bajorul, vagy németül beszélnek, dolgoznak és védik a természetet, legalábbis ahol megmondták nekik. Itt is van eccerűség (hol, ha itt nem), meg van "big bother is disturbing you" is, de van, aki nem eccerű, és ha ide született, ha volt már pár éve arra, hogy beleélje magát ezekbe a helyekbe, akkor annak itt jó lehet.

Na, telik az idő, a nyugati parton meg ott van Schäftlarn, meg ilyenek. Hát ott is van téma. Juteszembe, Jonathan Elias: "The Prayer Cycle"; kár, hogy idétlenül van vége. Na, szóval itt van dupla meder, mogorva gát, híd, kanyargós utak, egykori magaspart, dombra épült falu, meg halálházak. És ha ez utóbbiakat azóta már lebontották volna, kolostor például akkor is van, szigorú fakompozícióval. Meg faajtó, ami iratkapcsokra és rajzszögekre támaszkodik. Van továbbá földvár-maradvány, amit még kb. nagyon régen építettek, és amikor jöttek a magyarok nyilai (ugye), akkor oda menekültek a népek. Na, azóta csak a moha lepi. Meg RAL2002-es sötétnarancs meztelencsigák. Atombrutál, ezek hajaznak minden Bzmot-ot, meg csörgőt. Ezek mennek. Tépnek. Ezerrel. Ez a harsány szín amúgy is jó kontraszt az erdőhöz. Ami hellyel-közzel már olyan beteg, mint aki túl sok Chopin-t hallgatott. Vagy mint amit már nem fejlesztenek annyira, mert hát mindjárt vége lesz a világnak, akkor meg úgyis mindenki a Nagyrétre megy fotóért, kár az erdőbe az élet. Bár igazából inkább az lehet, hogy az ember megint odahatott és azt csinálta, ami a Hankissnak tetszik, az erdőnek meg nem. Néhol állva halnak meg a fák, máshol meg nem; aztán van olyan is, ahol az erdők fekete kecskéje markol kétségbeesetten a levegőbe kimondhatatlanul küklopszi kezeinek egyikével. Hm, vagy valamelyik fia az ezerből.

Szóval ez a műsor megy végig a parton München felé. Nagyjából mindkét oldalon, bár vannak helyi sajátosságok. A nyugati parton pl. véges dombok fájdítják az ember szívét, néhol meg állat rálátás van a folyóra úgy harminc méter magasból. Igaz, ez a másik oldalon is van, de onnan meg a villanyoszlopokat lehet jól látni, amint új keretlegények módjára masíroznak a horizonton. Tiamat, Wildhoney, esetleg?

Jaigen. Van Szt. György-szikla. Szegény németek, nekik csak ennyire telik. Nekünk bezzeg egy egész hegy van, jó magyar borral együtt. Kápolna sincs a sziklán, csak egy pléh figura a difólt sárkánnyal, de van, ahonnan nem látszik. Viszont van egy töpörödött kápolna egy klausztrofóbiás dombon ...ööö, vagy fordítva, de így is jó. Mindenesetre az a harang ott rajta eléggé beszorítva érezheti magát; ez feljegyzendő további morbid írásokhoz.

Ellenben most már Höllriegelskreuthnál vagyunk, szag alapján is (Linde ipari gázok, ugye), aztán itt megint van híd. A régit mostanra már apránként elbontották. Feldarabolták egy faburkolatú állványzaton, aztán elvitték a darabokat. Az újat meg megépítették tmp pilléreken, és egy szép napon majd a régi helyére tolják. Komolyan, ez lesz. Ezek a részek itt amúgy télen jók. Kb. ez az "ilyen nincs" kategória, ha kirakják a havat, fölé meg a tiszta eget. Pedig van más is északabbra. Van pl. egy keskenynyomközű entitás, amin át lehet tolni a csónakot a gáton. Meg van minimálerőmű is, bár ebből errefelé rengeteg van. Meg ott

a hírszerzés is, de erről aztán tényleg nem beszélünk. Maximum arról, hogy egy méretes tábla figyelmeztet: akit arrafele fényképezésen kapnak, az bead egy tizest. Remek.

