42
PC-k, programok és egyéb nyavalyák
Már nem először vetődik fel bennem, hogy inkább bölcsésznek kellett volna mennem. Vagy – mások tanácsára – asztalosnak, esetleg juhásznak.
Az elején még nagyon szerettem a PC-t, mert hasznos, azt csinálja, amit mondok neki, szórakoztató stb. Kaptam egy IBM gépet, 6 MHz-es 286-os processzorral, és örültem. A gimiben vígan szerkesztettük az újságot a 4-es Pagemakerrel, nyomtattunk akár egy órán keresztül is egy oldalt a 4-es Corellel, megtanultuk a DOS és a 3.1-es Windows rejtett titkait. És élveztük, ahogy egyre jobban megismerjük magát a Gépet, amely olyan misztikusnak tűnt az aranyos kis Commodore PLUS/4 után.
Később jöttek a 486-osok, a rengeteg selejtes távol-keleti alaplappal, a VESA Local Bus-szal és a legmodernebb, villámgyors S3-as videokártyákkal. Alighogy sikerült egy jól működő számítógépet összehoznom négy alaplap és három processzor visszadobása után (pedig könnyű helyzetben voltam, válogathattam egy szám.tech. boltos barátomnak köszönhetően), el is adtam egy havernak, hiszen viszonylag olcsók lettek az FX chipset-es alaplapok és az AMD Pentium-klónjai.
Egy jó ideig csodálatosan elvoltam a jól megszokott Windows 3.1-emmel, éjszakákat programoztam át MP3-hallgatás közben. Körülbelül eddig tartott a románcunk a PC-vel.
Mostanra sikerült kiábrándulnom a számomra elérhető digitális világból.
Az újonnan vásárolt hardware-ek már egyre kevésbé támogatják a régi alkatrészeket, a software-ekről nem is beszélve. Nincs már jó kis halk, 2-szeres CD-ROM, csak 40-szeres Zetor-emulátor.
Alig lehet Windows-gomb nélküli billentyűzetet kapni, notebook-ból pedig egyáltalán nem gyártanak már hagyományosat. Az egereknél egyre inkább az a lényeg, hogy minél több (jobb esetben használható) gomb legyen rajtuk, nem a kényelmes fogás, a finom mozgás. A hangkártyáknak olyan magas polifónia-fokuk van, mint az állat (kíváncsi lennék, kik használják ki pl. az 512 csatornát egyszerre), de elfogadhatóan kis alapzajú példány kevés van, jó drágán.
A floppy-meghajtó bezzeg maradt (tudom, boot-oljak CD-ről).
A számunkra megfizethető számítógépeket sajnos a spórolás jellemzi. Azt a szerencsétlen paritásbitet is olyan szépen eltüntették, pedig régen elképzelhetetlen volt paritásbit nélküli memória vagy a paritás-ellenőrzést nem támogató alaplapi chipset. És talán az sem véletlen, hogy rengeteg, még működőképes 286-os, 386-os gép és MFM-vinyó van, ellenben 486-tól fölfélé úton-útfélen talál az ember elhalálozott alaplapokat (pl. nézzetek be egyszer az Impulzus szerkesztőség hűtőjébe), és mindenhol hallani hirtelen elromlott n GB-os winchesterekről.
Ennél csak a software-oldal a siralmasabb, amit nem kis részben a Microsoftnak köszönhetünk. Eme vezető cégnek sikerült több file-formátumot generálnia, mint ahány software-e van, szerencsére a kompatibilitás ki van ölve mindegyikükből, még az elvileg tök szabványos rtf-et is máshogy olvassa be a 6-os és a 8-as Word. De van szerencsére gémkapocs, ami megmondja, hogy mit is akarok (erre mondta egyik ismerősöm, hogy a Microsoft nem tud akkora marhaságot kitalálni, hogy az emberek ne vegyék meg és ne terjedjen el). Van 500 féle kódtábla, ami nekünk, magyaroknak azért különösen jó, mert így már nincsenek gondok az ékezetes betűinkkel. Igaz, hogy nem vették figyelembe a már kialakult és jól megszokott kiosztást, igaz, hogy a legújabb frász, a Unicode miatt csak nem dokumentált trükkökkel használhatóak a régi magyar ékezetes fontok (amit esetleg fél éves munka volt elkészíteni egy DTP-vel foglalkozó embernek), de legalább megoldották a z-y cserét is, így már nem csak kalapos ű-kkel és hullámos ő-kkel találkozhatunk, hanem "Eyt a syöveget magzar billentzuyeten, Word 8.ö-val írták"-típusú sziporkákkal is.
De nincs baj, hiszen kárpótolnak bennünket: milyen jó is az, ha egy notepad-ből elő lehet csalni egy atomtengeralattjáró-szimulátort!
Mostanra – infós létemre – megutáltam a PC-ket. Már régen nem azért használom, mert élvezet a géppel bánni, hanem mert ez van, muszáj ezzel dolgozni – végülis én választottam.
Egy jó barátom jut eszembe, aki annak idején hőn szeretett Amigájával rajzolgatott (mellesleg nagyon jól), röhögött a Plug and Play-en, a Windows multitask-ján és a PC-speaker-en.
Aztán meglátta, hogy az én gépem mennyivel gyorsabban renderel, mennyivel több program van PC-re, és ráadásul még sokkal gyorsabb is – és áttért az Amigáról. Jó ideig visszasírta...
Még van egy reményem: a Linux. A hardware-ek hibáihoz megvannak a workaround-ok, maga a software pedig stabil és jól konfigurálható. Már most is nagyon jól lehet használni, és még sokkal többre viheti, ha sok, nagy tudású, felhasználóbarát programot írnak meg alá. Kár, hogy a nagy cégek nem látnak még benne akkora üzletet, hogy igazán foglalkozzanak vele. A Corel is megcsinálta a WordPerfect-et, de ezt a programot így kiadni enyhén szólva méltatlan a Corel hírnevéhez. Viszont vannak nagyon ígéretes próbálkozások, és ha megmarad a Linux alapvető szellemisége, akkor biztos vagyok benne, hogy még fogok használni olyan jól beállított számítógépet, amin dolgozni lehet.
Tom