Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Villamos Elosztó

A nap szépe

Email

Kórházajánló 3 – új helyeken

Közöltem, hogy azért jöttem ide, mert szeretném megvizsgáltatni magam hozzáértő emberrel, és azért nincs háziorvosi beutalóm, mert egyetemista vagyok, egy hete költöztem fel, és ebből kifolyóan a lakcímbejelentést sem tudtam még megoldani.

Kék Osztriga

A villamoskari Hallgatói Képviselet

Fontos, hogy Ti, a hallgatók minél többet lássatok a Hallgatói Képviselet munkájából, minél naprakészebb információval rendelkezzetek a Kar és az Egyetem életéről, vagy akár a felsőoktatás-politika legfontosabb áramlatairól.

Az Informatika épület története

"Valamit be kellett rakni a gödörbe..."

Gólyatanács

Vásárhelyi kolesz

Ha szerencséd (illetve peched – nézőpont kérdése) van, kaphatsz építős szobatársat is. Én élveztem, egyrészt jól kijöttem vele, másrészt betekintést kaphattam a gépen túli világba.

Hálózati szolgáltatások és szoftverek

KTH, avagy központosítás ezerrel

Mint azt már néhányan hallhattátok, a BME nyolc karának tanulmányi adminisztrációját összevonják, feltehetőleg még a 2003/2004-es tanév őszi félévében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ügyeket, amiket eddig pl. mi a V1-ben intéztünk, azokat nemsokára az R épület földszintjén fogjuk. Az intézmény neve KTH lesz, vagyis Központi Tanulmányi Hivatal. Ha minden igaz, a Villanykar lehet a KTH első lakója. A KTH fő feladata lesz az alapképzésben résztvevők tanulmányi adminisztrációja. Mivel is fog foglalkozni? Konkrétan a felvételre jelentkezők, a hallgatók és a végzettek személyi adatainak kezelésével, felvételi és tanulmányi eredményeinek nyilvántartásával, az egyetem által kiadott igazolványok és igazolások elkészítésével, a kérelmezőkhöz, illetve a jogosultakhoz való eljuttatásával. Közreműködik a hallgatói juttatások és térítések ügyintézésében. A KTH részt vesz a szakirányú továbbképzés és a doktori képzés adminisztrációjában is. E hallgatók számára elkészítteti, kiadja, érvényesíti, pótolja a diákigazolványt, a TIRIS-kártyát, dokumentáltan kiadja az adóigazolásokat, nyilvántartja az egyetemen kiadott valamennyi oklevelet.

A dékáni hivatalok a karoknál maradó feladatok végrehajtását segítik. Továbbra is a karok a felelősek a tantervekért, a tantárgyak programjáért, követelményeiért, a tantárgyak meghirdetéséért, a dékán által megbízottak készítik a kari órarendet.

Nézzünk néhány már az elején könnyen felmerülő problémát! Csúcsidőszakban, lásd reghét, azzal lehet számolni, hogy 15000 hallgató megy be a KTH-ba legalább egyszer. Mindezt 5 nap alatt. Tíz órás nyitva tartást terveznek. Ez annyit tesz, hogy egy hallgatóra átlagosan 12 másodperc jut, idézet: "...a nagyon hosszú sorok kialakulásának valószínűsége igen csekély...". Persze ekkor feltételezzük, hogy a hallgatók reggel 8-tól este 6-ig egyenletesen érkeznek. Kérdem én, mire elég ez a 12 másodperc? Igaz, több ablak van, de valljuk be, év elején általában mindenkinek hasonló problémái adódnak. S az "ablakok" nem karokra, hanem ügyekre lesznek tagozódva. Ez azt jelenti, hogy külön ablak lesz pl. az indexleadásra. De tegyük fel, hogy összesen öt ablak tud majd ilyenkor foglalkozni az év eleji tennivalókkal. Vagyis egy perc/hallgató. De mint tudjuk, az emberek nem matematikai modellek alapján működnek, s semmi jogunk nincs feltételezni, hogy valóban egyenletesen érkeznek majd. Az elsősök a reghét első 2 napjában be sem mennek majd, mert beiratkozáson lesznek, nem beszélve arról, hogy nekik általában több kérdésük, gondjuk van, mint egy felsőbbévesnek. Lehet, hogy picit szkeptikus vagyok, de lehet, hogy a reghétnek tovább kell(ene) tartania, mint egy hét. Az sem túl kellemes, hogy a KTH végzi a tárgyfelvétellel kapcsolatos beállításokat, majd a szűréseket a hallgatói információs rendszerben. Vagyis nem lesz dékánis néni, akihez odamehetsz, hogy ezt meg azt rosszul vetted fel, le szeretnéd adni, rossz a Neptun, és nem fogadta el egy tárgyadat stb. Jó hír a doktoranduszoknak, hogy ők még mindig a régi dékániba járhatnak. Nekik a KTH-val a diákigazolványtól, TIRIS-től és adóigazolástól eltekintve vajmi kevés kapcsolatuk lesz.

Tervezik továbbá egy MonDoc nevű dokumentumkezelő rendszer bevezetését, valamint a Neptun bővítését is. Ezáltal hatékonyabb lenne minden belső ügyintézés. De ami nekünk, diákoknak fontos, hogy igazolásokat lehetne igényelni elektronikusan, s nekünk elég lenne az R-ben egy előre meghatározott időpontban felvenni azokat. A rendszer az ígéretek szerint képes lenne e-mailben vagy SMS-ben értesíteni minket, hogy a kért dokumentum elkészült. Ugyanilyen csatornákon keresztül lehetséges lenne értesítést kapni általános és személyes ügyekről egyaránt. Pl. ma tanítási szünet van, az óra helye vagy időpontja módosult, megjött az ösztöndíjad, az évhalasztást engedélyeztük stb. Természetesen ezt szükség esetén hivatalos papír is követné a megadott értesítési címre. Ez mind szép és jó, de vajon ez a Neptun++ rendszer is olyan hatékony lesz-e, mint a Neptun jelenleg? Mert akkor nem jósolok neki túl nagy jövőt. Nem beszélve arról, hogy a hivatalban dolgozókat is meg kell tanítani egy teljesen új rendszer használatára. J Ez sem egyszerű feladat. Helyet kap még a tervek szerint itt a Támpont Diáktanácsadó Központ, ahol a hagyományos mellett egy vadiúj webes tanácsadó rendszert is szeretnének indítani. Az egész koncepció összességében jól hangzik, de ahogy mondani szokták: "Majd az élet igazolja önmagát!"

Tsaby