Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

MAVE

Az egyesület segíti a hallgatók kapcsolatfelvételét cégekkel, valamint más országok oktatási rendszereivel is.

MAVE

"Magyar Villamosmérnök-hallgatók Egyesülete"

NemKéne!

Vörös Kakas

Sport hírek

Korszakalkotó felfedezés a BMÉ-n

ARTulcsapás

Piszkos anyagiak

Szakmai reszort

Mosolygós fesztivál a Balaton-parton

Idén Fonyódon volt az EFOTT

Kari BME ösztöndíjak eredménye

A Kari Hallgatói Képviselet minden félévben kiírja a Kari BME ösztöndíj pályázatot, melynek célja, hogy elismerjük azokat a hallgató társainkat, akik szakmai vagy közéleti téren kiemelkedő eredményeket érnek el.

Idén 50 pályázat érkezett be, ebből 39-et ítéltünk jutalomra érdemesnek. Néhány pályázatot tanulmányi okokból kellett elutasítanunk, hiszen (felsőbb szabályzatban előírt) kritérium, hogy Kari BME ösztöndíjban csak azok a hallgatók részesülhetnek, akik kapnak tanulmányi ösztöndíjat.

Itt szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy nemsokára kiírunk majd egy Kari Jutalom pályázatot is, ahol szintén kari szintű közéleti illetve szakmai munkával lehet majd pályázni. Ennek elnyerése nem lesz az ösztöndíjhoz kötve, viszont kizáró tényező, ha valaki ugyanarra a munkájára már kapott Kari BME Ösztöndíjat (de más kari szintű eredménnyel lehet majd pályázni). Az elnyerhető összeg lényegesen kisebb lesz a Kari BME-hez képest. A Kari BME pályázaton tanulmányi okokból elutasított pályázók automatikusan bekerülnek majd a jutalomra pályázók közé.

Visszakanyarodva a Kari BME pályázatokhoz:
Az elbírálásnál alkalmazott elveink és a kategóriák is az eddigi évek bevett gyakorlatát követték. A pályázókat 5 kategóriába osztottuk, ezek az ABC betűit viselik magukon: "A", "B", "C" és "D", ahol az "A" jelenti a legjobb kategóriát, a "D" pedig az elutasítottakat. Az 5. kategória a tavaly bevezetett, kiemelt "omega", amibe kizárólag akkor sorolunk valakit, ha mind szakmailag, mind közéleti téren az "A" kategóriára lenne jogosult. Idén ilyen pályázó nem volt.

Idén is sok pályázónak okozott gondot a formai követelmények betartása. Az eddigi években is elég sok pályázat került az elutasítottak közé a megfelelő igazolások hiányában (csak olyan eredményt tudtunk figyelembe venni, amit a pályázó megfelelően igazolt!), így valószínűleg néhány, arra amúgy eredményei alapján érdemes hallgató szorult ki a jutalmazásból. Hiába, pályázni meg kell tanulni... Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindig pontosan olvassátok el a pályázati kiírást, és tartsátok is be, nem viccből írják ki a kritériumokat.

Idén megpróbáltunk egy toleránsabb rendszert alkalmazni: akiknek hiányzott valami igazolása, de mi arról hitelt érdemlő információt tudtunk szerezni (pl. TDK helyezés), azt nem hagytuk figyelmen kívül, csupán egy kategóriával lejjebb soroltuk. Ugyanígy jártak azok is, akik nem adtak le kitöltött adatlapot, vagy szöveges pályázatot.

Megemlítendő még, hogy a pályázat az 1999/2000-es tanév őszi félévében elért eredmények alapján került odaítélésre, tehét a jelen félévben folyó munkák illetve a korábbi eredmények nem számítottak bele az értékelésbe.

A következő oldalon olvashatjátok, hogy ebben a félévben kik Karunk kiemelkedő emberei. A nevek mellett megtaláljátok az elért érdemeket is, hogy legyen viszonyítási alapotok, ha egyszer Ti is pályázni akartok majd.

