Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Majzik Róbert (Mc)

Kedves Gólya barátom!

Máshol

Info '99

Sport hírek

Rajzer Attila

VVER 440/213, Bzmot

Omnia Vanita

A kiállítás készítői ugyanis remek érzékkel vegyítik a hétköznapit a különlegessel, a használati tárgyakat és művészetet (ennyi keretéből félig kiszakadt festményt még életemben nem láttam), melyek hol témájukban, hol anyagi valójukban jelenítették meg az elmúlást.

Megütött a HiFi-guta

Varga István, V. Info.

Ha a hegyek nem is...

Egykoron, pár évtizeddel ezelőtt, amikor még Saeland szigetének a népe nem tartozott Krisztus urunk egyházához, és legfőbb uralkodójának nem ismerte el az Ő földi helytartóját, Őszentségét, a pápát, történt ez a felettébb figyelemreméltó történet, amiről általában kevés említés esik napjainkban, és amiről nem nagyon olvashatunk a kódexekben, illetve a Szentek életében (egyelőre).

Ekkoriban történt, hogy Nagytiszteletű Arnold püspök (már folyik a boldoggá avatási procedúrája) a szigetre érkezett, hogy a helyes és egyedül igaz hitre terelje Saeland pogány északi népét. Mindazonáltal Arnold püspöknek sikerült beilleszkednie a szigetlakók közé, és a király gyakran és szívesen hallgatta tanításait. Általában az egész udvar tisztelte feddhetetlen magatartásáért és bölcsességéért, azonban eléggé kevés hajlandóságot mutattak arra, hogy a szent keresztségről ne csak halljanak, hanem fel is vegyék azt. Bár – akár európai értelemben véve is, a szigetnek méretéhez képest komoly hadereje volt, és meglehetősen korszerű módon művelték földjeiket, a hitbéli dolgokat tekintve igencsak pogányok voltak. A sziget közepén egy hatalmas hegy emelkedett kúp formájában, magasan a tenger fölé. Ennek a hegynek a tetején állt a szigetlakók legfőbb istene, egy Baord nevű bálvány, amit kőből faragtak ki. A mi szemünkkel nézve mindenképpen ocsmány kreatúra volt ez a bálvány, azonban tény, hogy a sael építőmesterek, akik ezt az undorító démonfajzatot alkották, a mesterségük legügyesebbjei közé tartozhattak, mivel a hagyomány szerint a bálvány méretében a legendás egyiptomi szfinxekhez volt hasonlatos, viszont két lába volt, mint a leomott Kolosszusnak, és sárkány feje, mint a normann hajósnépek gályáinak.

Arnold püspök jól tudta, hogy a királyi dinasztia már két generáció óta Baord papjainak a befolyása alatt áll, azonban a jelenlegi (új) király nem szívesen veszi a pogány papok uralmát. (Az, hogy országának egyedüli ura legyen, sokkal vonzóbb gondolatnak tűnt számára, ismerjük el, jogosan.) Természetesen voltak sael nemesek, akik szintén hajlottak a hitünk felé, már csak azért is, mert a keresztség felvétele jótékonyan befolyásolta volna kereskedelmi tevékenységüket a kontinens felé. Azonban Arnold püspök szent ember volt, és betartotta a főparancsot, amelyet Krisztus urunk adott nekünk, hogy "szeresd felebarátodat, mint önmagadat", ezért nem kívánta a társadalmi feszültségeket felhasználni a sziget megtérítéséhez. Azonban hiába imádkozott szüntelen, csak nem látszott, hogy eredménye lenne tevékenységének. Már-már feladni volt hajlamos a harcot az elszánt hitetlenség ellen, s csak az Írás adott neki erőt és kitartást (mély szimpátiával olvasta a nagy próféták életét, látva, hogy nekik sem adta meg mindig a könnyű és gyors siker kegyelmét az Úr), amikor Baord főpapja nyíltan is ellene szegült. Azt hirdette a népnek, hogy bálványuk, Baord dühös Arnold püspökre, hogy az új istenekről beszél, és a sziget elpusztításával fenyegetőzik, ha az idegent nem dobják ki maguk közül. Az értelmesebb sael nemesek számára egyértelmű volt, hogy szó sincs a démon bossszújáról, viszont a papok egyáltalán nem örülnek, hogy a király egyre inkább a papsággal szembehelyezkedő, fiatal nemesekkel tölti fel az udvarát, akik ráadásul még Arnold püspököt is szívesen hallgatják.

