Kínai akcióművészet

Sokak számára a távol-keleti akciófilm kimerül abban, hogy a szereplők ütik egymást sztori nélkül. Mint a legtöbb tévhitnek, ennek is van némi valóságalapja, ám jelen cikkel szeretnénk rámutatni, hogy a távol-keleti akcióművészet határozottan művészet, és művészet volta miatt érthetetlen.

Először egy gyors észrevétel: a kínai film nem egyenlő a hongkongival. Gyökere ugyanaz, ám kivitelezése (maga a film) más. Ahol nem emelem ki a különbséget, ott mindkettőre gondolok.

A művek legdominánsabb eleme a küzdelem. Elvetemültebb rajongók szerint pusztán ezért érdemes megnézni egy-egy alkotást. Talán olyan ez, mint mikor a jó nők miatt nézünk gyengébb filmeket.

A jó küzdelem nem véres és nem erőszakos. Ha kell, akkor van vér, ha nem, nincs. Folyhat puszta kézzel, hagyományos fegyverrel vagy modern lőfegyverekkel. Nem maga az eszköz fontos, hanem a mozdulatok szépsége és harmóniája. Leginkább a táncművészetekhez, esetleg a ritmikus sportgimnasztikához tudom hasonlítani. Nem véletlenül kerülnek sokan a pekingi opera növendékei közül az akciófilmek világába. Balett a pisztollyal, felrepül a tár a levegőbe, két szereplő felugrik érte, piruetteznek, végül lőnek. A filmes akció nem törekszik a feltétlen realitásra, ám feltétlen célja a szépség. Természetesen ahhoz, hogy igazán értékelje valaki, érteni kell hozzá. Akit bővebben érdekelnek a különféle stílusok, a http://www.jetli.com oldalon találhat részletesebb leírást (részben magyarul is) a kungfuról. Fontos: a valódi kínai filmek harcművészete a kungfu és nem más!

Megvan tehát a formanyelv legfontosabb és leglátványosabb összetevője: a harcművészet.

Van már mozgásunk, szereplőket is tudunk szerezni az operából, lássuk akkor a filmet magát! A kínai kungfus filmek sokkal régebbiek, mint hinnénk, az első "igazi" mű 1927-es (sajnos nem láttam). Az elsőség ellenére ez az alkotás mai szemmel valószínűleg nézhetetlen, ugyanis az akcióművészetek (értsd: bármilyen iskolából származó akciófilm) elengedhetetlen kelléke a technika. Gondoljunk bele: egy gyors, nagy területre kiterjedő mozgást – hisz a filmeket nem 3x3-as ringben forgatják – nem lehet statikus kamerával venni. Rengeteg apróságot lehetne felsorolni, miket tekintünk modernnek, ezeken vitázni is lehet, ám általánosan igaz, hogy a küzdelmek közbeni svenkelés illetve a rendkívül gyors vágásokkal tarkított képsorok alapvetően meghatározzák az élvezhetőséget. Ezek hiánya öntudatlanul is lassúnak tünteti fel a filmet, unalmas lesz a mai átlagnéző számára. Ezért nem nézünk ma Bruce Lee és Kurosawa filmeket. Nem voltak ők rosszak, mindössze nem rendelkeztek megfelelő háttérrel.

Tudunk már filmet forgatni, most azonban egy kényes téma jön: miről? Kína a szocializmus egyik bástyája (volt). Ez cenzúrát jelent. Miről lehet mesélni? A mai Nyugatról és modernitásról alig, hisz esetleg kiderülne, hogy odaát van valami jó is. A modernitás mégis felmerülhetett, hisz a népi kohók megjelenése és kudarca felvetett egy kardinális problémát, amit a szocialista vezetés nem tudott nem észrevenni: Kína iszonyú elmaradott. Kimondani nem szabadott, de utalhattak rá a filmesek. Némi humorral, kissé komolytalanul, de láthatóan.

Történelem. Erről elvileg lehetett beszélni, ám csak egyes részeiről, és arról is csak egyfajta nézőpontból. Lehetett volna talán romantikus filmeket forgatni, ám a szerelmet sem szabadott igazán ábrázolni (bár ennek gyökerei nem a szocializmusban keresendők, erősen hatott rá az is). Talán ez okozta, hogy a filmek története kezdett tényleg elsikkadni: néhány klisészerű momentumot alkalmazva nem lehet sztorit mesélni. Maradtak a harcművészek, akik az elnyomó császárság, illetve a megszálló japánok ellen küzdöttek, esetleg a szocialista forradalmat segítették. Utóbbiról a történelemkönyvek nem emlékeznek meg, valóságalapjában én kételkedem, a Fist Of Legend 2 azonban kifejezetten élvezetes film. A császár ellen lázadó hősök azonban valósak, tényleg voltak a nép sorából származó jóságos harcosok, akik a közjóért szálltak "ringbe". Közülük a vásznon a legdominánsabb Wong Fei Hung karaktere, akit elsősorban Jet Li alakításában ismerhetünk.