Mindnyájuknak gratulálunk!

Endrődi Csilla
HÖK elnök


"A" kategóriások

15.000 Ft/hó

Csulyák Gábor, V. Vill.
KKB titkár
Fogaras Dániel, V. Inf.
TDK I. helyezett a "Hálózatmenedzselés" szekcióban,
publikáció (IEEE Infocom 2000), matematika könyv lektorálás.
Herényi Gergely, V. Inf.
TDK I. helyezett a "Hálózatmenedzselés" szekcióban,
TDK III. helyezett a "Hálózattervezés" szekcióban.
Hoványi Dániel, IV. Inf.
TDK I. helyezett a "Hálózatmenedzselés" szekcióban,
publikációk (Magyar Távközlés 99/11, 00/02, HSN workshop),
tanszéki munka (TTT, PanTel felügyeleti rendszer kialakítása).
Huber Krisztián, VI. Vill.
kari hallgatói képviselő, a Kar EHK-s delegáltja,
a Kari Fegyelmi Bizottság hallgató tagja,
HÖOK Választmányi tag,
a HÖOK Budapesti Régiójának megbízott régióvezetője,
az őszi Regatta főrendezője,
az EHK-ban a Kari Lap Bizottság vezetője,
az Egyetemi Tanács Gazdasági Bizottságának tagja.
Kuczmann Miklós, V. Vill.
TDK II. helyezett a "Modellezés és szimuláció" szekcióban,
publikáció (OPTIM2000 konferencia),
demonstrátori munka (HR I-II.).
Marx Dániel, V. Inf.
TDK I. helyezett a "Hálózatmenedzselés" szekcióban,
TDK III. helyezett a "Hálózattervezés" szekcióban,
publikáció (IEEE Infocom 2000),
matematika könyv lektorálás,
az ACM Central European Regional Contest informatikai csapatversenyen 4. hely,
a 6th International Competition in Mathematics for University Students versenyen 3. hely.
Nagy Attila Balázs, V. Vill.
TDK I. helyezett a "Jelfeldolgozás" szekcióban, rektori különdíj,
TDK dícséret, publikációk (InterNoise2000 konferencia),
tanszéki munka (HIT).
Nagy István, V. Vill.
egyetemi TDK I. helyezett, rektori különdíj,
publikációk (5th International Conference on Fuzzy Sets Theory and Applications konferencia, IEEE konferenciák),
tanszéki munka (TTT).
Németh Felicián, V. Inf.
TDK I. helyezett a "Tesztelés, teljesítményvizsgálat" szekcióban,
publikációk (GlobeCom'99, Infocom 2000, Networking 2000, International Conference on Applied Informatics 1999).
Németh László, V. Inf.
publikációk (World Telecommunications Congress, ERICSSON ATM certification workshop) PNNI témában,
tanszéki munka a TTT-n (Plasma PNNI Emulator kifejlesztése),
Schönherz QPA rendező.
Rózsa Gábor, V. Inf.
publikációk (World Telecommunications Congress, ERICSSON ATM certification workshop) PNNI témában,
tanszéki munka a TTT-n (Plasma PNNI Emulator kifejlesztése),
Schönherz QPA rendező.
Sági Péter, V. Inf.
1999 novemberig HÖK elnök,
HK gazdaságis.
Szabó János Zoltán, V. Inf.
TDK I. helyezett a "Tesztelés, teljesítményvizsgálat" szekcióban,
TDK III. helyezett a "Hálózattervezés" szekcióban,
publikáció (HSN workshop, Testcom 2000 konferencia).
Tarján Péter, IV. Inf.
TDK I. helyezett a "Protokoll" szekcióban,
publikációk (HSN'99 Autumn International Workshop),
tanszéki munka (TTT, protokollok formális specifikációján alapuló teljesítményvizsgálata),
demonstrátori munka (Számítógép labor III.).
Varga Ferenc, IV. Vill.
KKB-s, a Szakmai Reszort vezetője.
Varró Gergely György, III. Inf.
TDK I. helyezett a "Modellezés és szimuláció" szekcióban,
publikációk (GRATRA'2000, DDECS 2000),
tanszéki munka (MIRT, UML modellek automatius transzformációja).

