Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

HK News

Sajnos a jegyzet kérdését sem sikerült megoldani – bár az előző félév végén ígéretet kaptunk, hogy augusztusra lesz jegyzet, de sajnos ez nem teljesült.

Mediterrán órák

Ez az első alkalom, hogy Pécsre megyünk, így megpróbáltuk felidézni a városról szóló ismereteinket. Kispál és a Borz. Női kosárcsapat. Egyetemváros.

Vajda Milán

50 éves a BME Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Jubileumi tudományos kollokviumot tartunk.

Új helyen az Impulzus szerkesztősége

Szabaddá vált a menekülési útvonal

Villanymérnök, villanymérnök...

Villanykari nóták

KTH, avagy központosítás ezerrel

Külön ablak lesz pl. az indexleadásra. De tegyük fel, hogy összesen öt ablak tud majd ilyenkor foglalkozni az év eleji tennivalókkal. Vagyis egy perc/hallgató. De mint tudjuk, az emberek nem matematikai modellek alapján működnek, s semmi jogunk nincs feltételezni, hogy valóban egyenletesen érkeznek majd.

Ismét itt az idő, válasszatok!

Fontos tehát, hogy a Hallgatói Képviselet időben, és megfelelően fel tudjon állni, meg tudja kezdeni működését. Fontos, hogy ebből ti is kivegyétek a magatok részét, azaz gyertek el szavazni, döntsetek arról, hogy ki harcolhat majd egy évig értetek.

Rajzer Attila

Rongyláb Party & Táncklub

Az "Év kollégiuma"

A Schönherz Kollégium nyerte el idén a FEKOSZ által kiírt pályázaton a nagy kollégiumok kategóriájában az "Év kollégiuma" címet, valamint az ezzel együtt járó 300 000 Ft-ot.

A KKB döntése szerint ezt a jutalmat közvetlenül a kollégiumi körök és rendezvények kapják meg, hogy azt közösségépítési célokra fordíthassák. A szétosztást a Titkári Reszort koordinálja.

A pénz egy részének elnyerésére pályázat formájában jelezhették igényüket az egyes csoportok, ezek elbírálása a május 25-ei reszortgyűlésen meg is történt.

A szétosztható 300 ezer forintra több mint 700 ezer forintnyi pályázat érkezett, így sajnos kénytelenek voltunk szelektálni közöttük, illetve a leírt paraméterek figyelembe vételevel a kért összeget valamelyest lecsökkenteni.

A döntés során az alábbi elveket tartottuk szem előtt:

- A keret célja elsősorban a körök és rendezvények közösségépítő tevéknységének (vacsorák, kirándulások) támogatása volt. A nem teljesen ide tartozó pályázatokkal (rendszeres évenkenti rendezvények - öregtalálkozó, búcsúztató, reprezentációs vacsora- , vagy tárgyi dolgok - pl. pólókészítés, tagságik, könyvjutalom) most nem foglalkoztunk, az ilyen kérések anyagi finanszírozását szeretnénk később a rendelkezésünkre álló egyéb keretek terhére megoldani.

- A vacsorák támogatásánál az 500 Ft/fő összeget tekintettük irányadónak. (Konkrétan alkoholfogyasztásra pályázott pénzt nem támogattunk, ez a KKB külön kikötése volt.)

- A kirándulásokat - mivel ezek költségvetése meglehetősen nagy - csak költségkiegészítéssel tudtuk támogatni, így vagy csak a szállás, vagy csak az útiköltség került odaítélésre.

A jutalom végül is a következő módon került kiosztásra:

AC Stúdió & Live:15 000 Ft(kirándulás)
Pályázók:7 500 Ft(vacsora)
Aranyásó Filmklub:7 000 Ft(vacsora)
Rongyláb:15 000 Ft(vacsora)
BSS:7 000 Ft(vacsora)
Schinema:6 000 Ft(vacsora)20 000 Ft(kirándulás)
SPOT:7 000 Ft(vacsora)
Csillagtúra:15 000 Ft(vacsora)15 000 Ft(kirándulás)
FeCat:12 000 Ft(vacsora)
Surf club:10 000 Ft(vacsora)18 500 Ft(kirándulás)
Szponzor csoport:3 000 Ft(vacsora)
Felezőbál:15 000 Ft(vacsora)
Schönherz Szakkollégium:12 000 Ft(vacsora)
Fesztivál7:10 000 Ft(kirándulás)
Táncklub:7 000 Ft(vacsora)
HA5KFU:10 000 Ft(kirándulás)20 000 Ft(kirándulás)
HILTI Team:8 000 Ft(vacsora)
Tehénke Alapítvány - QPA rendezők:10 000 Ft(vacsora)
Impulzus:10 000 Ft(vacsora)
Vizsgatemető:8 000 Ft(vacsora)10 000 Ft(kirándulás)
Vörös Kakas:12 000 Ft(vacsora)
Jazzklub:10 000 Ft(kirándulás)

Fontos!

A körök (a pályázat aláírói) a pénzt a 17. emeleti Gazdasági Irodában vehetik át munkaidőben. Szintén ott kaptok majd tájékoztatást arról, hogy az összegről milyen számlát kell majd hozni. Figyelem! A pénz felvétele csak a vizsgaidőszakban lehetséges!

...és akik kimaradtak:

Voltak, akiknek a pályázatát nem idetartozónak ítéltük. A számukra, valamint az évfolyamok közösségépítésére a Titkári Reszort rendelkezésére álló féléves Jutalmazási keretből (mely összege 200 000 Ft) szeretnénk anyagi hátteret biztosítani. A döntés egy héten belül várható.

Csilla