Qpak, ez mindennek a teteje
Hogy láttam én elsősként?
Már a gólyatáborban is sokat hallottam a mindent elsöprő, bődületes, felkavaró Qpáról. Nagyon érdekes és tanulságos történeteket meséltek a seniorjaink, azt mondták, nagy, sőt oltári, sőt fenomenális buli lesz, és nem is tévedtek. Nagyon vártam már, hogy részt vehessek benne, és eljött a nap, mikor elkezdődött. A beszámolóm talán nem lesz teljes, de ami engem nem igazán tudott megragadni, azzal mást sem akarok untatni.
Már nagyon a vérünkbe ivódott a Közgáz utálata, ezért a Királynak egy különleges ajándékkal kedveskedtünk a nevezés napján, ami miatt rögtön az utolsó helyre szorultunk mínusz tizenkét ponttal. Pedig belekerült vagy három napunkba, hogy megszerezzük. Ha jól hallottam, rögtön megadtuk elsősökként az alaphangulatot. Itt még kiderült rólunk az is, hogy nem kell egész egy perc, hogy tíz emberünk megigyon egymás után fél liter sört.
Másnap részt vettünk a sportnapon, ahol több mint tizenöt játékot próbálhattunk ki. Dobtunk cipővel és bumeránggal távolba, a második egy kicsit életveszélyes volt, mert mindig vissza akart jönni. Felelevenítettük kisgyerekkorunkat, hullahoppoztunk, ugráló köteleztünk. Megismerkedtünk egy új játékkal, a métával, mi itt nagyon gyorsan végeztünk, mert egy emberünk sem tudott elfutni egyszer is az alapvonalig, így két perc alatt elhaláloztunk. Talán amiről még említést tennék, mert büszkék vagyunk rá, hogy kézilabdában első helyen végeztünk. Este elmentünk tüntetni a baktériumokért, először azt hittem, hogy csak poén, de mikor ott álltunk a minisztérium előtt, teljesen átszellemülten tüntettem. Tényleg meg akartam menteni szegénykéket a sok kegyetlen szappan elől, aztán este jó alaposan megmosakodtam.
Sajnos a hétvége kimaradt az életemből, mert jó kisfiúként megígértem, hogy hazamegyek, persze így nem nekem kellett kimosnom a ruháimat. De amit hallottam róla, az nagyon megragadt bennem. Kivittek minket a hegyekbe, hogy bizonyítsuk be a lovagias erényeinket. Megérkezésünkkor kaptunk egy térképet (egy szabásmintát), ami alapján meg kellett volna találnunk az állomáshelyeket, de sajna szabót nem hoztunk magunkkal. Szerencsénkre az út végig ki volt táblázva. Az erdőben találkoztunk Lady Vaginusszal, kinek előadtuk gyönyörű kétszólamú szerelmi ódánkat, a Barbie-dalt, kissé átköltve és egy csöpögős verssel megfűszerezve. Az út során megrohamoztunk egy várat, amit mi védtünk, így elég könnyedén elfoglaltuk, kisegítettünk egy koldust egy kis hagymás zsíroskenyérrel.
Az egyik állomáshely előtt meg kellett állnunk, mert utolértünk egy csapatot. Leültünk szép kényelmesen, hogy kipihenjük magunkat, de egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy jön felénk egy Roham@ kolléga alsógatyában. Meglepetten figyeltük, ahogy megragadta a zászlónkat és elkezdett futni vele visszafelé. Hát mondanom se kell, megfogtuk, és megreguláztuk egy kicsit. Amikor az állomáson kiderült, hogy itt kell bebizonyítanunk majd a hűségünket, teljesen megvilágosodott előttünk, mi is történt. Reggel még nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, ezért mindenféle, a túléléshez elengedhetetlen tárgyat pakoltunk, például vittünk magunkkal fogkrémet, papírt, sugárvetőt, kardot, vízipisztolyt és nem utolsó sorban vécékefét. Menyus, aki talán a legtöbbet tette értünk, a hűség-feladatot is elvállalta. Ki kellett még állítanunk három embert, akik kitalálják, hogy mit tegyen meg a csapatért, ez nálunk nem ment, mert mindenki felvállalta ezt a szerepet. (Elvileg csak 3 embernek kellett volna kitalálnia egy feladatot számára, melyben bebizonyítja hűségét csapata iránt, de mi ezt közösen felvállaltuk. Nem kellett sokat gondolkozni, hogy talán most kéne hasznosítani a kefét, meg a fogkrémet... Ezt a próbát is kiálltuk. Talán számomra még érdekes feladat volt a logo-tetoválás, amelynek az eredményét csak három ember látta...