"B" kategóriások

10.000 Ft/hó

Benedek Balázs V. Inf.
az ACM Central European Regional Contest informatikai csapatversenyen 4. hely.
Bigus Kornél V. Inf.
TDK II. helyezett a "Hálózatmenedzselés" szekcióban.
Gáspár Attila II. Inf.
GTK TDK I. helyezett ("A Budapesti Műszaki Egyetem története"),
senior, DSK tag, Dezső buli főrendező-helyettes.
Golden Dávid Alko III. Inf.
hallgatói képviselő, a Külügyes Csoport vezetője.
Kardkovács Zsolt Tivadar V. Inf.
TDK I. helyezett a "Szoftver" szekcióban.
Kispál István II. Inf.
GTK TDK I. helyezett ("A Budapesti Műszaki Egyetem története"),
senior, titkáris, Dezső buli gazdaságis.
Kohári Zalán V. Vill.
TDK II. helyezett a "Berendezések és hardver" szekcióban,
tanszéki munka (VGH,T mérorendszerek kialakítása),
publikáció (2nd Hungarian-Polish Workshop on Electical Machines and Drivers).
Kozma Regő V. Vill.
TDK I. helyezett a "Berendezések és hardver" szekcióban,
tanszéki munka (EET).
Majoros Péter III. Vill.
hallgatói képviselő, HK gazdaságis, KDJB munkák,
villamos szakiránybesorolás elészítése,
Egyetembörze szervezés, Hallgatói Gyűlés szervezés.
Majoros Zoltán III. Vill.
hallgatói képviselő, iroda felelős, KDJB munkák,
kari pólók felelőse, Hallgatói Gyűlés szervezés.
Németh Lóránt II. Inf.
Házmester, EHK Kollégiumi Bizottság tag,
érdekvédelmis, senior, Táncklub rendező.
Somogyi Erzsébet II. Inf.
hallgatói képviselő, KDJB elnök,
Impulzus gazdaságis,
Propaganda Csoport és Tanulmányi Csoportbeli munkák.
Szlovencsák Attila V. Inf.
TDK II. helyezett a "Hálózatmenedzselés" szekcióban.
Wágner László V. Inf.
GTK TDK I. helyezett + különdíj ("Humán erőforrás menedzsment informatikai támogatása")

"C" kategóriások

5.000 Ft/hó

Angyal László VI. Vill.
TDK II. helyezett az "Irányítástechnika" szekcióban.
Bongár Szabolcs III. Inf.
tanszéki munka (IIT, Orvosinformatikai és Terepi Buszrendszerek Laboratóriumában egy korszerű ipari irányítórendszeren alapuló mérés technikai és metodikai kialakítása).
Fördős Gergely III. Vill.
tanszéki munka (IIT, Orvosinformatikai és Terepi Buszrendszerek Laboratóriumában egy korszerű ipari irányítórendszeren alapuló mérés technikai és metodikai kialakítása).
Mozsáry András III. Vill.
tanszéki munka (TTT, ügyfél lekérdező rendszer).
Németh László V. Vill.
GTK TDK II. helyezett ("A közlekedés okozta zaj"),
tanszéki munka (GTK-n, honlap fejlesztés),
DSK.
Orvos Péter V. Inf.
TDK jutalom,
publikáció (HSN'99 workshop),
tanszéki munka (IIT, ETIK kutatómunka),
demonstrátori munka (UNIFACE labor).
Rónai Attila VI. Vill.
TDK II. helyezett az "Irányítástechnika" szekcióban.
Salamon Gábor III. Inf.
demonstrátori munka (Analízis I.).
Valkó Dániel V. Inf.
TDK jutalom,
publikáció (HSN'99 workshop),
tanszéki munka (IIT, ETIK kutatómunka),
demonstrátori munka (UNIFACE labor).