Túlélhetjük-e a technikát?

második rész

2002-t írunk. Túlléptük már az ezredfordulót, az új század hajnalában élünk. Ez a jövő százada. Ez lesz a mi századunk, amelyben életünk nagyobb részét éljük... Tudomány és technika – ez lett a két meghatározó dolog. De vajon hol a határ? Véget ér-e valaha ez a birodalom? S ha igen, akkor van-e remény a túlélésre?

Barlang. Talán ott kezdődött az egész. Az ősember (távoli ősapánk) behúzódott egy barlangba a vihar elől, az időjárás elől, a társai elől. Aztán később saját házat épített magának – fából, nemezből, kőből. A házak egyre közelebb kerültek egymáshoz, s kialakultak az első települések. Romos várfalak, ősi helységnevek őrzik az ókor és a középkor emlékeit. A házak anyaga ugyan megváltozott az elmúlt évszázadban, de az építkezés irama nem lassult... Falvak, városok, nagyvárosok, metropoliszok, technopoliszok...

A technopoliszok lényege, hogy a kutatás és a termelés földrajzilag is közel helyezkedik el egymáshoz. Egy gazdasági, kulturális, tudományos együttes, amely bizonyos kívánalmaknak megfelel. Amerikában például ilyen a Szilíciumvölgy, amely San Francisco és Los Angeles között található. 1854-ben létesítettek a térség fővárosában, Palo Altoban egy egyetemet, amelyet az alapítója után Stanfordnak neveztek. Az 1930-40-es években indult fejlődésnek (ekkor fedezték fel az olcsósága miatt); az első iparvállalat 1964-ben települt be. Stanford "az egyetem, ahol várják a modern kutatás iránt érdeklődőket" szlogennel hírdette magát, s jöttek is a szépreményű ifjú tudósok. A terület az olcsó telek szempontjából is vonzó – a lakosok száma gyorsan nőtt, újabb és újabb vállalatok települtek be. Ez a hirtelen növekedés azonban olyan szociális problémákhoz vezetett, amelyek még napjainkban is megoldásra várnak. Vagy beszélhetünk a japán technopoliszokról. Ők – tanulva az amerikai példákból – irányításuk alá vették ezek szervezését. 1983-ban hirdették ki egy korábbi pályázat eredményét: 253 pályázó városból 19 kapott lehetőséget arra, hogy 2005-ig technopolisszá váljon. Európában a francia Sophia Antipolist érdemes kiemelni (ezen a helyen új energiaforrások felfedezésén dolgoznak és modern biológiai kutatásokat folytatnak), valamint Cambridge-t. Kis hazánkban Miskolc, Győr és Székesfehérvár nevét lehet a jövendőbeli technopoliszok körében emlegetni.

Egyre inkább divatba jönnek a metropoliszok. A hatalmas városok, ahol több millióan élnek. Mindez rengeteg dolgot von magával: hatalmas dugók az utakon, gyorsan fejlődő tömegközlekedés, naponta több millió utazó ember, a környezetszennyezésről és a szmogról nem is beszélve. Itt szeretném megemlíteni a szennyezés egy másik formáját, amelyről sajnos nagyon keveset beszélünk. Ez pedig a fényszennyezés. Vagyis amikor a városi közvilágítás lámpái – a rossz beállítás miatt – nem lefelé, hanem felfelé szórják a fényt, amikor különböző épületeket reflektorokkal világítunk meg, amikor bevásárlóközpontokra hatalmas, villogó neoncsöveket helyeznek. A csillagos égbolt pedig egyre halványabb lesz a városokban – Budapesten esténként csupán egy-két csillagot látni. Vidéken pillanatnyilag még jobb a helyzet, azonban a fényszennyezés az elmúlt években jelentősen növekedett. A gond azonban nem csak az, hogy városokban nem lehet csillagászati megfigyeléseket végezni, hanem a környékén sem – a városi fények több kilométeren keresztül zavarók. (Budapest fényei pedig a fővárostól 100 km-re is meglátszanak). Arra is gondolnunk kell, hogy nem csak egyedül vagyunk a bolygónkon – az állatokat is rendkívül zavarja. Kutatók megfigyelték, hogy a túlzott fény hatására a kakasok rosszkor kukorékolnak, a költöző madarak pedig egyszerűen eltévednek – nem tudnak rendesen tájékozódni az éjjeli fények miatt. Ugyan a Nemzetközi Csillagászati Unió 1997-ben állást foglalt a fényszennyezés kérdésében: "A csillagos ég az egész emberiség öröksége, ezért érintetlenségét meg kell őrizni.", azonban a jelenlegi tendenciák azt jósolják, hogy a csillagos égbolt harminc éven belül csak a mesékben fog létezni.

Az építkezés azonban nem állhat le, hiszen egyre többen vagyunk a Földön, és újabb és újabb lakhelyekre van szükségünk. Az alapterület pedig nem elegendő, ezért a földet és a levegőt egyaránt birtokba vettük. A föld alatt jelen pillanatban csak különböző katonai bázisok léteznek, azonban vannak tervek olyan lakókomplexumokra, amelyek a tengerszint alatt találhatók. Sőt, előbb vagy utóbb be fogunk hatolni a tengerbe is. A tenger alatti kupolavárosok – legalábbis tervekben – már nem csak a sci-fi regényekben léteznek. A toronyházakról és a felhőkarcolókról pedig nem is kell sokat beszélni. A világ három legmagasabb épülete jelen pillanatban: Petronas Tower (hely: Kuala Lumpur, magasság 451m), Sears Tower, Jin Mao Towers. De épül már Indiában a Maharishi Védikus Vishwa Prasászan Rádzsadháni, azaz a Védikus Tudomány Világközpontja, amely a maga 667 méterével tör majd a csúcsra. De nézzünk csak meg egy kicsit közelebbi példát: jelen pillanatban 1000-en élünk egy 1164,34 m² bruttó alapterületű épületben, amely 67,5 méter magas. (Az épület teljes alapterülete: 18324 m², azaz kiterítve több mint három focipálya területét foglalná el.)

Miközben építkezünk, folyamatosan csökken a zöld területek aránya. Egyre kevesebb az őserdő, a füves terület – a természettől kapott dzsungel helyett megjelent az ember alkotta betondzsungel. Mindez magával vonja a termőföld csökkenését, a különböző növényvegyszerek megjelenését, a talajszennyezést és a légszennyezést. A Föld népessége pedig egyre nő, újabb és újabb lakhelyekre és irodákra lesz szükség.

Vajon hova fog mindez vezetni? Isaac Asimov az Alapítvány és a Birodalom című művében megfogalmaz néhány jövőképet. Az egyikben az emberek a Földön hatalmas kupolavárosokban élnek, s már annyira megszokták az őket körülvevő mesterséges környezetet, hogy nem tudnak kimenni a szabad levegőre. A másik bolygókép ennél sokkal durvább: az egész bolygó (a Trantor) egyetlen egy hatalmas város, amely több szinten borítja be a bolygót, s a felszínén csupán egyetlen egy kis helyen van szabad tér.

(Folytatjuk!)

Bacsi

Az íráshoz a Tudomány és technika a XX. században című
tárgy jegyzetét (is) felhasználtam. Köszönet Kassai Lászlónak.