Álomtükör
Múlt éj óta gyötri fejem
Kínzó emlék, intő kép
Újra megcsalt hazug szemem
S lábam ingoványba lép
Sötét barlang mélye tárult
Kezeim közt fáklyafény
Keresem, mit vágy az ájult
Meggyötört szív. Vak remény!
Árnyak szürke képe rezzen
Kövek arca felsikolt
Karomban a vörös tűzben
Őrült lángnyelv hangja szólt
Egyszer csak egy fenti sziklán
Égbolt szelíd kékje nyílt
Napfény íze csókolta szám
Boldog létről hozva hírt
Vágy hevében nem figyeltem
Mit rejt az út, s ordas éj
Álnok csapda volt előttem
Szája tátva, s gyomra mély
Testem vadul zuhan, röpül
S én ág után kapkodok
Kezem markol, s ujjam közül
Kifolyik a híg homok
– Felriadok. Fent vagyok.
Árvay Bálint