Amikor mosolygok rád

– Ismerkedj meg a Barátaimmal – tolom be beszélgetőtársamat egy Szoba ajtaján jobb vállát bal kezemmel fogva. Vállamat az ajtófélfába ütve elékerülök néhány megnyújtott lépéssel, ahogy megáll az ajtótól néhány lépésnyire, s szembefordulok vele egyik karomat a Telefon és a Kapacitancia, másikat az emitter és a Rekurzió nyakába téve, nem mintha őket jobban szeretném, ők voltak a legközelebb. Beszélgetőtársam csak pislog, mint a béka. Közel áll még hozzám a Xiphophorus, a Számítógép, a Kereszttábla és az Állapotdiagram. Nagyon sokan vagyunk. Barátaim folyamatosan társalognak valahol mindig felnevetve. Az arcomon hátrafelé büszkeség, előrefelé bátorítás mosolya. A beszélgetőtársam még pislog egypárat, majd kiszalad a szobából. Én meglepődöm, aztán elkeseredve egész a mellemig ejtem a fejem. A szemem csukva van. Nem is értem, mit érzek, csak mélyeket sóhajtok csukott szemmel, lehajtott fejjel, vállon nyugvó karokkal. A hónom alatti ín feszül. Szél fújdogálta, rozoga keresztre szögelt bűnös helyébe képzelem magamat.

TCHibo