A hét elején még szorgalmasan látogattam az órákat, de a keddi nap arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenen részt kell venni, mert ilyen csak egyszer van egy évben. Meglátogattuk először a Kertészeti Egyetemet, hogy egy kicsit felvidítsuk az órát. Sajnos csak magunkat sikerült felvidítanunk, mert épp akkor nem volt semmilyen óra. Azért mi nem csüggedtünk és meglátogattunk egy közgázos előadást, ahol nem igazán örültek nekünk. Este sajnos elkéstem az IQpáról, ahová Csiszár Jenőt hívták meg játékvezetőnek, így csak a végét láttam, amiből csak az maradt meg, hogy leszólta az egész kart. Aztán jött az éjszaka, amit a Commodore 64-es gépek előtt töltöttem. Mindig úgy kellett engem kitessékelni a gép elől, hogy más is tudjon játszani.
A szerdai napon térdig jártuk a lábunkat a városban. Kiderült, hogy a budapestiek nem is ismerik lakóhelyüket. Útközben lemostunk egy-két villamost, és megkértünk egy sofőr bácsit, hogy segítsen nekünk. Nem kellett kétszer kérnünk, rögtön lemosta a szélvédőt, nem úgy, mint a járókelők, akik visszahőköltek a feladat hallatán. Másik állomásokon fogtunk halat a szökőkútból, kinéztük a kaját a gyorsétteremben eszegetők szájából, kitaláltuk, hogy csakis a feleség lehet a gyilkos, és még sok őrültséget IQ-ból megoldottunk. Aznap este még elmentünk elkészíteni a videókat, bemutattuk a várost a metróról, adtunk szerenádot egy kocsiban ülő hölgynek, elmentünk szalonnázni az egyik gyorsétterembe, ahonnan öt perc múlva már távoznunk is kellett.
Másnap következett a csütörtöki nap, a háborúk napja. Talán a múlt héten az volt a legjobb program. Nagyon kora reggel, fél kilenckor indultunk megkeresni a helyszínt. Szerencsénkre nem mi voltunk az egyetlenek, akik ilyen korán fel tudtak kelni. Egy órás buszozás után megérkeztünk a tetthelyre, ahová paintballozni mentünk. Még életemben nem fogtam ilyen fegyvert a kezemben. Először Westernt játszottunk, felálltunk egymással szemben hárman-hárman, és megpróbáltunk célozni. Ahogy ott álltam és szembenéztem egy puskacsővel, egyre jobban kalapált a szívem, talán még soha nem izgultam, sőt féltem ennyire, nagyon igazinak tűnt az egész. Idővel aztán kezdtem megszokni a helyzetet. Voltam vadász elől menekülő őz is, rögtön fel is másztam az első fára. Jónak is tűnt az ötlet, csak meghallottak, és mikor harmadszorra rohant el alattam a vadász, felnézett, és az első lövéssel fejbe talált. Ő sem értette igazán, hogy sikerült, de így átestem a tűzkeresztségen. A vége felé kerültünk sorra az igazi háborúban. Két csapat öt-öt embere mérte össze tudását. Ez volt a legjobb, aki csinált már ilyet, tudja, hogy milyen élményt tud nyújtani, sajna ezt leírni nem lehet.
Pénteken tartottam egy kis pihenőt, csak az esti programon, a hivatalos megnyitón vettem részt. Itt volt az első kellemetlen élményem, addig nem lehetett olyan sok részeget látni, most viszont bepótolták.