Na, utána azért van még csomó cucc. Például kétszintes híd (felül vasút, alul gyalogosok), ami alatt akkora üres tér van, hogy arról önkéntelenül is az Ukrajnában tengetett éveim jutnak eszembe. Egyébként miért ne, ott is volt ilyen folyó, meg ilyen színefogyott tér-érzés is, de hogy ez a pillanatokra vissza-visszatérő effekt micsoda, azt szerintem ilyen specializált állatoktól kéne megkérdezni.

Mindenesetre itt egy olyan zóna következik, ahol a helyek csak úgy f0ssák strukturált topológiát, akár fent megyünk egy beszűnt vasútvonal mellett, akár lent a folyóparton. Nincs kegyelem, előbb-utóbb beérünk egy erdős-vizes-házas stb. dzsindzsába, ami ilyen "middle of nowhere" jellegű, John Trent-féléknek való téma. Na, itt lehet tobzódni. Csak annyit tudunk, hogy valaminek az alján vagyunk, ahol vízerek lopakodnak, meg punnyadt aluljárók, lámpaburába épített madáretetők, meg kidülledő sziklák és gyökerek, meg időszakos buszmegálló egy vonalon, ami a semmiből a semmibe megy és áthalad egy lakatlan semmin. Tehát ez itt így van. Mint odébb az állatkert, az is errefelé van.

Na, most ne p0cs0ljünk sokat, mert ha az ember ríllájf idejön, akkor úgyis eleget teszi itt a semmit, most ugorjunk jó nagyot az Isar mentén, el a Shadowrun-os erőmű, meg viszonylag ingerszegény építészeti alkotások mellett, oszt akkor már elég jól megközelítettük a belvárost. Na, itt azér. Itt is van anyag. A város közepén "ekkora" zsilipeken ömlik át a víz, vagy éppen x méteres szintkülönbségen átbukva zajong. Biztos azt a nagy ktulut akarja szórakoztatni, ami egy teknősálarccal városi fürdőnek akarja magát álcázni. Vagy a gyanútlan közönséget, amint egy híd alatt átvezetett gáton sétál; na ez aztán a topológia. Meg az, amikor a folyóból csak úgy leválik egy oldalág és eltűnik egy likban, úgy száz méterrel mögötte meg egy törpe vízierőmű röhög. Ilyenek persze sokan vannak errefelé.

Meg magaspartok, meg völgyekbe épült korrekt öreg házak, amikről azt gondolná az ember, hogyvazzeg oda mitől megy fény. Meg más ilyenek. Ott a nagy plexumban, ott figyelnek ezek a szigetek, egyre csak emlékeznek azokra a régi tisztességes időkre, amikor még ember vót a ember, meg föld, élet, virágok, és azóta nem nyúlnak hozzá a nagy g#ci plexumban. Nem újítják el. Mer jó. Van még benne lélek. Amikor azokat építették, nem úgy kezdték, hogy bebetonozták az alapokba a hely szellemeit, nehogy előjöjjenek és eltakarják a reklámot. BTW, aki Tétényben a Terv utcában lakik, az jó, ha tudja, ott azelőtt temető volt. Nagy. Régi. Ki tudja, mi van alatta, hehe. Igaz, ezt Münchenben sem tudni, de ott legalább vannak korrekt helyek, ahol bármi is van alatta, azt nem akarták sz@rba tiporni. Ott nem. Hátha rosszallóan néz majd rá az a Darth Vader-arcú templom a túlparton. Na, ez utóbbit, meg hasonlókat beszakadva kell szemlélni, és akkor itt vissza is kanyarodhatnánk a chilis kakaóhoz.

Persze ahhoz, mint a jó szakmunkához, idő kell. Meg jó szakmunkás. Nekem pl. majdnem egy év kellett ahhoz, hogy az a rosszarcú templom kiadja. De azóta tudja. Amúgy itt nem ez a lényeg. Akit érdekel, az úgyis elmegy majd és megnézi IRL. Viszont amit így papíron is meg tudok mondani, az az, hogy München elég jól tudja a témát. Mert ugyan ott van Norvégia, ott van Karlsruhe, meg Tétény is a gombapincéivel, és "A Hegy", a világ köldöke is ott van Hegymagas és Kisapáti között és bele is zakkannék, ha nem láthatnám újra és újra, de mindezek ellenére azt mondom, hogy mióta hazajöttem, München azért valahogy hiányzik.

Na. Hümmögjetek. Én meg húzok el. Aludni.

And stuff.

gxz