Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Behind the tree and under the snow

Az új tanterv és a szigorlatok

Rejtvény

Nyomdatörténeti barangolások

Ma már többnyire csak a régi idők emlékét őrzik a betűszekrények a nyomdákban. Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy azok az apró kis ólomdarabok és a többi fa és fém nyomdai eszköz segített bennünket, hogy eljussunk oda, ahol ma tartunk.

Há-há! Én már átmentem!

Filmszemle

Jegyosztás SZIF-es módra

Budavári Schönherz Stúdió

A BSS ma az ország talán legjobban felszerelt, hallgatók által működtetett egyetemi stúdiója.

Agrobank(ó)

Copycat pie perv burnt

Siemens a Műegyetemen

November 9-én 9 órakor vette kezdetét a Siemens szakmai nap hivatalos megnyitója, amelyet egy kétórás előadássorozat követett. Az előadások célja a Siemens aktuális fejlesztéseinek, projekteinek bemutatása volt. Az idő rövidsége miatt a bemutatók sajnos igen szűkszavúra sikeredtek, többségük a projekt működésének tényén kívül nem sokat árult el.

Az előadássorozatot állófogadás jellegű kötetlen beszélgetés követte az előadókkal.

Szintén ezen a napon, a szakmai előadásokat követően ünnepélyes keretek között írták alá a Műegyetem és a Siemens közti 2002. évre szóló együttműködési megállapodást. A megállapodás több területet is érint:

  • Műszaki berendezések, oktatási segédanyagok és oktatástechnikai eszközök átadása a Villamosmérnöki és Informatikai Kar tanszékei részére;
  • Részvételi lehetőség biztosítása a Villamosmérnöki és Informatikai Kar és a Gépészmérnöki Kar pályázat útján kiválasztott német képzéses hallgatói számára a Siemens Nemzetközi Diákprogramban és gyakornokként a Siemensnél Németországban;
  • A TDK támogatása;
  • Sysdata hallgatói ösztöndíj a Villamosmérnöki és Informatikai Kar pályázat útján kiválasztott hallgatói számára;
  • A Sysdata tevékenységi körébe eső kutatási tevékenységek támogatása;
  • Siemens-díj az új technológiák területén végzett kiemelkedő teljesítmények jutalmazására (kutatásért, diplomamunkáért, doktoranduszi munkáért);
  • Siemens Professzori ösztöndíj azon egyetemi oktatók támogatására, akik döntő szerepet játszanak valamely, a Siemens-et érintő szakterület oktatásában;
  • A Schönherz Kollégium és a MAFC támogatása.

A 2001. év pályázatainak eredményei

Siemens Professzori Ösztöndíj:

Dr. Dabóczi Tamás

Kutatói Siemens-díj:

Dr. Vajta László - Vajda Ferenc - Vogel Miklós

Siemens-ösztöndíj doktoranduszoknak:

Balázs Ferenc, Kemény Zsolt, Schulcz Róbert,
Szabó Sándor

Siemens-díj diplomamunkáért:

Endrődi Csilla, Kiss Péter, Lassó András, Rábai Gyula, Rétháti Zoltán, Somogyi Csongor, Urbancsek Tamás

Gyenes Tamás