A vásznon megjelentek a szegény harcművészek, akik éhbérért adták el tudásukat – a kizsákmányoló kapitalizmus ezek szerint már a középkori Kínában is jelen volt. A pozitív hősök gyakran ezekkel a szegény, ám pénzre vágyó gonoszokkal küzdöttek meg a végső összecsapásokban. A kapitalizmus gonoszságát máshogy is be lehetett mutatni, így megszülettek a bugyuta "kínai hős Hongkongba/USA-ba megy" – sztorik.

A japánok elleni küzdelem igazi áldás az akciókoreográfusok számára, hiszen itt két különböző harcművészet csaphat össze, nem kell a saját népet aprítani, és nem kell megmagyarázni, hogy a hongkongi drogfutárok miért tudnak olyan iszonyú jól verekedni.

Még egy gondolat a harcművészetről: egy akciókoreográfus törekedhet realitásra, illetve az attól való látszólagos elszakadásra. Előbbi egyértelmű, utóbbiról még ejtenék pár szót. Kínában nincs Batman, Superman stb. Kungfuzó szuperhősök voltak/vannak, akik repültek, akiket nem fogott a golyó és a kard, sziklákat törtek ketté egy mozdulattal. Nem irreálisabbak Hulknál, mindössze más kultúra ötölte ki őket. Ha ilyeneken fanyalgunk, gondoljunk egy pillanatra a mi nyugati teremtményeinkre! Ugye, mindjárt elfogadhatóbb!

A kínai akciófilmmel nagyjából végeztünk, most pillantsunk át a sokkal szabadabb, lényegében angol Hongkongba! A gyarmaton szabad volt modernnek lenni, drogozni és lőfegyvereket használni. A valóságban és a filmekben is. Kína mellett tisztán kungfuzni értelmetlen, így vált Hongkong a lövöldözős filmek fellegvárává.

A város 1997 óta ismét Kína része, és autonómia ide vagy oda, a hongkongi filmesek próbáltak átmenni az óceán túlfelére. Hogy kinek hogy sikerült, már más kérdés, de majdnem mindenki próbálkozott Hollywoodban. Egyesek emeltek nevük értékén, mások már csak a régi nevükből élnek, néhányan pedig visszatértek szülőhazájukba. Különféle okai vannak a visszatéréseknek, ezek egyike, hogy a jelen kínai kormány támogatja a filmeseket (nem úgy, mint nálunk, bár idehaza is kezd valami történni). A másik ok, hogy talán maguk a művészek is megunták Amerikát. A kínai film egyik legfontosabb "effektje" a wirework. Ez teljes egészében mechanikai mozgatáson alapszik, ennek segítségével ugráltak háztetőkön a Tigris és Sárkány hősei, így futott a falon Neo és Trinity.

A wirework ereje elveszik a számítógépes grafikák mellett, hisz ugyanazt létre lehet hozni más technikával is, egy olyan technikával, ami nem igényel fizikai erőkifejtést; így elveszi az akciószínészek kenyerét. A számítógép megöli a filmes harcművészetet. Ezenkívül a wushu 18 hagyományos fegyvert ismer. Amerikában alig használhatják, mert ha esetleg vér folyna, magasabb korhatárbesorolást kapna a film.

Természetesen azért senki nem hal éhen, hisz a Penge és a Mátrix küzdelmeit is távol-keleti kezek dajkálták, és Jet Li sem fog koldulni új filmjei miatt, de ezek az alkotások valahogy mások. Már nem kungfufilmek, hanem amerikai tömeg-akciófilmek. Ezért nagyon fontos film a Hero, mert újra Kínában, valódi kínai stílusban készült.

Egyedüli okos lépése néhány amerikai stúdiónak: a régi, legendás filmek újrakiadása. Ugyan részben újraszinkronizálva és újravágva, de többségében azért élvezhetően. Megjegyzem, egy eredeti hongkongi kiadású VHS ára 80 USD körül mozog, egy DVD durván 25-30.

Most pedig következzék egy teljesség igénye nélküli rövid áttekintés azokról a nevekről és filmekről, akikre/amikre érdemes figyelni.

Jet Li: Egyértelműen a legnagyobb ma élő akciósztár. 800 milliós rajongótáborával népszerűbb bárkinél. Nagyon sokszoros wushu és kungfu világbajnok, már sportolóként is járt Amerikában. A kilencvenes évek elejéig csak gyenge próbálkozásai voltak nyugaton, a hongkongi fordulat azonban kivitte az amerikai piacra. Első komoly fellépésére a Halálos fegyver 4. részében került sor, életében először és utoljára itt játszott negatív karaktert. Ezutáni filmjei szerintem gyengék, egyedüli kivétel a Hero (Magyarországon még nem mutatták be).

