Yngwie J. Malmsteen
Rock-berkeken belül stílusteremtőkből akad(t) egy pár a történelemben, azonban hogy ők valójában új fejezetet nyitottak a műfajukban, az évekkel később derül(t) csak ki, amikor már a jelenkor nagy alakjai ismerik el őket, mint példaképüket.
Mivel a sorozatban eddig igazából a fantasy/középkor/klasszikus triászból egyedül a Rhapsody képviselte a klasszikus ágat valamilyen szinten, ezért épp ideje, hogy erről több szó essék, noha már előző részekben szó volt már így-úgy a rockzene és a klasszikus zene kapcsolatáról (lásd Rage: Lingua Mortis, Mekong Delta...).
Svédország elég fura egy hely zenei szempontból. Míg a komolyzenei korszakokat "átvészelték" szinte egyetlen jelentős képviselő nélkül, addig a XX. század végére alaposan belehúztak és olyan zenészeket adtak a világnak, mint. pl az ABBA, Europe és a mostani főszereplő.
Yngwie Johann Malmsteen 1963-ban született Stockholmban egy katonatiszt apa és művész anya gyermekeként. Az érdekes párosítás következményeként, a szülők hamar elváltak, Yngwie-ből pedig elég vásott kölyök lett, valójában csak egy dolog hatott rá, a zene. Gitárt először Jimi Hendrix halálának napján vett a kezébe, ezzel – tudtán kívül – megváltoztatva a rock történelmet. A fiatal Malmsteenre – nővére révén – a klasszikusok mély benyomást gyakoroltak, Bach, Vivaldi valamint Ritchie Blackmore a Deep Purple-ből, aki szintén rendelkezett klasszikus gyökerekkel.
Malmsteen hamar rájött, hogy az ABBA-hoz szokott svédek között nem sok babér terem számára, ezért korai demóit külföldi lemeztársaságoknak is elkezdte küldözgetni. Ennek meg is lett az eredménye, Yngwie alig múlt 20 éves és máris meghívót kapott Los Angelesbe; az egyik kiadó őt nevezte ki a Steeler gitárosának. Noha a velük készített album egyedül Yngwie egy szólója miatt emlékezetes, hamarosan kultikus hírnévnek örvendett a korong. Eddigre azonban Malmsteen már az Alcatrazz soraiban játszott és kezdett világossá válni, kivételes tehetsége csak akkor bontakozhat ki, ha szólóban folytatja tovább a zenélést. 1984-ben, 21 évesen jelentette meg az Yngwie Malmsteen’s Rising Force-ot, amit ma a neoklasszikus rock alapműveként emlegetnek. Talán ezen az albumon először, végre teljességében megmutatkozott az a klasszikusok ihlette egyedi gitárjáték, ami méltán vált névjegyévé. A legígéretesebb tehetségek közé sorolták, Év Albuma cím, Grammy díj nevezés és egyéb elismerések tömege zúdult rá, jelezve: a rock világnak nagyon tetszik ez a régi és mégis forradalmian új megközelítés, hiszen ennyire merészen még senki nem ötvözte talán a két műfajt. Sikerét annak köszönhette, hogy a modern elektronikus zenébe sikerült úgy beágyaznia az évszádokkal ezelőtti mesterek stílusát, hogy az tökéletesen beilleszkedjen az új környezetbe.
A dicsőségtől szerencsére nem részegült meg, ’85-ben jelent meg a Marching Out, majd egy évre rá a Trilogy, amit Malmsteen személyes kedvencének tart mind zenei, mind szöveg szempontjából. Itt aztán egy év szünet következett, több sajnálatos esemény következtében. 24. születésnapján karambolozott, a pengető keze időlegesen lebénult, a managere totál átverte és elvesztette édesanyját. Yngwiet azonban a fent északon gyártották, így nem adta fel könnyen, ennek eredményeként ’88-ban újabb korong látott napvilágot. Az Odyssey, mely már kicsit lazább, közérthetőbb, csúnyán mondva rádióbarátabb lett elődeinél, de még messze az egyik legérzelemdúsabb albuma (szerintem). Az Odyssey ennek köszönhetően aranylemez lett az USA-ban, zenéje pedig szélesebb közönséghez jutott el, mint valaha. ’89-ben Malmsteen élő albummal jelentkezett, amin a nagysikerű leningrádi koncertet rögzítették. ’90-ben jött aztán az Eclipse, ami hangulátaban kissé visszakanyarodott az Odyssey előtti anyagokhoz. Az albumokhoz tartozó felállása eddig is elég változatos volt, természetesen Yngwie személyét leszámítva, azonban az Eclipse előtt egy komolyabb "csere" történt. Az első albumtól kezdve billentyűn játszó Jens Johansson, aki szintén nagymértékben felelős volt a dalok klasszikus-romantikus-középkorias hangulatáért, eltávozott a bandából, helyére pedig Mats Olausson került. A váltás azonban egész jól sikerült, Jens utódja legalább olyan jól képzett muzsikus.
Az ezt követő albumok igazán sok újdonságot nem hoztak, bár még így is magas színvonalat képviselnek. 1998-ban egy régi álmát válthatta valóra, egy teljesen szimfónikus nagyzenekari művet komponált és rögzített a Cseh Filharmonikus Zenekarral. Yngwie szerepe a rockzenében megkérdőjelezhetetlen, technikáját/stílusát azóta is jópáran próbálják utánozni, de egy-két kiveteltől (pl. Michael Romeo – Symphony-X) ezek csak hideg kópiák.
- Cham