Száz év cikkei két órában
Ugye a kedves olvasó gyakran olvas újságot (hiszen most is épp ez történik). De vajon mit tud a múlt század folyóiratairól, stílusukról, tartalmukról? Keveset? A Madách Kamara "Mi újság, múlt század?" című darabja gyorstalpaló stílusban végigkalauzol mindenkit a XX. század magyar sajtóján.
Hét színész: Bíró Krisztina, Debreczeny Csaba, Dunai Tamás, Gálffi László, Gryllus Dorka, Gyabronka József, Kiss Mari. Minimális díszlet: egy lépcső, két oldalán papírból készült falakkal, néhány egyszerű kellék. De nem is ezek a színdarab fontos részei, hanem a cikkek, és az, ahogy ez a hét színész előadja őket.
Például szépségszalon reklám kórusban énekelve, az 56-os harcok beszámolója árnyjátékkal kombinálva, és korabeli illemszabályok ecsetelése, a nézők igen intenzív bevonásával: vagyis a cikkeket nemcsak egyszerűen elmondják a színészek, hanem szó szerint elő is adják, mindig valamilyen odaillő dologgal kombinálva, ami legtöbb esetben a mozgás, illetve a nem mozgás koreográfiája.
A darab az 1901. év szilveszterén kezdődik. Szemezget a XX. század újságjaiban megjelent hosszabb-rövidebb cikkekből, és ezekhez a színészek tényleg mindig meg tudják teremteni azt a hangulatot a színpadon, hogy a néző befogadóvá váljon, legyen szó akármilyen stílusú és jellegű cikkről. Egyetlen kivétel a 90-es évek, melyre az alkotók nem szánnak többet az utolsó öt percnél. Sajnos ez az öt perc is abból áll, hogy a színpadon az utóbbi idő divatszavait, illetve közéleti eseményeire jellemző kifejezéseit szavalják kórusban a színészek. Ami ebből érződik, az pedig nem más, mint a bizonytalanság, azaz nem tudni, hogy vajon a mostani – tulajdonképpen a kilencvenes évekből kinövő – század merre tart, illetve a felgyorsulás, vagyis az, hogy az elmúlt tizenöt év eseményei, cikkei ilyesfajta előadásmódban talán kitennének még egy hasonló hosszúságú színdarabot.
Persze természetes, hogy az időben közelebb történt eseményekre nem látunk rá annyira, illetve azokhoz, amik már velünk, illetve az alkotók életében történtek, teljesen másképp viszonyulunk, ezt érezni is, minél közelebb jut a darab a század végéhez és ehhez a nem túl optimista kicsengésű befejezéshez. Ettől kicsit olyan érzése lesz a nézőnek, hogy nem teljes a darab, mégis ezzel együtt – illetve inkább nélküle – minden szempontból élvezhető.
Tudta például a kedves olvasó, hogy a Műegyetemen a zsidótörvény bevezetésekor külön akarták választani az egyetemi előadótermeket zsidó és nem zsidó ülőhelyeket tartalmazó részekre? Ismeri a két világháború között aktuális divatot? Kíváncsi a fronton elesett katonák halálozási névsorának jelmagyarázatára? Érdekli a Kádár-rendszer pártkongresszusainak beszámolója?
Ha igen, mindenképpen érdemes megnéznie a Mi újság, múlt század?-ot. Végezetül pedig álljon itt azoknak a cikkeknek az egyike, amelyek elhangzanak a színpadon:
Mezőcsát megy Amerikába
Tegnap egy falu népe vonult át szép Budapest vasárnapi népű körútjain. Nem bámészkodtak, nagyon komolyak voltak, s őket is alig vették észre. De akik észrevették s megkérdezték, azoknak válaszolt szívesen a vándorló csapat vezére:
– Ez itt Mezőcsát község, az egész falu, megyünk Amerikába.
Se váddal, se panasszal, se kérkedéssel, se vígan, se szomorúan, ezt válaszolta.
És belemutatott a csapatba s hozzátette:
– Senkit se hagytunk otthon, viszünk mindenkit, a zsidót is.
Igen, ott volt a csapatban a zsidó is, a falu zsidója. S mennek szép egyetértésben, a földönfutók közös sorsával Amerikába.
Budapesti Napló, 1907. november 5.
Balázs