Ayreon, Star One

Az emúlt évben általam megismert jó pár olyan zenei projekthez szeretnék az elkövetkező néhány MusicManiában kedvet csinálni, amelyek nem kimondottan egy-egy állandó legénységű zenekar munkájának eredménye. Ezek egy része egyébként is színvonalas zenét játszó együttesek tagjainak kísérletezéseiből ("side project") jött létre, a többi egy-egy zenei lángész által megkomponált mű előadásához összehívott (többnyire) neves és igen tehetséges előadók munkásságának eredményeként láttot napvilágot. Ez utóbbiak közé tartozik a címben említett kettő is, amelyeket a holland Arjen Anthony Lucassen hívott életre.

Előrebocsátom, hogy a cikket ketten hoztuk össze Szubi barátommal: ki-ki a magának legkedvesebb témáról írt, valamint a teljesség kedvéért született egy áttekintés a többi lemezről és Arjenről.

Lucassen úr 1981-ben kezdte pályafutását a Bodine együttesnél, mint gitáros, majd 1984-től tagja az alapvetően hard rock irányultságú Vengeance-nek. A második csapattal 2000-ig számos stúdióalbumot és koncertfelvételt adtak ki. Eközben 1995-ben saját szakállára írt egy rockoperát, ami az Ayreon: The Final Experiment címmel jelent meg. Ennek nyomán az Ayreon név alatt kezdte megjelentetni újabb lemezeit. Arjenre jellemző, hogy ő írja a zenét és a sztorit, ő játsza fel a hangszerek nagy részét (kb. a dob kivételével mindent) és még énekel is néha a számos meghívott vokalista mellett. Ayreon egy kitalált személy, az említett mű főszereplője, egy születésétől vak vándormuzsikus. Őt – a történet szerint – egyszer csak látomások kerítették hatalmukba, melyeket telepatikus úton 2084-ből "küldtek vissza" tudósok, utolsó kísérletként arra, hogy üzenetükkel hatást gyakoroljank a múltra és megmentsék az emberiséget és a földi életet a pusztulástól. A Final Experiment után hasonló stílusban íródott az Actual Fantasy 1996-ban, amely – a változatosság kedvéért – nem alkot egy egységet, de a különálló dalok mind hasonló témájúak. 1998-ban egy újabb rockopera, az Into the Electric Castle (erről majd bővebben), 2000-ben pedig a The Universal Migrator Part I: The Dream Sequencer és Part II: Flight of the Migrator lemezek következtek. Egy évvel később egy kísérlet új albummá és projektté nőtte ki magát, így született az Ambeon: Fate of a Dreamer, melyet az Ayreonnál misztikusabb, lágyabb hangzás jellemez, és sokat köszönhet egy igen fiatal, ám tehetséges lány (Aristid van de Veen) hangjának. Ennek kontrasztjaként látott napvilágot 2002-ben a Star One: Space Metal (részletek a cikk végén).

Visszatérve az utolsó Ayreon-lemezekhez, azok egyszerre, de külön kiadva jelentek meg. A kettő együtt egy jól eltalált és igen precízen szerkesztett történetet mesél el. Amíg az első fele teljes egészében atmoszférikus, dallamos rock formájában adja át a szerző gondolatait, addig a másodikban végig karakteres metálmuzsikát hallhatunk, de mindkettőt átszövik Arjen jellegzetes, "kozmikus" témái. A főhős az utolsó Marson élő telepes, és egyben az utolsó élő emberi lény is, ugyanis a 2084-ben dúlt háború elpusztította a földi életet (az "Utolsó kísérlet" már nem segített). Egy, az unalmas marsi élet színesítésére létrehozott, különös szerkezet segítségével hősünk még megpróbálja megkönnyíteni végnapjait: a "Dream Sequencer" lehetővé teszi, hogy gondolatban újraélje gyermekkorát, sőt, akár előző életeit is. A The Dream Sequencer története monológok sorozata, melyben ezek a "preinkarnációk" mesélnek sorsukról (a főhős gyermekként; egy földi nő; egy fiatal srác, aki tanúja volt a holdraszállásnak; maga I.Erzsébet; egy maja lány; Ayreon, a látnok; az első ember). Többek közt olyan énekesek tolmácsolásával, mint Lana Lane, Floor Jansen (After Forever), férfiak részéről pedig Johan Edlund (Tiamat), Edward Reekers, Damian Wilson (Landmarq), Arjen Lucassen. Az atmoszférát a fura bevezető és az azt követő instrumentális rész hamar megteremti. A kiváló énekteljesítmény mellett ott a rengeteg szinti, effekt, lágy elektromos és akusztikus gitár aláfestése, finom riffek és szólók, rengeteg kórus; nagyon aprólékosan szerkesztett a mű. A kedvenc részeim a My House on Mars és a One Small Step tökéletes kompozíciójukkal és mondanivalójukkal. De majd minden szám hibátlan, összességében pedig nagyon kellemes az egész első rész: mindenféle zenei érdeklődésű és korosztályú "kísérleti alanytól" :) csak pozitív visszajelzést kaptam ezidáig.

A folytatásban – Flight of the Migratorban – egészen az Ősrobbanás környékére utazik vissza gondolatban a főszereplő, és a kezdetben született Universal Migratorból létrejövő egyik "utazót" követi, mégpedig azt, amely majd a mi világunkba lehel életet. (Érdekes a sztori vége is.) Megkezdődik a "repülés" téren és időn át, most már egy hamisítatlan metálzene kíséretében, változó tempóban, változatos árnyalatokban, helyenként kicsit progresszív ízzel (Chaos, Journey on the Waves of Time): Dawn of a Million Souls az egyik legjobb torkú énekessel (Russell Allen – Symphony X) és gitárossal (Michael Romeo – Symphony X) a műfajban; a felejthetetlen Into the Black Hole lassú zúzdája Bruce Dickinsonnal (Iron Maiden); Through the Wormhole eszelős száguldása Gary Wehrkamp (Shadow Gallery) gitárjátékával és Fabio Lione (Rhapsody) hangjával. Énekel még a lemezen Andi Deris (Helloween), Ralf Scheepers (ex-Gamma Ray), Timo Kotipelto (Stratovarius) és Lana Lane is.

