Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Vedd fel a versenyt, Pöcsös!

Tóth Bálint

Teaház

Kölykök! Fizessetek!!!

35. Magyar Filmszemle

Amelyik film üzleti szempontból indítja el és zárja le önmagát, azzal nem tudunk mit kezdeni. Nekünk az a dolgunk, hogy olyan filmeket találjunk, ahol művészi értékekről tudnánk beszélni.

A teafilter

szinhaz.nemesis.hu

Mivel ekkorra már nyakig merültünk a programok rengetegében, nem okozott gondot, hogy életet leheljünk az oldalba.

Pótkupák és társaik

Jó helyek

"Először csak iszogatni tértünk be."

Utcanevek nyomában

Stoczek József papnak készült, azonban a természettudományok erősebben vonzották.

@-O.K.

Szevasztok, Ti mindnyájan!

Gondolom, most azt várjátok, hogy egy teljesen snassz, sablon text-es bemutatkozást olvassatok, de remélem, ezt az apró várakozást hamar sikerül majd felülmúlnunk. Már ennek a mondatnak az elolvasása is okozhat némi fogtörést, és a XXIX. Schönherz QPA-i szereplésünk is előreláthatólag földrengető lesz. De ne fessük a rücsköt a falra, vágjunk a login közepébe, kik is vagyunk?

A bázisunk a 9. emelet, a nevünk – kéretik később tabuként említeni :-) – a "@-O.K.!" (csak a gyengébbek kedvéért és hogy egyértelmű legyen a győztes csapat neve: ejtsd: KUKACOK).

Hogy félreértés ne essék, elsősök vagyunk, de a legjobbik fajtából. A bükkszéki gólyatábort együtt vészeltük át, a csapattagok itt találkoztak először és azóta is együtt töltjük minden létező foglalt és maradék időnket is. Ez van, ez tesz minket a igazi team-mé. Ha ezt valaki – teszem hozzá, minket ismerve – kétségbe találná vonni, várjuk szeretettel a QPÁra, mint társat, mint ellenfelet, mint ivócimborát.

Az még nem tisztázódott, milyen színnel képviseljük Neptun istenünk gazdag földi palettájáról önnön magunkat, de ami késik, az úgyis elmarad, tehát figyeljetek, ott leszünk! Az alapszínünk a FEKETE, talán közületek egyesek emlékeznek a totális első helyünkre a gólyatáborban, amit az elsöprő FEKETE HATALOM aratott. Ők voltunk mi, azaz izé – ugye értitek!? – és a nyereményünk, a Lila Víziló és a Barna Vadkan azóta is legnagyobb büszkeségünk, a csapatunk tiszteletbeli plüsstestű totemállatai. Körülbelül 64-en vagyunk (sacc/kábé öhömböhöm), az ország legjobbjai, csupa jó fej, mindig s minden újdonságra, kihívásra éhes kalandor, 8×8-as ménkűcsapás... stb. Aki minket megpróbál legyőzni, annak bizonyára még előttünk kell felkelnie – de talán javasolhatnám – jobb, ha le sem fekszik. Mi biztos nem fogunk aludni, ezért minden Powert bele, hajrá Srácok, a csatabárd kificcent békés gödréből, mi állunk elébe, győzzön a jobbik, vagyis mondanom sem kell, hogy a @-O.K.