A hétvégére eléggé lemorzsolódott a csapatunk, alig voltunk huszonöten, de tartottuk magunkat a harmadik hely közelében. Reggel mi voltunk a legfrissebbek, vittünk zenét a reggeli tornára, és mit ne mondjak, nagyon jól esett. Aztán megkaptuk az első feladatsort, exportáltunk esőfelhőt, hoztam róla egy számlát, amin az állt, hogy két darab, egyenként huszonnyolc forintos esőfelhőt vásároltunk egy Nagy Imre nevezetű vállalkozótól. Aztán nagyon egyszerűen bebizonyítottuk, hogy a krumpli és a zsiráf egy és ugyanaz, mivel faragtunk belőle egyet. Elkészítettük a világ legérdekesebb hangszerét, amit köcsögdudának neveztünk el. A szerkezet úgy nézett ki, hogy Miki adta a hangot, abból a levegőből táplálkozva, amit hátsó részén jutatott be a zenész egy porszívócsövön keresztül, és így szólaltatott meg gyönyörű népi rigmusokat.
Készítettünk motoros nyalókát, egy összkomfortos orosz porszívó felhasználásával. Két alkotórészre szedtük, teletűzdeltük nyalókával, majd beindítottuk, így a hűtés is meg volt oldva, és végül forogtunk vele. Az épület felhasználásával gigászi méretű napórát állítottunk elő. Megkerestük a szintünkön élő legnagyobb csótányt, majd leráncigáltuk, bemutattuk, eltapostuk, bár az utolsó lépés nem sikerült, mert Aui túlélte. A rablóink elraboltak egy rendezőt. Szereztünk drága pénzért egy Top Modell-t (újságot), amit sosem láttunk viszont. Írtunk töménytelen mennyiségű verset, elő is adtuk őket a nagyérdemű előtt, de sajna nem arattunk osztatlan sikert. Karcsikánkat elindítottuk északi sarki expedíciójára, vécékefével, autógumival, helyzetjelző lámpával, asztallal, székkel a hátán, Ágival a nyakában, akinél végszükség esetére volt egy légkalapács. Találtunk egy nyolcvanéves "egyetemistát" és igazoltuk ez évi hallgatói viszonyát. Karesz megmutatta, hogyan kell kulturáltan enni, ezt még a Tazmán ördög is megirigyelhette volna. Rémusz és Roli megölte vagy ötféle módon Kenny-t. Előadtuk nem túl nagy sikert aratott perfomance-unkat, és nem utolsó sorban beneveztük a porszívónkat a cigiváltóra.
A vége felé már csak érzésből nyomtuk, ez volt a legjobb része a hajtásnak. A pontokat sem figyeltük már minden másodpercben, mert elég rossz érzés volt, hogy majd' megszakadunk és még így is vernek minket a Chipészek. Szerencsére a végén már nem is írták ki. Este voltak a sörváltók, a tízesben az idegenlégiósokkal együtt is csak az elsősök közötti második helyre futotta. A százasba tőlünk csak Miki került, de ő kitett magáért. Félelmetes volt végignézni, ahogy pillanatok alatt lement az emberek torkán a fél liter sör. A váltók után volt az eredményhirdetés, amit rettentően elhúztak, majdnem mindenki kiosztott valami kupát, volt, aki magának alapított egyet. Nagyon izgultunk, mert volt egy kis esélyünk megnyerni az ElSchönherzet. A rendezők a végletekig húzták az idegeinket. Kört alkottunk és úgy vártuk meg, míg kimondják a megváltó szót. Utána aztán jöttek a gratulációk, megköszöntük a VK-nak, Tehénkének és a többi csapatnak a segítséget, biztatást. Innentől kezdve folyt a bor; az ivászat lett a meghatározó motívum. Történt sajnos egy kellemetlen atrocitás, mikor Virág odajött hozzánk gratulálni, az előtte kihirdetett verseny miatt felbuzdulva többen megpróbálták közülünk is megszerezni a pólóját. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy a csapat nevében bocsánatot kérjek. "Bocs Virág". Már csak az esti buli volt hátra...
Mi nagyon élveztük az egészet, de jövőre csak a feeling számít!
Papp Péter