Blue

Sorban a harmadik Ayreon-album, az 1998-as Into the Electric Castle, a Final Experimenthez hasonlóan egy sci-fi opera, amely ezúttal nyolc különböző korból származó földi halandó különös kalandjáról mesél. Egy "hegylakó" (Fish), egy indián (Sharon den Adel – Within Temptation), egy lovag (Damian Wilson), egy római (Edwin Balogh), egy egyiptomi (Anneke van Giersbergen – The Gathering), egy barbár (Jay van Feggelen) egy hippi (Arjen Lucassen) és egy jövőbeli ember (Edward Reekers) egy idegen dimenzióban találja magát. Egyikük sem tudja, mi történt, mígnem egy titokzatos hang (Peter Deltray) elmondja, hogy ez a hely álmokból és félelmekből épült. Ha vissza akarnak jutni a saját idejükbe, meg kell találniuk a "Villamos Kastélyt" :). Az út során mindegyiküknek meg kell birkózni legsötétebb félelmeivel, és nem mindegyikük éli túl ezt a próbát. A kastélyban végül találkoznak azzal, akinek a hangját hallották: egy távoli galaxisból való földökívülivel. Tőle megtudják, hogy "az idegenektől" származik az emberiség stb. :)

Ez a történet, a zene pedig hibátlan, ahogy azt Lucassen mestertől megszokhattuk. Főként lágyan futó dallamok a jellemzőek, és gyakran érvényesül az analóg szinti hangja. Ehhez a hangzáshoz jól illeszkedik az énekesek orgánuma, természetesen Anneke-t muszáj kiemelniJ. Az egyik kedvencem az Amazing Flight című nóta utolsó, instrumentális része (Flying Colours), ahol először a fuvola, majd a zongora, végül az akusztikus gitár kerül előtérbe, amiből egy fantasztikus fülbemászó, ugyanakkor pörgős, gyors dallam kerekedik ki. De találhatunk igazán súlyos részeket is, mint például a másik favorit: a Cosmic Fusion dal Deaths Grunt című része, amiben – mint a címből is sejthető – igazi death metálos hörgést hallhatunk Robert Westerhold (Within Temptation) és George Oossterhoek (Orphanage) előadásában, gyönyörű női vokál és szintetizátor kíséretében.

Arjen eddigi utolsó munkája nem az Ayreon "márkanév" alatt jelent meg: életre hívott egy új projektet, melynek eredményeként Star One: Space Metal címmel látott napvilágot egy újabb album. A névváltozás oka, hogy Arjen a lágyabb "Ayreon-stílusnál" jóval keményebb, gitárközpontú zenét akart írni. Ugyanakkor ez is konceptlemez, egy bevezető szám után a szerző kedvenc sci-fi filmjeivel ismerkedhetünk meg számról számra. A Master of Darkness (Star Wars), Sandrider (Dűne), az Eye of Ra (Stargate) eléggé beszédes címek, ezek mellett találkozhatunk még a Star Trek, az Alien és a 2001:Űrodüsszeia történetével néhány kevésbé ismert film társaságában.

Ahogy említettem, a zene eltér a megszokottól, de ezt is neves művészgárda adja elő: Russel Allen (Symphony X), Robert Soeterboek és Damian Wilson hangja nem meglepő, mellettük még Dan Swanö (Nightingale) és Floor Jansen (After Forever) énekel. A zenészek közt találjuk még a Shadow Gallery gitáros Gary Wehrkampot és a Stratovarius billentyűmágusát, Jens Johannsont.

A rövid intro után rögtön érezhető a gitárközpontúság: egy afféle Symphony X-es gitárzúzással indít a Set Your Controls, és ez megmarad (majdnem) az album végéig, mellette többször is villog szintijén Jens (néhány szólónál az az ember érzése, hogy Strato-t hallgat :)), persze a Luccassen-féle billentyűtémák sem hiányozhatnak. A legjobb számok talán az első, és az Intergalactic Space Crusader. A záró Starchild már lassabb, több effekttel tűzdelt dal, inkább az Ayreon-hangulatot idézi.

Az album limitált kiadásban is megjelent, amely bónusz CD-jén találunk egy egyveleget Hawkwind számokból (a Hawkwind eredeti énekese, Dave Brock énekel benne!), egy-egy átdolgozást a Starchildból és az Intergalactic Space Crusaderből, egy David Bowie feldolgozást (Space Oddity), valamint két további dalt. A Spaced Out szintén egy film (Dark Star) alapján írodott. Szerintem ez a legjobb szám az egész anyagból, lendületes, dallamos, minden, ami kell. :) Nem tudom, miért nem kapott helyet az első korongon. Hasonlóképp az Inseperable Enemies is beleférhetett volna a keretbe zeneileg és tartalmilag is. A legvégén pedig meglepetésként van még egy rövid szám: az Intergalactic Laxative (Intergalaktikus hashajtó :)). Zenéjében a Brian élete című film betétdalát jutatta eszembe, de szövegében sem áll messze a Monty Python humorától.

Szubi

Hivatalos homepage:

http://www.arjenlucassen.com/

Előrejelzés :) :

2004 májusában jelenik meg az Ayreon: The Human Equation.