MusicMania

Modern Rapszódia

Itt az idő, hogy a nagy öregek után szó essen a feltörekvő fiatalságról is egy pillanatra, hiszen ki más vinné tovább az örökséget, ha nem ők...

Itália mindig nevezetes volt zenészeiről, zeneszerzőiről, (lásd Paganini, Verdi, Pavarotti) és mint a klasszikus zene bölcsője is gyakran említésre kerül. Ilyen múlt ellenére a könnyűzenei életben eddig jóformán csak popzenészek képviselték az országot (Eros Ramazotti, Zucchero stb...). Persze olasz származásúak, – névből ítélve –, azért akadnak jószerivel a rock világában. Gitáros téren itt van rögtön Joe Satriani, John Petrucci a DT-ből, Al Pitrelli a Savatage-ból, a bőgősöknél, D.D. Verni, Frank Bello stb.

Mostantól a helyzet megváltozik, ugyanis megjelent egy honi színekben induló olasz kvintett, akik már második nagylemezüknél tartanak, és a kritikák mindenhol nagy jövőt jósolnak nekik. Egy underground együttes, a Thundercross magjából és a másik reménység gyülekezet, a Labyrinth összetételéből létrejött a Rhapsody nevű csoda, akik 2 éve lepték meg a népet bemutatkozó LP-jükkel. Hogy milyen zene jöhet Olaszországból, ami ebbe a sorozatba kerül? :) Rengeteg klasszikus elemet tartalmazó, (mondjuk ilyen névvel, ugye.. :-)) barokkos betétekkel tarkított, epikus, bombasztikus megoldásokkal, hatalmas kórusokkal teli, erőteljes, lendületes rockzene. Alapjában véve ez nem is csoda, mivel hatásként a Helloween Keeper of the Seven Keys 2-jét, a Manowar Into the glory Ride-ját, Bach-ot és Malmsteent emlegetik, de ne feledjük az ereikben folyó olasz muzsikus vért sem :). Direkt párhuzamokat azonban senki se keressen, muzsikájuk a maga nemében ennek ellenére teljesen egyedi ötvözet. A szövegvilág fantasy ihletésű, az albumok koncept jelleggel egy Conan-típusú harcos történetet mesélnek el, aki a smaragd kardot keresgéli.

Legendary Tales

A Legendary Tales-et a latin nyelvű, elsöprő erejű, Carmina Burana-s kórusú Iírai Tenax indítja organaszóval, ami átfolyik a lendületes Warrior of Ice-ba. Ez a dal egyből, majdhogynem tökéletes keresztmetszetét adja annak, amit a kollégák zeneírás terén művelnek. Van ismét hatalmas kórusos refrén, klasszikus betét rakás vonóssal és csemballóval, paganinis gitártudomány és dallam hegyek. A klasszikus betétekről érdemes tudni, hogy nem szintetizátor termékek, hanem valódi zenekar játszotta fel a megfelelő részeket. A Rage of the Winter tovább lép a megkezdett úton és ha lehet, egy még elborultabb egyvelegét adja a klasszikus és modern hangszerelésnek. Az akusztikus Forest of Unicorns kis pihenőt nyújt könnyed barokkos dallamaival, igazi középkorias hangszereivel (csörgődob, furulya stb.), majd a Flames of Revenge nagyívű dallamain visszakerülünk a sodrásba. A Virgin Skies csemballó szólója vezeti fel a Land of Immortals-ot, ahol a gitár és a billentyűsök eszeveszett harcot vívnak szólózás ügyében. Az Echoes of Tragedy egy drámai hangvételű 3 és fél perc, amiben a zongorával kísért ének és a hátborzongató Manowar-os, bombasztikus kórusok váltogatják egymást. A Lord of the Thunder egy újabb gyorsabb, szintén eklektikus nóta, míg a záró/címadó track az átlagosnál hosszabb lélegzetvételű, változatos darab, csemballóval, vonósokkal, furulyával, remek melódiákkal és egyéb finomságokkal.

Symphony of the Enchanted Lands

A Legendary albumot nem követte sem turné, sem egyéb időhúzó tevékenység, így hamarosan kipattant a fiúk hangszeréből a második mestermű is. Különösebben újat nem tudok erről az albumról elmondani, talán csak annyit, hogy a hangzás kissé izmosabb, a dalok felépítése pedig még összefogottabb lett. A komponisták zsenije itt is megmutatkozik, kiválóan ötvözik a klasszikus zenét a gitárokkal, roppant élvezetes a hangszerelés, megvan ugyanaz a lendület, kórusok a helyükön, atmoszféra magával ragadó, egyszerűen nagyszerű az egész album.

Ami szembe/fülbetűnő mind két művön, hogy az együttes tagjainak a vérében van a zenélés. Mind zeneszerzés terén, mind hangszeres tudás területén hihetetlen magas szinten állnak, mesterkéltségnek vagy erőlködésnek semmi nyoma, sőt inkább az őszinteség és a könnyedség a legjobb jellemző rájuk. Luca Turilli guitarerro, a fő komponista talán már most a legnagyobbak között van, Alex Staropoli billentyűs, a másik főagy pedig beállhat a Jens Johannsen-féle billentyűvarázslók sorába (mondjuk közvetlen mellé)... Fabio Leone hangszálait mintha csak ehhez a zenéhez gyártották volna, Daniele Carbonera igazán változatos dobjátéka és Alessandro Lotta bőgőzése pedig szintén nélkülözhetetlen kelléke a varázslatnak.

Hihetetlenül őszinte, méltóságteljes, csodálatos muzsika.

http://hem1.passagen.se/tobiasha/rhapsody/index.htm

- Cham