Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Tánctanfolyam

Bemutatkozik a Sport reszort

Sportolási lehetőségek a kollégiumban.

Műegyetem–Siemens együttműködés 2003-ra

Ismét itt az idő, válasszatok!

Fontos tehát, hogy a Hallgatói Képviselet időben, és megfelelően fel tudjon állni, meg tudja kezdeni működését. Fontos, hogy ebből ti is kivegyétek a magatok részét, azaz gyertek el szavazni, döntsetek arról, hogy ki harcolhat majd egy évig értetek.

IHV

Alkotói Pályázat, 2001

A Műegyetemi Sajtóklub által közéleti témában kiírt Alkotói Pályázat eredménye.

Molnár Ágnes

Vihar és szikla

Csulyák Gábor (Csucsu)

Fragek elleni diéta

Tóth Bálint

III. villamosmérnök

Két évvel ezelőtt egy Impulzus nyári tábor során kicsit közelebbről is megismerkedtem a HK felépítésével, gondjaival, munkájával. Akkor úgy éreztem, hogy nekem is kell csinálnom valamit, ezért jelöltettem magam a tavalyi HK-választáson. Sikeresen be is kerültem, és most már elég mélyen benne vagyok ahhoz, hogy nehéz legyen kiszállnom. Persze szeretném is folytatni, mert több dolgot látok, amin esetleg tudnék javítani. Ezek közé sorolnám a HK-n belüli szervezettség, kommunikáció hibáit, amiből több olyan probléma keletkezik, ami nagyon rontja a csapat megítélését a "külső szemlélők" körében. Az egyik legnagyobb baj, hogy az embereknek azért kell erőfeszítést tenniük, hogy valamit megtudjanak abból, mik történnek, milyen döntések születnek, és nem pedig csak akkor kell bármit is lépniük, ha nem akarnak tudni róla. Ezzel azt akartam mondani, hogy a HK PR-ján kívül-belül javítani kéne. Így talán a szemetekben is érthetőek lennének azok a dolgok, amikről most nem tudtok semmit, és a HK-sok is büszkébben, nagyobb kedvvel tudnának dolgozni a Kar hallgatóiért.

Azonban nem csak felétek kell nyitottabbnak lennünk, hanem a kar vezetése, a KTH, az EHK és egyéb, az egyetemen belüli, és még annál is magasabb szinten lévő szervezetekkel.

Az elmúlt egy évben, amíg képviselő voltam, sokmindennel foglalkoztam. Az egyik legfontosabb terület a szociális és juttatási referens munkájával kapcsolatos tennivalók megismerése, és segítése volt. Szeptember óta át is vettem ezt a posztot. Sajnos a nagy változások miatt nagyon sok munkával járt ez a feladat, így nem sikerült nekem sem úgy elvégeznem, ahogy szerettem volna. A következő HK-ban, ha lesz rá lehetőségem, valószínűleg sokat fogok továbbra is ezen a területen dolgozni, de nem szeretném a csoport vezetését elvállalni.

Jó érzés lenne, ha egy már ismerős csapatban tudnánk együtt dolgozni jövőre is. Ha bármi kérdésed van, amiről nem írtam, vagy nem eleget írtam, keress nyugodtan.

E-mail: balint@vik-hk.bme.hu