Jóakarói ugyan figyelmeztették Arnold püspököt, hogy vigyázzon, mert élete veszélyben forog, azonban a szent ember alig törődött ezekkel a figyelmeztetésekkel, és továbbra is nyilvánosan prédikált, misézett és imádkozott. A pogány papoknak hamarosan végleg elegük lett belőle, de tudták, ha orvul gyilkolják meg, akkor a nép egy része ellenük fordulhat, és amikor új térítők jönnek, a népszerűségüknek esetleg végleg befellegzett. Ezért nyilvános párbajt ajánlottak Arnold püspöknek, hogy a nagy nyilvánosság előtt, fenn a hegyen mutassák meg, hogy melyikük istene a hatalmasabb. (A saelek meglehetősen demokratikus népség voltak, mint Krisztus urunk születése előtt az athéniak Periklész idejében, meg persze mint általában az északi hajósnépek.) Arnold először megijedt, majd valami különös nyugalom szállta meg. Az éjszakát imádsággal és a Szentírás tanulmányozásával töltötte, majd végül is igent mondott a különleges párviadalra. Tisztában volt vele, hogy jó egynéhány látványos trükköt ismernek a papok, amikkel a népet megrémiszthetik, de úgy vélte, hogy ez az utolsó lehetősége, és tökéletesen megbízott a Szentlélek erejében.

Ködös reggel volt, amikor szinte az egész nép felvonult a hegyre. Az északi oldalon a pogány bálványimádók mentek, délen Arnold és szűkös kísérete, keleten a király, az udvara és a nép. A hegy nyugati oldaláról a csúcs megközelíthetetlen volt, mert a sziklák szinte függőlegesen ereszkedtek alá a mélybe. A püspök öregember lévén hamar kifáradt a nehéz úton, de szüntelenül kérte az Úr segítségét. Már messziről látszott a förtelmes bálvány. Amikor mind a papok, mind a püspök felért a csúcsra, elkezdődött a papok bemutatója. Valóban jól értettek a trükkökhöz; dörgött az ég, volt nagy tűzijáték, morgott a kőbálvány. A férfiak ordítoztak, a nők sikítottak, azonban Arnold püspök nyugodtan állt a bálvány tövében. Amikor véget értek a mennydörgések és a görögtüzek, senki sem hitte, hogy a püspök bármivel is hathat a népre. Azonban Arnoldnak eszébe jutottak az írás szavai: "ha csak akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen amoda...". Pásztorbotjával a bálványra mutatott, és fennhangon megszólalt: "A mi urunk, Jézus Krisztus nevében parancsolom, hogy vesd le magad erről a hegyről, hogy az egész nép meglássa, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Úr!" és a kőkolosszus megmozdult, komótos léptekkel elindult a hegy nyugati oldala felé, majd a mélybe vetette magát. Percekig senki sem tudott szólni a szemtanúk szerint, majd Baord – most már nyugodtan mondhatjuk – egykori főpapja Arnold püspökre vetette magát, állati üvöltéssel megragadta az öregember vékony testét, és magával rántotta a szakadékba, a bálvány után. A király azonban megőrizte a méltóságát. Amikor biztosan érezte, hogy az egész tömeg őt nézi, lassan térdre ereszkedett, és keresztet vetett, ahogyan azt Arnold püspök tanította neki.

Így esett ez a különös történet, Saeland megkeresztelkedésének a története. Talán hihetetlen, de igaz. Még több szemtanú is az élők sorában van, akik tanúsíthatják elbeszélésem hitelességét. Talán rövid leírásom sietteti egy kicsit a vértanú Arnold püspök boldoggá avatását, de ha nem, akkor is a hívők okulására és hitben való növekedésére szolgál majd.

- Csaba -

Collegium Sch. Z., Rómában, az Úr
2001. esztendejében, nagyböjt harmadik vasárnapján