Yuen-Woo Ping: Ha Jet Li a legnagyobb akciósztár, akkor Woo mester a legnagyobb harcművészeti koreográfus (martial art director). Egyedüliként ő képviseli a lágy stílust, bár filmjeit elnézve ez meglehetősen fura lágyság. Ezen stílus neve wuxian, filmes megjelenése nem törekszik a realitásra, mozdulatai gyönyörűek, valódi balettra emlékeztet. Apropó balett: Woo mester képzése is a pekingi operában kezdődött. Hazájában rendezőként is tevékenykedett, Amerikában csak koreográfusként dolgozott. Nevéhez kötődik a Mátrix, illetve a Tigris és Sárkány.

Chow-Yun Fat és John Woo: A legnagyobb ma élő hongkongi páros. Chow talán az egyetlen drámai színész a Távol-Keletről. Mivel nem harcművész, ráaggatták a "master of gun-fu" címet. John Woo is elsősorban lőfegyvereket használ, hagyományos harcművészeteket ritkán (musicalt is rendezett már). Legtöbb filmjükben Chow rendőr, vagy bűnöző, előző esetben a rosszabbik, utóbbi esetben a jobbik fajtából. Sajnos Amerikában még nem dolgoztak együtt.

Tsui Hark: John Woora Hollywoodban a legnagyobb akciórendezőként tekintenek, de a nyugati dicsfény ellenére odahaza "csak" harmadik. Tsui Hark az első számú. Hazájában félisten, egyedül ő forgathatott játékfilmet Hongkong területén, a Kínához való visszacsatolás napján. Ha kimozdul nyelvterületéről, gyengélkedik, de a Once Upon A Time In China után minden megbocsátható.

Jackie Chan: Az egyetlen színész, aki Jet Livel összemérhető, egyenesen a pekingi operából. Zseniális mozgásművészete van, de (szerintem) elpoénkodja a filmjeit, különösen az utóbbi tíz évet. Remélem egyszer elkészül közös filmje Jettel, és akkor kiderül, melyikük jobb.

Bruce Lee: Aki azzá tette a kungfuzós filmet, ami: nem távol-keleti kuriózum, hanem bárhol piacképes médium. Filmjei sajnos technikailag nem érik el a mai színvonalat, átlagnéző számára unalmasak.

Filmek:

Fist Of Legend: A cikk írója szerint a legjobb Jet Li film. Rengeteg típuselem, gyönyörű verekedések Woo mester koreográfiájával. Mester, bosszú, iskola, elnyomó japánok, szerelem, árulás, méreg. Minden benne van, ami kell. Ha valaha tanítani kellene a reális harcművészetre épülő filmeket, ez lenne a minta.

Once Upon A Time In China: Tsui Hark rendezi Jet Lit. Wong Fei Hung első filmes megjelenése, a legyőzhetetlen, igazságos, szerény, segítőkész abszolút hős. A film története külön említést érdemel: Kína modernizálása, illetve elmaradottsága komoly szerepet kap a cselekményben. A létrás küzdelem a végén pedig megismételhetetlen, hiába görcsöltek rajta már páran.

Iron Monkey: Wong Fei Hung karaktere, kivételesen Jet Li nélkül, ellenben ott van Donnie Yen, akinek a neve – bár kimaradt az előző felsorolásból – szintén jól hangzik. Yuen Woo Ping rendezi, a mester talán legnagyobb dobása, a wirework egyik csúcsa a végső küzdelem.

Crouching Tiger, Hidden Dragon: Az egyetlen angol nyelven (is) forgatott wuxian film. Remek küzdelmek a női karakterek között, rengeteg wirework; gyönyörű. Ja, és nem utolsósorban története is van, ha valaki nem szereti a kungfufilmeket, akkor bevezetésnek ez kiváló.

Hero: A legújabb Jet Li film, Zhang Zhiyivel és Donnie Yennel. A parádés szereposztás mellett kiemelendő, hogy a császár itt JÓ, tehát pozitív értelemben van jelen az eddig elnyomó hatalom. Ez nem utolsósorban a kínai politikában zajló lazulás jele. Emellett kivételesen szépen kombinálja a film a számítógépes effekteket a wireworkkel. Wuxian film, tele flashbackkel. Rendkívül erős képi világ, szokatlan történetvezetés, nehezen emészthető mestermű.

Killer és Once a Thief: John Woo és Chow Yun Fat két alapműve. Fat érzelmes, sármos, és pisztollyal a kézben balettozik. Minden alapmotívum megvan, robbanás, galambok, lassítások, rendőrök-bűnözők párharca. Ezt is tanítani kéne!

Kokas

http://www.kungfucinema.com