Csapdában
Világosság. Ismét. Mint már számtalanszor azóta. Árnyékok. Mindenhonnan árnyékok. És ez a zsúfoltság.
Pedig nemrég még egészen máshogy volt az egész. Szabad volt, habár nem is tudta igazából, mit jelent a szabadság. Hatalmas és szinte végtelen tér volt a hazája. Társaival reggelente a kövek közt bújócskázott és órákon át fürdött a napfényben. Minden izgalmas volt, szép és csodálatos. Az evéssel sosem volt gondja, rengeteg táplálék volt, mindenkinek jutott bőségesen. Egyre csak növekedett és növekedett...
Aztán egy csapásra minden megváltozott. Volt valami baljós előérzete azon a hajnalon. Nem kellett volna kimennie. Vagy jobban kellett volna figyelnie. Akkor talán észrevette volna a csapdát. De nem. Amikor észrevette, hogy baj van, már késő volt. Hirtelen borzasztó világosság támadt körülötte, nem kapott levegőt és érezte, hogy valami hatalmas erő emeli felfelé, a Nap irányába. Kis idő elteltével jótékony sötétség borult rá. Hosszú ideig volt így, napokon át, sötétben. Nem kötözték meg, felesleges lett volna... nem tudott volna hova menni... egy szűk és zárt hely, társaival körülvéve. Várakozott. Reménykedett abban, hogy hamarosan visszakerül a megszokott és szeretett helyére. Korábban hallott különböző meséket az öregektől különböző fantasztikus lényekről, akik időnként néhányat kiragadnak fajtájából és soha senki sem tért vissza. Elfogta a félelem, a páni rettegés. Megpróbált kitörni, de a falak valami ismeretlen anyagból készültek. Aztán egyszer csak ismét világosság támadt és újból fulladni kezdett... Elvesztette az eszméletét.
Egy szűk helyen tért magához, azóta is itt van. Már beletörődött a sorsába, érezte, hogy soha többé nem fog hazajutni. Keserves körülmények közt élt: nagyon kis helyen voltak iszonyú sokan összezsúfolva. Kapkodva tudott csak levegőt venni, mozgástere pedig minimális volt. Egyszer csak érezte, hogy valami megmarkolja és felemeli. Az erős fénytől majdnem megvakult és ismét fuldokolt. Elvesztette uralmát a teste felett, vergődni kezdett. Aztán látta, hogy valami barna dolog közelít a fejéhez...
Az eladó unott arccal tette be a pontyot a teszkós táskába.
"1 kg 12 dkg" – mondta – "Kéri?". A vevő nemet intett a fejével, kisebb példányt szeretett volna. Az eladó fogta a táskát és kivágta a szemétbe, majd odalépett a pontyokkal töltött akváriumhoz és kivett egy kisebb példányt.
Bacsi